Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1878 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1878-12-22 / 51. szám

vezérelvet tartsák szem előtt, mit o már régen szolgál, mitől soha el nem tántorodott t. i. az igazság mellől,, s így aztán, mint mondá: „mindenek ékesen és szép rend­del fognak ezen nt. egyházmegye kebelében történni". Az egyházmegye kormány pálcáját azon időben vette kezébe, midőn egyesek dísz- és uralomvágya a nagy egyházmegye testét két, sőt három részre kíván ták szakratni, érvelvén azon hamis logikával, hogy egy kormányfő nem képes ily sok egyházat magában foglaló traktust kormányozni. A kormányra termett esperest ezeknek meggyőzéséül rendesen azt mondogatá: »nem egy tractust, de egy országot is képes elkormányozni, csak a rendszeretet, törvénytisztelet tegye könyfívé a kormányzatot". S ez önérzetes de törvényszerű nyilat­kozata épen hagyta a nagy egyházmegyét. A közügy iránti lángoló szeretete, önzetlen munkássága, kitartó szorgalma oda vitte egy év lefolyása latt a dolgok régi állását, hogy nem volt gyűlés, melyen bevégzetlen ügy maradt volna hátra: pedig 1-2 nap rendesen elég volt a gyűlések lartására, nem úgy mint az előtt, hogy 4 — 5 nap is kevés volt, mégis a seontro tömérdek volt. Mindez részint az összehalmozódott ügyeknek elnökileg eszközölt, de utólag győlésileg jóváhagyott intézkedéséhői, részint a közgyűléseknek kizárólag s ad rem* ügyvitele terére történt tereléséből állott elő. A gyűlési meddő vitáknak, személyeskedő harcoknak ezzel vége lőn. Mindez Kozma József kormányzási elvének eredménye; mi adininistrativ kiadásait is nagyon ke­ve*bité az egyházmegye pénztárának, A népoktatás érdekében mindent elkövetett, hogy ne maradjon egy­házkormányzata alatt csak egy gyermek is, ki a neve­lés áldásában ne részesüljön. Ha nem így lőn : oka a népnevelés közös kezelésében rejlik; t. i. az egyház és állam kezelésében, s e kettőnek egymásiránt táplált féltékenységében. A papi özvegy-árva pénztárnak növelése legfőbb gondjai közé tartozott. Szegény papok és tanítók, míg élni fognak, nem fogják soha feledni őt, ki atyailag gondoskodott róluk, mint valódi atya gyermekeiről. Az egyházkerületen felső Szabolcs irányában a legnagyobb pártfogoló atyai indulatot vivta ki az által hogy a kerület iránti kötelmének ő alatta az egyház­megye oly feltűnő jelét adta, liogy a püspöki hivatal nem egy ízben emelte ki egyházmegyénket pontossága és rendességeért Nem volt többé ez egyházmegyénk neve »az elárvult szabolcsi tractus" de igen a „rend és ügy­szeretet tractusa*. Pénzkezelésének szigorában, önzet­lenségében rejlik egyházmegyénknek e kiemelkedése. Szóval : a közügyek körüli forgolódásában tölté 8 éves espereskedésének minden idejét ; mi némi részben anyagi állásának apályát is vonta maga utáu. Mennyire ön­zetlenül tett minden munkát, bizonyságot tennének róla azok, kik ügyes bajos dolgaikban nála kerestek oltal­mat, segítséget és védelmet. Ilyenkor mondani szokta az illetőnek : ,,Ha az igazság a te részeden áll barátom, nem szükség az igazság anyagi védelme ; ha ellened: hasztalan, ha mindenedet feláldozod is*. Évtizedünk annyira zajló hittani, s több korszerű vallásirányú vitái reá is hatással voltak; azonban ő ezekbe soha kihívás nélkül nem vegyült. Ha éltének utóéveiben olvasánk is tőle liberál gondolkozásról tanús­kodó cikkeket, ez soha a hitelvi közösség kapcsainak összetépésére, mint tudományos téreu individuális állás­pontjának bebizonyítására valának világgá bocsátva. 