Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1879 (22. évfolyam, 1-52. szám)

1879-02-23 / 8. szám

bálvány-képeit kell értenünk. Továbbá hogy azok olykor a földi királyok, királynők és főpapok jelölésére is szolgálnak s emellett szószerinti értelemben is előkerülnek. A Toldalékban Józsua könyve 10-ik részének 12, 13, és 15-ik verseit magyarázza s szerinte a Józsua által megállásra fölhívott nap nem az égi test, hanem a gibeonbeli bálvány nap, a melyet megszégyenített Izraelnek istene, ki győzelemre segité a gibeoniták érdekeiért harcoló választottait. Göböl a 13 és 14-ik verset későbbi betoldásnak tartja s az »Orális traditió" híveinek tulajdonítja, mint a kik Masius, Grotius és Boehart szerint is, a szöveget igen tetemesen megrontották. Hivatkozik a Capellus és BuxtorfF-féle szövegépségi vitára, Houbigant, Pilkington és Kennicot törekvéseire és kutatási eredményeire, kik a mult században sokat fáradtak a szövegjavítás körül. Az efféle szövegjavítások, szerző szerint, nem ártanak a biblia hitelességének, a mely ép marad a javítások után is, „mint az a fa, mely az ő temérdek vastagságú derekával s kereken mindenfelé kieresztett sűrű ágaival azt mutatja, hogy ő a földdel együtt termett : zöld, kövér és fényes leveleivel pedig és minden hiba nélkül való gyümölcseivel azt, hogy ő most is az ő legtökéletesebb idejében vagyon ; bátor hogy némely hajlásaiban s külső héjjának megrepedezéseiben, a por a nedvességgel együtt megvonván magát, azt imitt-amott megmohosította." Ezután lelkesülten szólítja fel a kertészeket és vincelléreket a fán tapasztalt mohok óvatos tisztogatására s az ő korabeli Buxtorffokkal szemben jogosnak és szükségesnek ismeri el a Capellusok törekvéseit. „A vallás", úgymond ő, „nem veszt el egyetlen egy csudát is, ha világosságra jő, hogy az a mit némely vallásttartók csudának tartottak, nem a volt/* E mű a biblia védelme az egyre fejlődő természettudományok vívmányaival szemben. Ugyanis, a mint a 16-ik században a Kopernik-féle uj elmélet megtámadta a ptolomeusi rendszeren épült theologiai világnézletet; bekövetkezett annak a szüksége, hogy vagy meghódol a theologia a tudomány uj eredményei előtt, vagy pedig megkísérli az uj elmélet és a biblia egyes adatai között támadt összeütközéseket, a könnyen nevetségessé válható adatok megmagyarázása által, kibékíteni, elsimítani. Peyrerius az ő Praeadamitákról írott műveiben 1655. már a Göböl által fejtegetett gibeoni esetet is megtámadja, önkényes magyarázgatások által igyekezvén a bibliai csodák számát s egyszersmind a biblia és a tudomány, között megnyílt hézagot, kisebbíteni. Peyrerius ellen, kinek pajkos szelleme valóságos dévajkodást űzött a biblia könnyen kikezdhető adataival, egész sereg cáfoló munkát irtak a külföldi tudósok, a melyekben elkárhoztatják a viszketeges elme nagy vívmányait; a nélkül hogy azokat megcáfolták, vagy terjedésüket meggátolták volna. A Peyrerius féle irány ellen van intézve a Göböl »Uj vélekedése* is, a mely midőn aok nemes gonddal igyekszik értelmezni a biblia tekintélyét fenyegető adatokat, ugyanakkor egyszersmind összekötő kapcsot is képez a 17-ik és 19-ik század exegetái között. Amazok jellemvonása az erőszakoskodás, az övé a kibékítés, a kiengesztelés. Ugyanily gondolkodás eredménye a Warga István debreceni tanár Exegeticai theologiája is, a melyet ő 1807-ben nyomatott ki és pedig azon nemes indokból, hogy „lássák meg papok és világiak az exegetikai tudományok roppant fontosságát, a melyek, — mint ő mondja — a theologusnak szemefénye és fundamentoma." O szükségesnek látja a theologiába tartozó igazságoknak minden oldalról való megvizsgálását, sőt megengedi a némely dolgok körül előfordulható kételkedéseket is; mivel „a kételkedés is, ha az illendőség határa közt marad, vagy az elégen túl nem megyen, az igazságnak semmi kárára nincs, sőt nagy hasznára van. Mert a ki sohase kételkedett valamiről, az soha sem mutatott meg fundamentomosan semmit.* így Warga, a debreceni tanár, ki Simon Richárdról szólva, még azt is elég bátor kimondani, hogy „e derék tudóst azok tartották eretneknek, kiknek vastag conceptiójuk volt a bibliai könyvek inspirátiójáról." E sokat jelentő nyilatkozatai mellett sem tarthatjuk Wargát szabadelvű theologusnak ; mivel főleg műve literatúrai részében, az egyes könyvek felöl régóta táplált hagyományos nézetek megvédelmezését ismeri kötelességének. Művét, mint »exegetika theologiát® 4 részre osztja, t. i. bibliai kritikára, hermeneuticára, bibliai iiteraturára és bibliai filológiára. Ez utóbbit azonban nem tárgyalja. 530 lapra terjedő műve valódi tudományos kincsszekrény, a melyben az ő koráig haladott bibliai kutatásoknak legfőbb eredményeit mind összegyűjtve találjuk. Némely ó szövetségi könyvből mutatványokat is fordít, mi által az irodalomtörténeti tárgyalás kívánatos útját egyengeti. Gröböltől és Wargától csak egyetlen lépés visz már Dr Ballagi Mórig. Ő »Bibliai tanulmányok® cimü művét, a melynek első füzete 1865-ben, a 2-ik pedig 1868-ban jelent meg, azon főcéllal készitette, hogy azt a mit a rosszul értett vallásos buzgóság rontott, lehetőleg megigazítsák, és hogy az ó-világ szellemébe való mélyebb behatolás által a biblia igazi tartalmát kellő világításba helyezzék. A „Bibliai tanulmányok* két füzete három tanulmányból áll; a melyek közül az első a kánonról és uj szövetségről együttesen; a második a Mózes neve alatt ismert öt könyvről; a harmadik végre a profét ismusról tanít. „Az elsőben iparkodtam kimutatni, mondja maga a szerző, mikép keletkezett a szentség fogalma a bibliai iratokról és mikép kell uj világtudatunk szerint a szent írások ihlettségét érteni. A másodikban az ó szövetségi