Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1878 (21. évfolyam, 1-52. szám)
1878-10-06 / 40. szám
de becses könyvtára megsemmisültek, a melléképületek rombadőltek. Yiz és iszap fedett be s nagyrészt elvitt mindent, mit 2.50 meter magasságig útjában talált. Mindezekre pedig sem az egyház maga, sem szegényül fizetett és saját életükön kivül házberendezésükben mindenüket elvesztett tanárok és tanítók kárpótlásban a városhoz küldött eddig 44 ezer frtot tevő összegből azért nem részesültek, amennyiben az a hajléktalan, igazán koldussá lett 740 család megmentésére sem lesz elégséges. Súlyosbítja e bajt azon megrendítő tudat, hogy a hivatalos összeírásból névről névre történt kiirás szerint, egyházunk 1053 törzs lelket számláló 463 fizető családja közöl 253 család 222,315 frt. értékű vagyont veszített házak, ingóságok és árukban; hogy tehát az egyház közönségének épen azon része lett anyagilag hosszú időkre megbénulva, azok között 137 család egészen tönkre téve, melyet az egyház tulajdonképeni fentartója, sőt fejlődő életének a múltban alapi tója, jövőre pedig biztositéka gyanánt büszkén, sőt vallásos örömmel magunkénak vallottunk. Még súlyosabbá teszi helyzetünket azon körülmény, hogy ezen lcatastrofa épen most, alkotásai legszebbikének fejlesztő idejében érte egyházunkat, ugy, hogy az nemcsak ezt, hanem az egyházilag megélhetést magátt tette kérdésessé. 1863-dik évben uj korszak nyilt egyházunk életében, a midőn a politikai viszonyok okozta hosszú pangás után 7000 frtot irt alá s kifizetett e maroknyi nép, s másfél év alatt 17 ezer frtba került díszes tornyát adósság hátrahagyása nélkül felépité. Azóta egyházi, gymnásiumi és elemi tanodái alaptőkéit a nők és férfiak vállvetett közreműködése s adományok, événkénti gyűjtések, hagyományok és alapítványok által és az egy házias közszellem, munkás egyházszeretet segélyével tekintélyes összegre felszaporitá, — a lelkész fizetését 360, a tanárokét 2—200 forinttal emelé, a tanítók tandijjövedelmét készpénzzel megváltotta s részben emelé, 1 tanári és 2 tanítói uj állást szervezett s erre az egyháztagok évi illetékét 1200 írtról szabad ajánlattal 2000 frtra emelé. Ezeken kivül még a torony festése és haranglábakra és koronákra 3500 frtot, az épületek javítása és átidomitására 2340 frtot., a temető berendezése s benne őr és szegények házára ujab 3040 frtot áldozott. Az elmúlt évben merész elhatározással és ujabb 5000 frtot tett személyes áldozatnak hozzájárulásával, hogy a törvény és városi igények szerint szervezendő elemi iskolájánál a hiányzó két tantermet és két tanítói lakot előállíthassa, 6000 kötetből álló nagyértékü könyvtárát, levéltárát méltóan elhelyezhesse, s a minden részében avult lelkészlak nagy költséggel helyrehozatalát megkimélje, egy mindezeket összefoglaló emeletes ház építését kezdte el és azt 18 ezer forintot követelt költséggel őszre be is fejezé, rendeltetése céljául átengedé. Ámde erre 8000 frt. függő terhet kellett vállalnia. Azon gondolattal és elhatározással cselekedte ezt azonban, hogy azt a legközelebbi évek ujabb erőfeszítése áldozatával végleg törlesztendi. A gondviselés Ura azonban másként rendelkezék. Ezen rémítő, egyházunk életgyökereit is felszaggatott csapásnak az lett a következménye, hogy az épületek helyrehozására stb. ujabb 6000 frtot — mert most nincs s félünk tőle, hogy hosszú ideig nem is lesz kitől és miből — kell kölcsön vennie, — a függő 8000 frt tartozás állandó adóssággá vált, mely most már 14 ezer frtnak csupán kamatai az egyházi összes illeték 64°/0 -li magasságát érik el, az az a régi erő mellett is, hogy a kamatokat fedezhessük, 640 /°-lival kellett volna az egyházi illetéket emelnünk. Hozzájárul még az, hogy a 3-ik és 4-ik, mult évben felállított tanítói állások rendszeresítése szükséges, ez azonban, mert azok csupán 3—300 frton lettek felállítva, még ujabb 600 frtot igényelne évenként. Sajnos, mindezek most a jámbor ohajok sorába vettettek. A megélhetés gondja lépett előtérbe most, amennyiben a pusztitott vizár a szükséglet és fedezet mérlegét veszedelmesen a deficit felé hajlította. Ugyanis, hogy az egyház szegényül fizetett 4 tanára (egyenként 550 frttal,) 4 tanítója (kettő ötszáz, kettő 3 — 300 frttal,) és lelkészének (700 frt) meghívó levélileg biztosított fizetését megadhassa s háztartását azon különben is szük korlátok közt fenntarthassa, (az évkönyvben kinyomatott költségvetések szerint) 7803 frt 88 krt szükségei évenként. Erre szolgáló fedezetnél azonban az egyháztagok hátrálékos és évi illetéke 2619 frt, és a tandij 1750 frttal, olyan 4369 frt szerepel tehát, melynek habár csak kis részben is befizetése most és a közel jövőben kérdésessé vált. És még ezenkívül van a 14 ezer forint tartozásnak évi kamata. Ez ami aggodalmunk, panaszunk, siralmunk. Őszintén feltártam egyházunk súlyos helyzetét, aggasztó állapotát. Kerültem a túlzást, az eltakarást | egyaránt. Helyzetünk csakugyan veszedelmes. Nincs a hazának evang. egyháza, melynek testén oly sok seb | sajogna; melynek fája ugy el volna éktelenitve, koronái, ágai letörve, gyökerei felbontva és felszaggatva, mint ezen rövid napok előtt még szerényen bár, de diszlő, j fejlődő, dus lombozatú és koronájú kis egyházén. — Nincs talán egy egyház sem széles e hazában: mely oly kevéssé volna szomorú sorsának okozója, melyet oly tömeges csapás ért volna, mely oly sürgős és nagy mérvű segedelmet szükségelne mint épen ez : sebkötő gyanánt, hogy el ne vérezzék, termő föld gyanánt, hogy gyökerei uj táperőre fogamzhassanak, fentartó eszközül egyidőre, mig Isten áldó segedelme-. és a hitsorsosok részvétével uj erőre kél s újra saját vérén fog táplálkozhatni. Könyörgök a mindenható Ur Istenhez, menyei sz. Atyánkhoz az ő mindenható segedelme áldásáért! Esedezve járulok a testvér egyházak, hitsorsosok, emberbarátok és jóltevőkhöz a felsegítő szeretet áldozatáért. Mikor jobb dolgunk volt, adtunk mi is szivünk I szerint örömest, készséggel szűkölködő egyházak, inté-