Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1878 (21. évfolyam, 1-52. szám)
1878-12-29 / 52. szám
u. a karácsonyi beszédet, melynek alapjául ezen nevezetes szentirati hely szolgál: ^Te vagy ama Krisztus, az élő Istennek fia* ! — Egy modern gondolkozású ember e textus felett valóban igen szép s orthodox és nem orthodox közönséget egyaránt kielégítő prédikációt készíthetett volna. Madarász úr azonban azt hiszi, hogy nagy lelki táplálékot nyújt hivein<j k már az által is, ha a bevezetésben fölemlíti, hogy vannak emberek, akik „pusztán túl becssült eszök erejével, tehát hit nélkül, egyedül észszel, nem lévén képesek behatni az Istenség mélységes titkaiba, nem ismerik jól, tisztán és helyesen azt, akit mi imádunk, istenitünk, nem ismerik az úr Jézus Krisztust*. 22. lap. Ezért szükségesnek tartja feltenni a kérdést: „kicsoda a Jézus?* Nem más, mint 1) a Krisztus, 2) Istennek fia. Jó ; de ezt be is kell bizonyítani. Szerző azonban egyszerűen összeszedi mindazon szentirásbeli helyeket, melyekben Krisztusról és Istenfiáról van szó s így akarja azokat meggyőzni, »a kiknek a Jézusban, mint lstenfiábani hitök, bizalmok megrendült*. Ám ilyen eljárással egyetlen kételyt sem oszlathatunk el. A nagypénteki egyh. beszédben (az 51. lapon) azt mondja a szerző: „O (Jézus) nem puszta ember, ő istenember volt. Ha emberi ereje gyengült is ; isteni ereje annál teljesebb volt.... az emberi természetet legyőzte benne most is az isteni, lelke uralkodott a testen stb*. Mindezek után az, aki sohasem hallott a nagypénteki eseményről, méltán azt várhatná, hogy tehát a Jézus csakugyan uralkodott a halálon, hogy mint istennek, lehetetlen volt meghalnia; de ime olvassuk tovább, »homályosuló szemeit mennyei Atyjára függesztve. ..meghalt*. Ép ily meggondolatlanul beszél szerző az 53. lapon is: „A Jézus helyettünk kiállt szenvedéseivel és halálával lefizetvén értünk a bűnnek zsoldját, kibékített bennünket a bűneinkkel megbántott Istennel s érdeme által bűnbocsánatot, kegyelmet, üdvöt szerzett nála számunkra". Megint az Istennek, az isteninek minő durva felfogása ! Tehát az Isten is, miként a gyarló emberek, vért, szenvedést, halált lciván, hogy haragja megengeszteltessék ? ! Ne engedjük oda magunkat, eszünket oly könnyedén egy theol. rendszernek, mely a józan ész előtt tarthatatlan. De nem lehet itt szándékom dogmatikai fejtegetésekbe bocsátkoznom s azért mellőzve minden további megjegyzést az ünnepi beszédekre, ismétlem, hogy modern theologus ezeket, úgy amint vannak, nem használhatja. Egy másik megjegyzésem a bevezetésre vonatkozik. Némelyik beszédnek a kelletinél hosszabb bevezetése van s egyáltalában nincs arányban a részekkel, a melyekkel pár esetben nemcsak a nagyságra, de a tárgyalási modorra nézve is teljesen egyenlő. Egyébbiránt a bevezetésben legtöbbször helyesen, ügyesen történik az átmenet a főtételre, amely szorosan a textusból van elvonva vagy épen maga a textus. A részekre osztásnál szintén a legegyszerűbb legkönnyebb eljárást követi szerző ; textusa rendesen megadja neki a részeket is. P. u. a 11. sz. a beszéd textusa ez : „Eljő sionnak a megváltó és azoknak, akik megtérnek az ő hamisságokból*. Főtétel: kiknek jő tehát el a megváltó? 1) a Sionnak jő el; 2) mindazoknak, akik megtérnek az ő bűneikből. A n. pénteki beszéd felosztása Tit. 2. 14. alapján ez: 1) Mire, és 2) mi célból adta magát Jézus miérettünk? Nem egészen szabatos felosztás. Kevéssé sikerült a 4. és 5. beszéd felosztása is Maga a tárgyalás menete, mint már megjegyzém, nagyon egyszerű, kevés a bizonyítás, többnyire csak állit, érzelmeit, hitét állítja előtérbe s nem annyira az érvekkel, mint inkább saját lelkesültségével látszik meggyőzni a hallgatókat. Kevés eszmét hoz felszínre,"de azt az egyet, a mivel épen foglalkozik, ügyesen festi és színezi ki. Nem csűri-csavarja a dolgot, hanem szépen, egymásból folyólag közli gondolatait hallgatóival. Minthogy messzire vezetne minden egyes beszédre külön l tenni meg észrevételeimet, legyen szabad még csak egy pár megjegyzést tennem. Szerintem ugyanis nem igen helyeselhető az olyan beszéd,r amilyen a XIV. számú : Isten szól hozzánk a természetben" ez piedikáció elején olvasható: , .. . Arany idők, melyekben maga Isten a mennyei felség szólott gyakorta az ő népéhez s maga szállott alá villám paripáktól gyorsan vonatott felhő szekerén stb. Es alább ismét: »Ki volna, ki ne óhajtaná most is szinrol szinre látni a láthatatlant vagy látni csak koronájának tündöklő sugarát, palástja biborát, köntösének prémjét, lábainak porát avagy csak nyomát is? stb*. Továbbá feltűnő előttem s szokatlan a XI. sz. beszéd felirata : „Jézus virágvasárnapi könyei". Az ilyen kitételeket jobb lenne kerülni. Legsikerültebb e gyűjteményben a tékozló fiúról szóló példázat, melyet szerző homiliaszerüen, 4 külön beszédben, szépen mindenki által megérthetően és érdekesen dolgozott fel. Szép a függelékben közlött zászlószentelési beszéd is. Meg kell még említenem, hogy e beszédek se nem túlságos hosszúak, se nem rövidek s így nálunk, hol a rövid prédikációt lelkész és gyülekezet annyira szereti, már ezen szempontból is kedves fogadtatásra számithatnak. Azonkívül bizonyos szónoki emelkedettséggel bírnak s így elmondásuk könnyű, sőt élvezetes lehet. Summa summarum: nem nagy szabású, nem művészi kivitelű beszédek ezek; de a falusi és kisebb városi gyülekezetekben bátran és sikerrel használhatók. LÉVAY LAJOS. BELFÖLD. A magyarhoni e- e. e. gyámintézet jelentése. (Vége.) A gyámintézet 17 éves működésének összeredményét feltüntetett jelentések után következett az egyházkerületek^ e végből megbizottainak szabad előadása a diasporalis egyházak állapotáról.