Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1878 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1878-10-13 / 41. szám

a legjelentékenyebb jutalékot szolgáltatják. Az iskolai év mindamellett szept. 6-án ünnepélyes isteni tisztelettel megnyittatott s a közbeeső napokat ind ex-aláírásokra s további jelentkezésekre hagyván, az előadások az aka­démián ugyanazon hó 10-én megkezdettek. Az akadémia anyakönyvébe szept. 19. napjáig 49 uj tag igtattatott be ; tehát oly szám, melynél magasabbat hason időben a ta­valyi év sem mutat. A vallás és egyháztudományi kar­nál a hallgatók száma 115 ; a jog- és államtudományi tanfolyamon 46. Erkölcsi és fegyelmi tekintetben legki­sebb kihágás sem fordult elő. A sárospataki állami ta­nító-képezdében az egyházkerület által fentartott jótéte­ményért a jelen iskolai évre 28, tehát kettővel több növendék folyamodott, mint a mult évben, mi annál fel­tűnőbb, mert a képezdei tanulók általános száma ez év­ben jelentékenyen csökkent. A köziskolai szék megvizsgálván a folyamodók érdemjegyeit, a reá ruhá­zott felhatalmazás folytán mind a 28-at felvette. A fő­iskola tan- és közművelődési gyűjteményei közül : a könyvtár rendezése folyamatban van s alaposan, noha nem oly gyorsan halad, mint buzgó őre óhajtaná, mert a használható munkaerő kevés. A szépészeti muzeum felügyelete, melyet öt éven keresztül Nagy Gusz-i t á v tanár híven teljesített, átruháztatott a szépészet ta­nárára, Bokor J ó s z e f r e. De legmeglepőbb az ered­mény a főiskolai érem-gyűjteménynél. Több mint 700 darab régi görög, római és barbár pénzdarabot látunk itt tudományosan meghatározva, a legpontosabb leírásokkal ellátva, anyaguk és értékük szerint megállapítva és egy j igen díszes tárgymutatóba foglalva. S mindez eredmény egy protestáns főúr műve, mltsgos V a y Béla báró, borsodmegyei főispán úré, ki példát mutatott arra, mi­ként kell nemcsak anyagi segélylyel, hanem szellemi munkásságával is előbbre vinni a tudomány ügyét! Végül jelenti a főiskolai tápintézetről, hogy jelenleg 309 tagja van s ezek közül 121 hatvan forintos. A gymnasiumból a tagok száma 246, az akadémiából 62 ; egy tag pedig végzett képezdész. Mindezen örvendetes tényekre és je­lenségekre vonatkozó jelentések kedves tudomásúl vétet­tek s a főiskolai érem-gyüjteménynek szakszerű beren­dezése körül annyi fáradságot s áldozatkészséget tanúsító b. Vay Béla őméltóságának jegyzőkönyvileg hálás köszö­net mondatott. Ugyancsak a főiskolai szellemi ügyekkel összeköt­tetésben olvastatott a gymnasiumi tanári karnak föltörj esztése, melyben alapos és a neveléstan elvei szerint kimutatván a gymnasiumi vallástanítás és nevelés célját, e cél elérése végett múlhatlanul felölelendő tananyag terjedelmét, mint sajnos és a tanítás lényegére károsan ható körülményt említi fel azt, hogy a jelenlegi intézkedés mellett a főiskolai gymnasiumi vallástanár azon ok miatt, mert a helybeli állami tanító-képezde ref. növendékeinek oktatása is ő reá van bizva, nem fordíthat legjobb igyekezete mellett sem annyi időt, meny­nyit az e körbe tartozó tantárgyak terjedelme méltán megkíván ; különösen akkor, mikor a gymnasium négy felsőbb osztályában hetenként csakis e g y-e g y óra van a vallástanításra szentelve. Mindezen okok alapján kéri az egyházkerületet, hogy a gymnasiumi vallástanárt föl­mentvén a képezdei tanítás kötelezettsége alól, gondos­kodjék az ottani növendékek tanításának más egyén által való vezetéséről ; hogy így aztán a gymnasiumi vallás­tanár több időt nyervén, egész erejét a gymnasium enemü érdekeinek és szükségeinek áldozhassa fel. Egyszersmind ajánlja, hogy a képezdei vallástanításra a jelen évi fő­iskolai szénior célszerűen volna alkalmazható 5 mert erre elegendő szakképzettsége van s az állomás elfoglalására szives készséggel fel is ajánlotta magát. Egyházkerüle tünk a tanári kar fölterjesztéséből meggyőződvén arról, hogy a főiskola felgymnasiuinának osztályaiban, a vallás­tanár más irányú elfoglaltatása miatt nincs a vallástaní­tásnak annyi idő szentelve, mennyit e tantárgyak kiváló fontosságuknál fogva méltán megkívánnak s előtte ifjai­nak épen a vallás és erkölcsi ismeretek alapos elsajátí­tása elsőrangú érdek levén, e nagy cél minél biz­tosabb elérhetéseért még áldozatokra is készséggel vál­lalkozik ; miért is szívesen beleegyezik abba, hogy K 0-vácsi Sándor, gymnasiumi vallástanár a képezdei növendékek tanításától fölmentessék, természetesen oly feltétel mellett, hogy az így nyert órákat a gymnasiumi vallástanításra fogja fordítani. A képezdei felekezetünk­beli növendékek ezévi vallás tanításával pedig Cinke István, jelenlegi főiskolai szeniort bízta meg, meg­hagyván egyszersmind a főiskola gymnasiumi igazgató­ságának, hogy ez állomás betöltésére nézve az alkalmas egyéneket illetőleg esetről-esetre tegye meg az egyház­kerület előtt ajánlatát. Szuperintendens ur jelentette, hogy főgondnokunk báró Vay Miklós ur ő excellentiájának szives közben­járására az illető minister ur megengedte, hogy Z 0 m­bory Emőd sárospataki állami tanító-képezdei tanár a sárospataki főiskolában ideiglenes minőségben a raj z­bólés szépir ászaiból néhány tanórát adhas­son. Főgondnoknak ez ügyben tanúsított buzgalma és a ministerium szives engedélyezése egyaránt bálás köszö­nettel vétettek s éppen az egy helyen lévő két intézeti ág között sok esetben kikerülhetlen viszontszolgálat és kisegítő szívesség elvéből indulván ki egyházkerületünk, a zempléni tantelügyelő megkeresésére készséggel bele egyezett abba, hogy az épen most készített főiskolai díszes tornacsarnokot a gazdasági választmány által megállapítandó rendszabályok és feltételek mellett az államképezdei növendékek is igénybe vehessék. Az itt ismertetett tanügyi dolgok elintézése után a főiskola gazdasági és jogi állapotára vonatkozó jelen­tések kerültek elő. Az építkezések befejeztetvén, e nagy mozgalmu feladat megoldása után rendes 3és csendes medrébe térhet vissza a gazdasági választmány foglalko­zása s a házi napi ügyek gondos vezetéséről szóló ismer­tetése mellett azon tervét közölte, hogy a jövő években a főiskola régibb épületét szándékozik rendbehozni és kicsinosítani s ugyancsak ezen épületre villámhárítót ál-

Next

/
Thumbnails
Contents