Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1878 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1878-10-06 / 40. szám

TÁRCA. A végrendelet okozta aggályok igazolása. Nt. Szerkesztő úr ! Várva vártam, s várom ma is a Prot. Egyh. és Isk. Lap 37. számában közlött „végrendelet okozta aggályok" körül kellő tájékozást nyújtandó . egyes véleményeket. Mint előre jeleztem, az én nézetem Csel. VIII. 20-al áll összhangzatban, de részletezésével nem akartam mások nézetének nyilvánulását világosan megelőzni. Most azonban már, midőn nagytiszteletüséged nyilatkozata után mások, vagy azért, mert ezzel egyetértnek, vagy azért, mert hosszabb időt látnak a minden oldalróli komoly átgondolásra szükségesnek, vagy tán még azért is, mert az aggályokat nem itélik köz érdekbe vágóknak, a hozzászólástól tartózkodnak, a végrendelet foganatba indulásának ideje pedig közleget, nem halaszthatom későbbre nézetem világos feltárását; annyival inkább mert hallgatásom nagytiszteletüséged nyilatkozatán megnyugvásomat jelentené : holott pedig, az inkább saját nézetemet az előbbinél erősebb alapra állítani segítette. Vádolom magamat félhomályos szólásom miatt, mely kedves nagytiszteletüségeddel közlésemben egy helyütt többet, másutt kevesebbet láttatott a valónál, többet az idézett péteri nyilatkozatban, kövesebbet az ének-s imatartásban. A péteri nyilatkozatot tekintve. Nem gondoltam annak oly botü szerinti vételére, mintha szent lélek elleni bűnt látnék a végrendelet illető pontja intézkedésében : de helytelenítem, ha valaki azt gondolja, hogy bizonyos illetményekért (Végrend. 3. ponv,) kényszerítésből s díjért (Helv. hitv. XXIII R. 2. § : teljesítendő énekzengés s imatartás által lehet jó emlékezetét megörökitnie.' Inkább semmisüljön meg az illetmény, mint sem híveínk közölt ily tévhit érvényesíttessék ! Ennyiben mondom nézetemet a Csel. VIII: 20-al nem — betiii szerint azonosnak — cssk összhangzónak. Hogy pedig a végrendelkező csakugyan kényszeritől e_g kívánja az énekzongést s imatartást teljesíttetni, nyilván van abból, hogy — tudva, miszerint szegény prot. egyházainkra nagyon rajok fér egy kis alapítvány — ettől ejteti el Őket, ha kívánsága szerint nem énekelnek s imádkoznak. Nagy lehet az alapítvány nem élvezhetéséből eredő anyagi vesztesség; de én, bármennyire óhajtom is egyházaink erős anyagi alapra állíttatását, ezt eszközleni még sem óhajthatom minden á r o n. tetszetős szinbe burkolt puseysmussal is. is, utoljára a mult évben (lásd Prot. Lap 1877. éyf. 907. lapon) felszólítottuk, Midőn Tatay igazgató urnák szives készségeért itt nyilvánosan is köszönetet mondanánk, bocsánatát kell kérnünk, hogy különben becses kimutatását nem használjuk fel; de bizonyára be fogja látni, hogy az efféle kimutatások közlésének csak akkor lenne praktikus haszna, ha minden intézet igazgatósága teljesítené emiitett kérésünket. Az énekzengést s imatartást különösen tekintve. Nem fogja senki tagadhatni, liogy az ének és ima egy része az isteni tiszteletnek, mely lehet aztán magános és nyilvános. A magános ellen nem lehet szava senkinek : de már a nyilvánosát, mely bizonyos ünnepélyességgel is szoko;

t kapcsolatban lenni, külön és szokatlan napra elrendelni, csakis az egyházi tőrvényhozásnak állhat jogában. Ez — szerintem — a prot. egyházi autonomia hatáskörébe tartozik. „Minden egyház maga választ magának bizonyos időt nyilvános könyörgésre." (Helv. hitv. XXIV. R. 1. §.) — Ez nt. úr becses figyelmét kikerülte : holott emberek számára az egyház is alig fog — elvéhez híven — mig protestáns marad, rendelni ünnepet. (Nem. akarok itt a sz. Istvánnap miatti felszólalásokra hivatkozni :) Abban méltóztatik puritán lelkiismeretem megbotránykozásánk okát különösen keresni, hogy „a végrendelkező a dolgot halottak napjára tette, a mi az egésznek pápista szint kölcsönöz, holott csak a s z i n pápista, a valóság nem, s azzal méltóztatik állítását indokolni, hogy más a lékete miseruhában gyászravatal előtt nagy ünnepélyesen mondott könyörgés a purgatoriumban szenvedő lelkekért, és ismét más a halottakra általában vonatkozó néhány énekvers elzengése rövid ima tartása: amaz az egyház szentesítette vallási cselekmény : ez magánkegylet egyszerű kifejezése." Csodálatos beleszólása kérdésünkbe a véletlennek ! Mikorra soraink napvilágot láttak, s az olvasó kezébe jutottak, hiteles helyről tudomásomra jött — amit elébb nem is álmodtam — hogy a végrendelkezőt a b. e. neje hamvait ís magába rejtő családi sirboltjok látogatása közben mólyen meghatotta egy a t... i közös sírkertben egyik pápista sirkövön olvasható ime felirat : „Szent és üdvösséges gondolat a halottakért imádkozni, hogy bűneikből feloldoztassanak. Makk. 2. könyv 12. 46." (Az apocryph. könyvek nálam levő példánya szerint. „Szép és kegyes gondolat, hogy a halottakért áldozatot sőt, hogy a btinből megtisztulnának") Se meghatottság vezérlete alatt rendelte el a halottuk napjai énekzengést s imatartást, — biblia kifejezés szerint: áldozatot, — mint a jó öreg Szikszay is imáit „Lelki áldozatokénak címezte. Hogy tetszik ez elhatározó felirat ? zavaros kútfőből avagy csergedezhet e tiszta íolyam ? De hagyjuk ezt. Fő figyelmet a miseruhában mondott könyörgés és a halottakra általában vonatkozó néhány énekvers elzengése s rövid imatartása közötti különbség erdemei, melyek nt ur szerint nem az egyház, hanem — per synekdochen — a lelkész, tanítók s néhány éneklő gyermek által teljesitendők: amit én nem hiszek. Vegyük a dolgot a Makkabeusok könyvétől eltekintve. Halottak napja, vagy más nap legyen e a szertartás napjául kitűzve ? az előttem, ha csakugyan végrendeletileg octroyált ünnep akar lenni, nem bir jelentőséggel. De, hogy a teljesítendő szertartásban szín fog