Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1878 (21. évfolyam, 1-52. szám)
1878-12-08 / 49. szám
ISKOLAÜGY. Böngészet a 5 ) Prot. Egyházi és Isk. Lapból4 . A református egyház népiskolai tanügye, pár szóval vonatkozással a somogyi memorandumra. A magyarhoni református lelkészi kar, még a Bis- i mark-féle adoma születése előtti messze múltban, belátta azt, hogy a nemzet szellemi és anyagi jólétének egyik főfaktora a helyes népnevelés. Aki az egyháztörténelemben csak némileg is járatos, tudhatja, hogy mit követett el e lelkészi kar ama főfaktor megteremthetése céljából : azután mint emelte a népiskolai tanítókat lassanként közel magához, elannyira, hogy míg a r. catholicus máig is csak »mester"-nek hívja a tanítót, a református oly közel állónak látja őt a lelkészhez, mikép a tiszteletes „rektor uram* címezés nem csak istenhátamegetti falukban, hanem míveltebb városi gyülekezetekben is nem ritkán vala hallható. Az 1868-ik évi iskolai törvény megalkotása után pedig ezen lelkészi kar hagyományos buzgósága, mintegy ujabb lökő erőt kapva, fokozódott erélylyel működött a tanügy terén ; s azon föltevésben, hogy a tanügynek tesz hasznos szolgálatot a tanítók jogkörének még terjedelmesebb kiszélesítése által : még több jogot adott nekik ; maga mellé ültette azok választott képviselőit az egyházmegye zöld asztalához, legtöbb helyütt szavazhatási joggal ; a tanügyi bizottságokat úgy alakitá, hogy a tagoknak mintegy harmada tanitó legyen stb. ; szóval, oly jogokban részesité őket, amilyenek más felek ezetbeli tanítónak esze ágában sem fordultak meg soha. Azonban a következés most már nem felelt meg a lelkészi kar nemes föltevésének. A falusi református iskolák, átlag véve, alantabb állanak minden más felekezeti iskolánál, szellemi tekintetben. Az a zsidó tanító, ki csak annyiban szólhat be egyházközsége dolgaiba, hogy minden év végén kérheti hivatalban maradhatását, birván azt ideiglenesen (néhány hóval ezelőtt szüntette meg ez állapotot egy minist, rendelet), az a pápista tanitó, kinek egyházfelsősége irányában nincs egyéb jussa, mint hogy kőzet csókolhat a plébánosának, mind ezek, ismétlem, átlag véve örvendetes, sőt helylyel-közzel lélekemelő haladást produkálnak iskoláikban a törvény által kitűzött cél félé : ami tractuális asztalhoz ültetett falusi tanítóink nagy részének iskolái ellen pedig kemény kifogások emeltetnek a haza különböző vidékeiről. Ám olvassa el akárki azon kir. tanfelügyelők évi jelentéseiket, kik nem csupán az ülő padokat szokták megmérni, hanem az iskolák beléletére is kiterjesztik vizsgálataikat, meg fog győződni, hogy állitásom nem hó hátán épült. Így egy felső-magyarországi kir. tanfelügyelő kissé élesen nyilatkozván a ref. iskolák elmaradottságáról, per tangentem annak okát is érinti, így szólván : „a helv. hitv. esperességek megelégesznek azzal, ha az oklevéllel nem biró tanítók az esperességbeli bizottságok előtt adnak vizsgát, mely indokolhatlan kedvezgetés a tanügy haladása előtt gátul áll". Ha azonban azzal vigasztalná magát valaki, hogy ezen tanfelügyelő ur, jelentésének megírásakor, talán olyan kalamárisba mártotta tollát, melynek tintájába egy kis felekezeti elfogultság is csöppent: annak számára ide irom egy református egyházmegye (nevét a tanitók iránti diskrécióból ezúttal elhallgatom) tanbizottságának ez évi jelentéséből az ide vonatkozó passusok egy részét: „Fájdalommal bár, de elodázhatlan erkölcsi kötelességet teljesítve, terjesztjük be a körlelkészi jegyzetek alapján összeállított ez idei tanügyi jelentésünket, mert a képen, melyet iskolai viszonyaink előtüntetnek, a haladás kedvező színezete csak alig, ellenben a tengés, pangás szomorú árnyalatai nagy mértékben észlelhetők, melyet onnan elűzni eddig a tanügyi bizottságnak minden erőfeszítései dacára sem sikerült®.. A jelzett körlelkészi jelentésekből két szomorú jelenség tűnik fel. Egyik : az országos népiskolai törvény, a miuisteri, egyházkerületi, egyházmegyei és tanbizottsági szabályrendeleteknek végre nem hajtása ; a másik : a tétlenség, közöny, hidegség azoknál, kik a népnevelés eszméjét megvalósítani épen hivatva vannak*. Ezután a hiányok elsorolása után igy folytatja: „Eltekintve a tiszteletre méltó kivételektől, kötelességünknek tartjuk kimondani, hogy mind e hiányok és szomorú jelenségek oka és fészke legtöbb helyen a tanítóknak hivatásukért lelkesülni nem tudó hideg közönyösségében keresendő Nincs munkakedv, becsvágy, nincs önkésztés, verseny, nincs élet, elevenség, szellemi mozgás közöttök, s csoda-e tehát, ha az alapforrásnak ezen bágyadtsága lankadttá, és zsibbadttá teszi az egész iskolai életet minden iziben és ágaiban" — stb. Es ha ismét találkoznék valaki, a ki azzal vigasztalná magát, hogy ez a jelentés meg már olyan kalamárisból került, melynek tintáját a lelkészi tendentiósus vekszálni akarás feketítette meg : annak számára megjegyzem, hogy ezen jelentést készítő bizottság egy világi egyénből, három lelkészből és két tanítóból állott, s így csak fele-részben lelkészekből.*) Aki már népiskolai tanügyünk kétségbevonhatlan elmaradottsága felett gondolkodóba esik, annak okát valószínűleg abban fogja keresni, mert : a reform, tanitók egyházi szolgálatokat is kénytelenek levén végezni, az iskolára nem maradhat annyi idejük, mint egyéb felekezeti tanítóknak. Ezen ok csak látszólagos, de a valóságban nem existál. Minden felekezeti tanítósághoz több vagy kevesebb egyháziszolgálat van kötve, a ref. tanítósághoz csupán annyival több, hogy ők egy éven át tizenegyszer kötelesek prédikálni, a kánon szerént. Ugy de e szám közül 5 oly időszakra esik, a mikor *) Írásközben feledem megjegyezni még azt, hogy ezen egyházmegye tanitói jó részben élvezik azon jogokat, miket a somogyi memorandum kiván. Cs. P.