Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1878 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1878-12-08 / 49. szám

Olykor az a visszásság is megesik az átdolgozón, hogy a parallel helyeken előforduló kifejezéseket felcseréli. Mint midőn Máté 8, 2. Ttgoaéy.vvei avrw átdolgozó szerint: „térdre e s i le ő előtte'" viszont a megfelelő Márk 1, 40 yowrtétiov »lábainál leborulván", holott épen megfordítva, az elsőnek leborulni, a másiknak térdre esni a jelentése. Az átdolgozónak, ugy látszik, arra sem volt semmi gondja, hogy az eredetinek egy és ugyan azon kifejezései a fordításban is olyanokul maradjanak. Így lett, hogy pl. 'Oipíag yevof-iévrjg, ahányszor előfordul, csaknem annyiféleképen fordittatik. Máté 8, 16. „és mikor bealkonyodott", 14, 15. „és alkonyat tájban", 14, 23. és mikor immár beestvéledett", 16, 2. „alkonyatkor", 26, 20. „és mikor este lett", Márk 1, 32. az est beálltával." — Hasonlókép : ovvéŐQiov, Máté 5, 22. „főtanács" 10, 17 „törvényszék", Márk 13, 9. „tanács", Ap. es. 23, 6. „gyülekezet". — &lí\pig, Máté 13, 21. „nyomorúság", 14, 21. „gyötrelem" Máté 7, 23.-at az átdolgozó Károlit követve így fordítja: „Távozzatok el én tőlem, álnokságnak cselekvői." Károli idejében, mikor álnok gonoszt, álnokság, pedig gonoszságot jelentett : akkor ávof-iía törvénytelenség kifejezést általánosb értelemben „gonoszságának vévén, fyyaQó(.isvol vrjv dfo/^iíav á 1-nokság cselekvői szókkal fordítva az eredetihez meglehetősen talál; de ma, midőn álnok szó csak „kétszínű, ravasz" értelemben divik, e fordítás értelemtévesztő archaismust képez, s mint ilyent okvetlen mellőzni kellett volna. Jobb, hívebb Heltai fordítása: „Távozzatok el én tőlem mindannyian, kik hamisságot cselekedtek". Nem kevésbé tévesztő a következő 24. versben tett újító igazítás „aki csak hallja én tőlem e beszédeket" e helyett: „valaki hallja én tőlem e beszédeket". (ttag oorig coíovsí (.iov zovg Xóyovg). Átdolgozónak ez kedvenc szavajárása, melyet a 26. versben és később is hasonló constructió kifejezésére széltire használ, holott az, mint az irodalmi nyelvbe még be nem fogadott alföldi szólásmód, bibliafordításban már csak azért sem alkalmazható, mert a csak szónak általános megszorító jelentése mellett a kétértelműség elkerülhetetlen. Máté 9, 15. Károli: „Váljon böjtölhetne k-e a vőlegény ágyasházának fiai, míg velek vagyon a vőlegény ?" Nyilván hibás fordítás, minthogy az eredetiben nem vygreveiv böjtölni, hanem Ttév&eiv szomorkodni, gyászolni ige áll. Az átdolgozó az elavult „ágyasháznak fiai" helyett igen találón a kifejezőbb j „násznép" szót használja, de a hibás „böjtölhetnek-e" kifejezést igazítatlanul hagyja. És most hadd zárjam be ez alkalommal aprólékos rostálgatásaimat oly hely bemutatásával, mely, igaz, hogy mind elejétől fogva crux interpretum-nak tekinttetett, de mesterkélt is ám rajta az átdolgozó annyit, hogy ember legyen, ki az adott fordításon el tud igazodni. E hely olvasható Máté 15, 5. s az átdolgozó fordításában így hangzik: „Ti pedig azt mondjátok : A ki atyjának vagy anyjának ezt mondja: Istennek szentelt ajándék már az, a mivel tőlem segíttethetnék. És nem fogja tisztelni az ő atyját vagy az ő anyját." — Ugy hiszem, nem szükséges mutogatnom, hogy ez nem értelmes beszéd, mikor szerkezete is olyan, hogy az ember okvetlen még valami befejező mondatot vár a végén, s az nincs. En tehát anélkül hogy hosszas exegetikai fejtegetésekbe bocsátkoznám ide igtatom egyszerűen az egésznek szerintem lehető fordítását : „Ti pedig azt mondjátok: A ki atyjának vagy anyjának ezt mondja : a mi tőlem netalán javadra telnék, legyen áldozat : az akár ne tisztelje aztán atyját vagy anyját." /.ai mint utómondatot bevezető részecske az uj testamentomban megszokott hebraizmus. BALLAGI MÓR. KÖNYVISMERTETÉS »Egyházi szónoklattan, tekintettel a magyar egyházi beszédirodalomra. Irta Mitrovics Gyula. Sárospatak, 1878 (Folytatás.) A Ill-ik fejezet a szónoki kidolgozás fejtegetésével foglalkozik; ennek 1-ső szakasza a szónoki kidolgozás célját, jelentőségét adja elő. »Számba vévén a műalkotás terén eddig kifejtett munkásságunk eredményét" — mondja szerzőnk — „tárgyválasztás és tervelés, ezek mellett a berendezés csak arra segített bennünket, hogy most már egy minden oldalról megvont, határozottan körvonalozott kép, egy tervszerűen egybeillesztett vázlat áll előttünk ; de amely képnek árnyéklattal való ellátása, az ahhoz tartozó alakok kidomboritása, s a sovány váznak testtel való kitöltése még csak ezután várakozik reánk * stb. mondja ép oly szépen, mint találólag szerzőnk. Nagyon igaz és kevés egyházi beszéd-író által követett elv az, melyet ekkép fejez ki szerzőnk: „A kidolgozás csak felvett tárgyunknak teljes átgondolása után, csak is akkor hajtható végre szerencsével, midőn már a szónok teljesen beleélvén magát tárgyába, az által hangulatba, úgy szólván lelkesedésbe ejtetett"; — csak azt teszem hozzá, hogy annak utánna vigyázzon arra szónok, hogy a hangulatba, vagy lelkesedésbe jutás pillanatait használja fel és siessen végre is hajtani a kidolgozást; mert ha a lelkesedés édes mámorát elpárologni engedte : vázát sohase lesz aztán képes kellőleg kidomborítani, s műve alig lehet összhangzó, emelkedett. Épen a lelkesedés pillanatainak fel nem használásából származnak az olyan prédikációk, melyek szép fő mellett bénult tagokkal vánszorognak s szánalomra méltó sántasággal bicegnek. A kidolgozás szakaszairól értekezvén, helytelennek itéli Tóth Mihály és mások megkülönböztetését s a nála annyira otthonos tiszta logikával következőleg határozza