Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1878 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1878-01-06 / 1. szám

mat szült. A közoktatási miniszter jónak látta, a mozgalom lecsillapítására, a Dühring-ügyet az egyetem philosophiai facultásával kidolgoztatni és egy 36 lapra terjedő füzetben kiadni. Ez a szokatlan eljárás is mutatja, hogy itt tekintélyes egyén forog szóban. Ez ügy bővebb leírása egyátalán nem tartozik ismertetésünk körébe. A kezünk alatt lévő füzet kézzelfoghatóig illustrálja, hogy a porosz közoktatási miniszter, miért látta jónak, a különben kitűnő philosophialanárt elboceátni. Dühring ugyan is „A mekhanika elvei kritikai története" cimfí műve uj (második) kiadásában, Helmholtzot azzal vádolja, hogy az erély fenmaradása elve fölfedezése dicsőségét jogtalanul tulajdonítja magának holott az Mayert illeti. Másfelől többi műveiben is, de különösen a kezünk alatt lévő füzetben, a legélesebben kikél a német egyetemi rendszer ellen, melynek gyöngéit, sőt néha csak az ő képzeletében élő hiányait, oly szenvedélyes hangon irja le, minőt a kollegatus és a közoktatási miniszter nemcsak Poroszországban, hanem még másutt sem igen tűrt volna el Ha arra a kérdésre akarunk felelni, hogy vájjon a nők, tanulás dolgában, a férfiakkal versenyezhetnek-é : határozottan nemmel kell felelnünk. E felelet azonban nem a női szellemi képességek, hanem a mai tudós iskolázás közép-kori lomtára rovására esik. Az sem jöhet szóba — ugy mond szerzőnk — hogy vájjon a női test-és agyszerkezet a magasb tudományok terén teremtőerőt fejthet-é ki ? Hogy mire alkalmas a női szellem, megmutatta egy Germain Zsófia, kinek a mathematika terén való működése Lagrange és Gausz elismerését és tetszését kivívta ; megmutatta Miss Martineau a népszerű nemzet-gazdaságtan irója, továbbá Mill Stuárt neje, a nagy logikus és nemzetgazdász legjelesebb műveinek inspirátora. Nem a genie jöhet ám itt szóba, hanem az a gyakorlati ügyesség, a mi az orvost és tanítót azzá teszi, a mi. Az orvosi téren eddig is működtek a nők, bár szórványosan. A nőknek ezután leendő rendszeres orvosi működését eléggé indokolja az a körülmény, hogy férfi orvos és beteg nő közt egész bizodalmas közeledés és meghitt közlékenység alig lehet, kölcsönös ingerlékenység nélkül. Itt áll Mefisto tanácsa, a mit az orvos-Dövendéknek, a nők gyógyitása titkáról, mondott : „csak tudjon kissé szentet tenni, bundája alatt valamennyi." Továbbá az a körülmény, hogy ma egy medikus produkálása s úgyszólván a piacra való kiállítása, tömérdek költségbe, illetőleg minden más tudományos szakpályára való elkészülésnél nagyobb összegbe kerül; szintén indokolja a nők orvosi szakszerű működését. Ha az orvosok fele a nőkből kerülne ki, az orvosi tanácsot és gyors segélyt sokkal olcsóbban kaphatná a társadalom. Egyfelől azért, mert a női munkásság mindég kevesebb költséggel jár, mint a férfié ; másfelől mert a női munkaerő előállítása szintén kevésbé költséges. Az az ellenvetés, a mit a férfiak felhoznak, hogy a nők az orvosi tanfolyam tanulmányait se physikailag, se erkölcsileg, se szellemileg meg nem birják, magától elesik, ha meggondoljuk, hogy a legnehezebb erő-feszitésekkel járó munkákat s a legveszélyesebb betegeknél, a legkitűnőbb szolgálatot birják tenni. Hogy mi mindent kibírnak a nők, arról nem csak a kórházak igazgatói tanúskodnak, hanem a társadalom története is hangosan beszél, midőn azt tanítja, hogy minél miveletlenebb valamely néptörzs, s minél hátrább állott valahol a közmivelődés, annál több s annál sanyarúbb munkát toltak a nő-nem nyakára. A tanítói működésre nézve szintén meg kell jegyeznünk, hogy ugy a közép- mint a felsőbb iskolázás körében, a nőknek saját nemükből kell a tanerőket előállítani, s saját világukban kell uj intézményeket teremteni. Az állam, „philister-szerü" rendszabályaival (pb azzal, hogy felsőbb leányiskolákban csak házas tanítók működhetnek) gátot akar ugyan vetni a tanító és tanítványok közt fölmerülhető visszaéléseknek ; ámde itt épen a legfinomabb természetű visszaéléseket nem lehet törvénynyel szabályozni. Aztán igaz marad másfelől az is, hogy a nő annak a legjavát, amit tanulnia kell, mindig csak nőtől tanulhatja, — mert az elfogulatlan közlés és a tanulók kedélyére való természetszerű hatás, csak egynemű egyének közt található. A férfiak e téren is kiváltságokat teremtettek magoknak, s azokra támaszkodva, szentül hiszik, hogy a nők csak másod- vagy helyesebben harmad-rangu tanítók. És hogy továbbra is azok maradjanak, a képzőintézetek csekély számával és a haszontalan melléktantárgyak lenyomó ballasztjával akarják magoknak az elsőséget biztosítni, és a nőket alant tartani. Itt is, mint az orvosi szakpályát megelőzőleg, az ó klassikai studiumok megrozsdásodott vámsorompói állják a nők haladásának útját. A nőknek más berendezésű iskolák kellenek, mint a minők a maiak, melyek ma az egykor élő antik literaturának csak üres álarcával dicsekszenek, s melyeket csak a mestez-séges államkényszer bír az örök enyészettől megmenteni. A mai gymnasiumok és reáliskolák helyett felállítandó nőnevelő intézeteket nevezzük el felsőbb tanfolyamoknak (Höhere Vorschulen), melyeket a mai nőiskolákkal, lyceumokkal, (minő például a berlini) összehasonlítani, vagy összezavarni nem szabad. Ezek az intézetek a valódi oktatás és a gondolatban fel. dolgozott ismeretek kölcsönös közlése műhelyei. Az önmunkásságra serkentés, a nyomatott, vezérfonalakból való magántanulás, e magántanulás jó akaró támogatása, a már elsajátított ismeretek gyakorlati alkalmazása, a lelketlen füzetolvasás helyett önmunkásságra serkentő előadások : ezek az említett felsőbb tanfolyam fő vonásai, ismertető jegyei. Fődolog azonban, hogy az összes tanításra és tanitásvezetésre, kivétel nélkül, nőket alkalmazzanak. Valamint jó ügyvéddé ügyvéd oldala mellett és az ügyvédi teendők gyakorlásával lehet valaki, szintúgy az orvosi működést is a köznapi élet idevágó működéseivel