Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1879 (22. évfolyam, 1-52. szám)

1879-02-23 / 8. szám

Igaza van a sz. írásnak, midőn mondja: »Láttam minden dolgokat, melyek lesznek a nap alatt, liogy ime mindezek csak hiába valóság és a léleknek gyötrelme. (Prédikátor 1 r. 14 v.) „A boldogsághoz közel áll a vész fekete angyala, mely hideg kezével meghúzza élted felett bánatos kongással a csapások búharangját. Elted felhőtlennek látszó egéből váratlanul lecsap balsorsod villámütése ; ki ma boldog volt, holnap csak könnyeivel keresheti vesztett boldogsága romjait; közel áll az élethez a halál, a gazdagsághoz a koldusbot, az egészséghez a nyavalya hervasztó férge® etc. Prometheus! szenvedéseit emigyen ecseteli : „Szárnyatört madár vagyok. A beteg madár, ha láthatárra ' felemelkedni nem tud; szavával, — bús fájó énekével, zokogó kiáltásaival keresi társait, mert ha szárnya megtörött, ha beteg is : szive melegen érez. Az én lelkem, szellemem is ép. A nyavalya megtörheti a testet, lebilincselheti az anyagot betegszobák sorvasztó faiai közé, de sokszor épen marad a lélek. A betegek is tehetnek jót, hasznosat és nemest! Beteg szobák csendes magánya, az álmatlan éjek reszkető mécse, késő világa mellett, annyi jeles, magas eszmék szülemlettek meg ; a nehéz betegek csendes óráikban halvány arccal, reszkető kezekkel annyi magasztos gondolatokat irtak le, annyi jeles munkát adtak ki. A természettudósok azt mondják : a kagyló fájdalmában szüli meg a drága gyöngyöt; a hattyú éneke haldoklásában legmeghatóbb, legnagyszerűbb a beteg hattyú hattyú dala. Igen, a betegek is használtak gyakran az emberiségnek munkáik által. Prometheusról mondja a görög hitrege, hogy vészes nyavalyában szenvedett bár, mégis jeleseket munkál. Nézd a vak Hornért, a vakság éj jelébe borultan megteremti magas lelkének ihletett geniusával a nagyszerű Iliast, annak halhatatlan alakjait. Sokrates j a börtönben a lélekhalhatatlanság isteni eszméjét fejtegeti. Schiller a nagy költő, mint egy szerencsétlen és egészségtelen ember késziti remek műveit. Dante elsorvadva irja munkáit,*) miket halhatatlanság borostyánával vesz körül a történet. Milton mint vak és szerencsétlen tanítja nyelvekre lányait s mondja tollba leányainak remek munkáit.**) Egy Scarron ideggörcsökben vonaglik s mégis csipős élcei pattannak el lázas ajkairól. A beteg, sorvadó Heine végnapjaibau a költészet magas légkörébe szárnyal fel. Nézd a tudós Páriz Pápait, bár a vakság homálya borítja el szemét, könyvtárának asztalára hajolva őrangyalának, nejének mondja s azzal iratja le a magyar tudomány magas mérvfokán álló szótárát. Nézd a nagy Luthert, élete legaggasztóbb, legfélelmesebb utján teremti meg magas hivő lelke geniusától emelve a lelketragadó éneket: „Erős várunk", stb. Következnek a szent írási választékos példák. Az első rész tárgyalásánál a fájdalom élesebb kitüntetéséhez szembeállítja egy lelkész boldogságát: *) Elvesztett paradicsom. **) Divina comoedia. „Mindennek megvan életeleme, saját légköre, melyben boldognak érzi magát Hát a lelkész hol boldog, tudjátok-e testvéreim? Ott az Ur dicsőségének templomában ! A protestáns lelkész mindene a templom, a szószék !! A lelkész ott van valódi helyén a templom kathedráján, midőn a szószékre lép föl, ott áll az igehirdetés pillanatában hivatása magaslatán. A protestáns lelkésznek nem adott sorsa fényt, hatalmat, kincseket, mik döntő sulylyal bírnának tekintélyének mérlegén, s a világ tiszteletét szereznék meg neki; neki csak egyet adott az élet, egyetlen egyet, a szószéket, a szószék erejét, annak boldogító hatalmát. A nagy költő*) azt mondja: midőn az istenek az olympon kiosztották a föld kincseit, az adományok kiosztásáról elkésett költőnek azt mondák : a földi boldogságból osztályrészt nem nyerhetsz, de tied a menny. . . tied legyen az ég!u

Megkésett a protestáns lelkész, midőn a földi, anyagi boldogság szaruja kiöntetett, de isten kárpótlásul egv mást, egy nagyobbat adott. . . az eget, az Ur templomát, a szószéket, e mennybe vezető lépcsőt. * Történelmi mozzanatokkal körvonalozván a szó szék hódító, világeseményeket alkotó erejét, a szónoklat itt domborodik ki egész mivoltában : „A lelkész csak a templomban, a szószéken lehet boldog, hol maga felmagasztosul, hol másokat felmagasztosit s égfelé emel. En is a templomban voltam boldog egyedül! A szószék volt az én életem, mindenem! Azt tartom, mit a sz. Írásban a költő király mond : B

jobb egy nap a te templomodban, mint másutt ezer nap." Azt monda a templomba hivó harang kondulására leikein belső szózata magasztos örömmel : »örvendezek, mikor nekem ezt mondják : menjünk az ur házába!"**) A Mekkába vándorló zarándok arcra borul, midőn a sivatagon távol feltűnni látja a sz. város homályos körrajzát, hol prófétájának sirja van, s ha eljut oda, boldognak érzi ott magát A keresztyén vándor, ki Jeruzsálembe zarándokol ájtatos kebellel Jézus sírjához: a sz. sir küszöbén bár kimerülve roskad le vándor botjával, az ut, idő vészeitől halvány arccal, megtörten ; de nézd, sápadt arcán túlvilági mosoly dereng, tört szemé ben égi fény ragyog, boldog, hogy odajuthatott. Én is ily boldog, sőt még boldogabb voltam, uiidon templomomat láttam, s annak küszöbét átléphetém. Az ókori hajósok lábaikat Cyprus partjaira téve érezték az ereiket dagasztó, fölmagasztositó tömjén illatot, a mely a hely istennőjét sejdítteté velők: én is ha beléptem Jézus országának partján, a templom küszöbén, lelkem égi ihlettől átszellemült, felmagasztosult, éreztem, hogy közel az Isten, hogy : szent a hely a hol állasz***), éreztem, hogy „közel az Úr'/****) Az őskorban, a vallásos rajongás korszakában vol-*) Schiller **) Solt. 122, 1. v. *** II. Móz. 3. r. 5. v. *•**) Philip 4. r. 5 v.