0 a szópadon mindig kerülte a merev dogmatismust; in­kább az erkölcsi élet mezején járt, a társadalom hibáit, mint egyenetlent egyengette, s a józan felvilágosodást terjesztette — és mindig az evangéliom alapján. Társadalmi életben elménc --- naiv felderítője a kedélyeknek. Tanácskérés végett ellenségei is nem egy­szer felkeresték a jó lelkű, egyenes jellemű, egyszerű kál­vinista őri papot. Kiiléletében egyszerű volt. Embertársaitól és a sors­tól nagyon keveset igényeit magának. Talán ez volt­oka , hogy embertársai oly melegen ragaszkodának hozzá ? IMunkássága legapróbb részleteiben is családja minden tagjára gondolt, de ki gyámolítására szorúlt, azt segélyezte. Korán elhalt lelkésztestvérje özvegyének — számos gyermekeinek táplálója, egynek a sok közül Debrecenben több éven át neveltetője, szegénysorsú mostoha testvéreinek pedig valódi életfentartója. Hogy mily gyöngéden szerette a vele minden gondját hiven osztó élettársat — s leányát — s unokáit: tanúskodnak róla azon kicsinynek látszó, de a gondos apai szívjóság­ról tanúskodó, s mindenkinek örömet szerezni vágyó hajlamai, mely szerint nem emlékszik rá ember egyhá­zában, hogy tavasztól késő őszig, sőt enyhésebb télben is, kedvenc munkálkodási helyéről, a nagy önmegtaga­dással családja biztosítására szerzett tagjából — az is­meretes ) > Cinkó*-ból, ha egyebet nem, legalább egy nyiló — vagy hervadásnak induló mezei virágot ne ho­zott volna családja köréde; mi egyszersmind a természet iránti vonzalmának élő bizonysága. Szóval : Kozma József az emberi nemes rendeltetés hű megoldója, ki a család, társadalom és egyház önzetlen szolgálatában dűlt sírba. A milyen egyszerű volt élete, s abban a mily ke­veset igényelt macának, halálában is oly keveset igé­nyelt. Agyához szólítá a 3j éves hű élettársat, mondá : „Édes anyja! Temetésem egyszerű legyen ! Hogy porhü­velyem mielőbb egyesüljön az anyafölddel, csak egyszerű fenyő koporsóba tegyetek, palástommal, vagy valami fe­ketével boritsd be. S ha behúnyom szemeimet, kérjétek meg Lóráutházi Jánost, (t. i. a lórántházi papot Vitéz Jánost), temesse el öreg bátyát. Szélről temessetek en­gemet; szélről terelgeti pásztor az ő nyáját. * S úgy lőn ! Most ott nyugosznak a nagy szellem hamvai az őri sírkertben, szélen ; mint pás/tor együtt nyugoszsza álmát azon számosakkal — kiket éltében terelgetett az örökkévalóság hazája felé ! A jó férjet s gondos családapát gyászolják, szerető élettársa : nt. Elek Éva asszony ; gyermekei: Kozma Amália férjezett Pokoly Józsefné 5 fiókkal; Kozma Ka­talin féijezett Nagyváthy Ferencné kicsiny leányukkal ; a számos rokonok, s az őri ref. egyház, melynek a nagy férfiúhoz való ragaszkodása, szeretete még halálában is nemes tettekben nyilvánúlt. — A hálás kegyelet virasz­szon a nagy szellem álmai felett ! ! NAGYVÁTHY FERENC. Mai számunkhoz van mellékelve a Franklin-társulat ünnepi és alkalmi ajándékokra alkalmas kiadványainak jegyzéke. KÖATÍi R. lelkésznél Budapesten (Váci-út 34. szám kaphatók) : 1. Krisztus és az írás, irta Dr. S:iphir Adolf. Angolból fordította Gr y őr y Vilmos. 1879 60 kr. 2. Bibliai kézikönyv, kalauzul a szent irás tanulmányozásához. Készítette Dr. Atigus József, a Royal asiatic society tagja. L3lkeszek és theologiát tanulók számára. Magyar 6 fordításban 46 ír, díszes főldabroszszal. Vaszonba kötve . . 3ft8Ökr. MF* E munkák utánvét mallatti magrenddlésrő postai bármantdsdn külddtnek meg.

Next

/
Thumbnails
Contents