Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1878 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1878-02-17 / 7. szám

pápai szék ós a birodalmak között létesített, megszüntette, hirdetvén Jézus szellemében: „Reddite ergo, quae sunt Caesaris, Caesari, et quae sunt Dei, Deo." Ezáltal érdemelte ki magának Nagy Frigyestől emez elismerést: „Ha a vallást az állami eszélyesség szempontjából tekintjük, a protestantismus úgy a köztársasági, mint a monarchiai államformának leginkább megfelel. Leginkább összefér a szabadság szellemével, mely az elsőbbnek lényegét képezi, ós a monarchiával, miután senkitől sem függ, teljesen a kormánynak alá vau vetve." Nagy Frigyesnek ezen elismerése a protestantismusról már azért is szem előtt tartandó, mert aki tájékozva van, — pedig ki nem volna? — tudja, hogy a jelenkor legfontosabb kérdéseinek egyike az, mikép rendezendő az egyháznak viszonya az államhoz legcélszerűbben? Á mivelt államok népei e kérdóssel szemben már biztos álláspontot foglaltak. Határozottan azt vallják, hogy minden hierarchia az államra nézve veszélyes; minden szellemi míveltség nélkülözhetetlen állami cél; minden oktatás, minden tan ós tanrendszer nyilvános állami ügy, melyről gondoskodni az államkormánynak —• ós nem egy ettől különálló és független hatalomnak — az egyháznak — feladata ; vallják, hogy az egyháznak az államhozi viszonyát nem vallásos ós dogmatikai, hanem egyedül politikai érveknél fogva lehet és kell eldönteni. Mi, protestáns létünk dacára, e kérdésre vonatkozólag határozott álláspontot még nem foglaltunk. Ismeretes dolog előttünk, hogy háromszáz óv óta sok protestáns theologus oda működött, hogy a kath. egyház eldorádója vallásunkban is meghonosuljon. Kik Kliefoth, Dieckhoff, Gerhard, Hollaz, Quenstedt, Baier, Chemnitz és különösen Stahlra, kiből, ha hozzáférhetett volna, energikus lutheránus pápa került volna ki — esküsznek, csak egy lépésnyi távolságra vannak attól, hogy Bellarminnak a kath. egyházról felállított Criteriumait a protestáns egyházra is alkalmazzák, s igy protestáns egyházunkat valódi lényegétől, az államot pedig jogos követeléseitől foszszák meg. Hazai theologusaiuk közül ezen álláspont felé nagyon hajlott, például a „Pseudo-Protestantismus" tudományos szerkesztője, ki megfelejtkezvén egyrészt az állam e tekintetbeni jogának netovábbjáról, másrészt a protestáns vallás lényegét megsértvén, Önálló egyházközséget nem ismer el, miután szerinte az egyház : „absolut Christocratia", hierarchia és democratia nélkül, melyben egyetemes papságról szó sem lehet. Első pillanatra észrevehetni, hogy itt kath. vágyak nyugtalanítják a szívet, mert a papi hivatalra vonatkozólag e nyilatkozatra találunk: „Die Kirche hat Gottes Befehl, Prediger zu bestellen, alsó nicht das Amt zu errichten, aus sich herauswachsen zu lasseu, denn es ist schon von Grott errichtet und eingesetzt." Eltekintve attól, hogy ezen felfogásra reá illik, mit Palmer az ő pastoralis theologiájában említ: „Gott schafft das Amt, die G-emeinde aber stellt ihm uur die Personen dazu," — ki kell emelnünk, miszerint ily nézetekkel az emberiség szellemi felszabadítását eszközölni nem le'iet, mert ezen az uton nálunk is létre jönne az, mivógett a protestantismus a reformatio óta legélesebben küzdött a katholicismus ellen - a kiváltságos „Clerus" ós a „teljhatalmú egyház," mely mind az egyéni, mind a társadalmi szabadságnak esküdt ellensége. Ezáltal csak oly szabadság létesülne nálunk is, milyen a róm. kath. egyház szabadsága, mely Hase szerint abban áll, hogy a jövendőbeli klerikusok a nemzeti míveltségtől és a tudomány fónyáramlásától elzárva, a püspöki papnöveldékben neveltethessenek, hogy a püspökök ezen klerikusokat feltétlen engedelmességben tartsák;

hogy a pápa csak ilyen feltótlen engedelmességgel ékeskedő püspököket tűrhessen s ezek által önkényét az egyház törvényévé emelhesse; végre az Összes áldozári rend azon szabadságában, hogy a világiak lelkiismerete felett uralkodhassók. . . .* A protestáns egyház szabadsága nem olyan; ez önálló szabad egyházközségek szervezetén alapszik, mely állapot után a németországi szabadelvű protestánsok régóta törekednek, s mely nálunk meglevő állapotot csak szellemi haladás általlebetatökéletessóg pontjára emelni. Ez ama pont, melyről az emberiség szellemi felszabadítását eszközölhetőuek véljük. Hogy e pontról ily működést áldásosán megindíthassunk, mindenek előtt szükséges, hogy az „egyház* és a „papi hivatal" fogalmát helyesen értelmezzük; hogy ne vigyünk abba olyat, mi hatásköréhez nem tartozik, különben az állami érdekkel folytonos összeütközésbe jövünk.