Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1878 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1878-11-10 / 45. szám

van, hogy az egyház és állam közti problémát oldja meg. A fenti thema második része felett Schaffroth, langenthali lelkész értekezett. A liberálisok feladata: 1. a vallásos élet hő ápolása, 2. a socialis kérdés megoldása, 3. a ker. felekezetek egyesítése. Következett a második thema: A különböző egyházi irányok viszonya a mai társadalom szükségleteihez. Első értekező Gröttisheim Fr. szövetségtanács-jegyző Baselből. Egy futólagos pillantás minden nemzetek szent könyveibe — mondá a szónok — arra tanít meg bennünket, hogy a vallásos kérdések az emberi társadalom kérdéseivel szoros összefüggésben vannak és voltak ; igen, hogy a társadalmi kérdés alakulása a vallási kérdés formájától függött. A keresztyénségnek is hatalmas befolyása volt a társadalmi életre, hisz a socialismus a nyomor kebeléből született és azért fogadtatott oly vágyódással, mivel egy más társadalmi rendre törekedett belölt'61. Ki nem emlékeznék azon nagyszerű következményekre, melyekkel volt a keresztyénség a nő társadalmi állására; a családnak, mint a község és állam alapfokának teremtésére ; a rabszolgaság megszüntetésére stb. Így találjuk az első keresztyén gyülekezettől a reformátióig, hogy a ker. egyliáz sociális téren hangadólag munkál (keresztes háborúk, klastromélet stb.) A reformátió korában a mint ismerve van, a keresztyénség socialis ereje vezetett azon mozgalomhoz, . mely, mint polgárháborúi oly szomorú nevet hagyott maga után, amely ellen Luther oly módon lépett fel, amely később az ő követőinél gyakran mint ürügy használtatott, a lutheranizmus álláspontjáról minden socialistikus mozgalmak ellen fellépni. Es mikép mutatkozott a keresztyénségnek socialis alakitó ereje akkor is, midőn a bizonyára istenfélő férfiak : Spener és Franké dogmatikus formálismusába, uj, valódi ker. szellem hozatott, mely állandó kifejezést oly intézetek alapításában leié, melyek arra voltak hivatva, hogy a nép közötti socialis szükségnek lehetőleg elejét vegyék. Azon napok óta a reform, egyház és annak követőinek különös feladatává lett, a betegek és szegények, az özvegyek és árvák gyámola lenni. Különben ezeknek tudatára annál kevésbé jöttek azok, kik theologiai csigaházukba vissza vonták magokat és a népnek azt prédikálták, hogy ne törődjenek e világ élveivel, hanem inkább keressék a túlievőket. Ekkor jött, mint villámcsapás tiszta égből, a francia forradalom, mely az egséz civilizált világot forrongásba hozta. A socialis kérdés, melyet oly félénken kerültek ezen mozgalomban, véres módon hozatott színpadra, még hozzá szentségtelen kezekkel és olyan álláspontról, amely a keresztyénséget teljesen megtagadja, mint az akkor prédikált észvallás következményét. Világos, hogy az egyház ezen uj tantól minden eszközökkel iparkodott szabadulni, de egyszersmind azt hitte, hogy a hatalmasan feltámadó és győzelmes reactio befolyási alatt fel kell lépni mint a trón és oltár védelmezője, és minden mozgalmat csirájában el kell nyomni, mely valami módon a világ javítását vagy az emberi társadalom jobbá alakulását célozná. Az egyház a régi szokás színhelye és minden haladásnak, politikai, socialis és vallási téren ellenségévé lesz. Szónok kifejti még mindazon fatalitásokat, melyek keserű gyümölcsei az igazi vallásosság hiányának, és hozzá teszi: nem az ez igazi keresztyénség mely egy részről gyülöltetik és más részről vissza élnek vele. Ezért a második értekezőnek leend feladata, megmutatni, mily viszonyban van a keresztyénség a socialis kérdéshez, és a szabad keresztyén egyház tagjai mikép alkalmazkodnak ahhoz. Ezen értekező volt: Bion zürichi lelkész. Három alapelv az, — kezdé szónok — melyből kiindulva nézetem szerint a socialis bajok elhárítását vagy enyhitését reménylhetjiik. Az első alapelv : hogy az emberi lénynek csak egy igazi emelkedése lehet, és ez lelkének felemelkedésében és -nemesítésében áll. Amint Channing mondja: A madár valami külső, mechanikai erő által ragadtatik fel a levegőbe, de a szó teljes értelmében csak akkor emelkedik fel, ha saját szárnyait terjeszti ki és saját ereje által száll fel. Ugy az embert is, külső segély által jobb helyzetbe lehet hozni, de valóban felemelkedett csak annyiban lesz, amennyiben maga is törekszik, legjobb erőit kifejti és szabad törekvés által a gondolkodás és cselekvés nemesebb polcára emelkedik. Ezen emelkedés mindenesetre a szenvedő külső állapotának jobbításával mozdítható elő. . . Nem szabad embertársunk testét elhanyagolni azon ürügy alatt, hogy lelkéről gondoskodunk ; de viszont ne képzeljük ám, hogy ha testi szükségéről gondoskodtunk, igazán segítettünk rajta. Az embereket úgy kell tekinteni, mint akik nagyobb bajoknak vannak kitéve, mint az éhségnek és hidegnek, és magasabb jóra teremtvék, mint evésre, ivásra. A külsőn keresztül, embertársunk lelkébe tekinteni: ebben áll az igazi felebaráti szeretet. A szegények lelki és erkölcsi természetét megismerni és nemesíteni sokkal nagyobb és nemesebb tett, mint alamizsnát adni és ápoló intézeteket emelni számokra. . . . Egy második alapelv, mely a szegény ápolás terén követendő volna : hogy az egyes ne mint egyes, hanem mint az egésznek szolgáló tagja tegyen jót, mely egésznek, adományát és erejét, szolgálatába adja. Mert ilyeténképeni segítség által eleje vétetik egyrészt az adományozó öntúlbecsülésének, másrészt a segélyezett megaláztatásának. — Az ön túlbecsülés kísértete közel fekszik, ha az ember másokat lát maga előtt, a kikről azt mondhatja : én segítettem őket. Egy harmadik alapelv, melyen a szegény ápolásnak nyugodni kell az, hogy a szegényekben azon lényt ismerjük és becsüljük, mely lénynek mi magunkat tartjuk. Ismerjük el a szegények erkölcsi jogait! A szegényekkeli egész összeköttetésünknek oda kellene irányulni