Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1878 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1878-09-15 / 37. szám

használnánk a nyújtott segítséggel, mint oly fényes gyülekezetekben, hol különben is uri sors van biztosítva az ur szőlejében munkálkodóknak. Függetlenítsük tehát az ily helyeken lelkészeinket a hívek szegénységétől! hogy a hivek ez által is gazda­gokká legyenek. A másik teendő, — az ily fontos positióju, de különben anyagilag szegény helyek jó erőkkel, a javából töltessenek be. Külterjüleg akarjuk nagyobbítani egyházunkat, azért rendezzünk be ujabb meg ujabb egyházakat. Jaj ! de ez nem megy máskint, mintha anyagi segély mellett oly erőt alkalmazunk, melynek előadása vonz, készültsége a mai tudományos készültség színvonalán áll, társada­lomban tekintély, vszóval sava-java a jóknak. Míg erre nem leszünk tekintette], létező egyházaink elzüllenek, ujabbak berendezésére híjába fogyasztjuk erőnket és adományainkat. Elmondtam a magamét, ki többet akar mondani, toldja meg vele a mondott dolgokat. BOGNÁR ENDRE. Esdő szózat-Mád városát s abban ev. ref- egyházunkat sokféle elemi csapás sújtotta a közeiebi években Egész váro­sunkban nincs ház, mely több izben le nem égett. Fagy, jég fölszámithatlan kárt okozott nem egyszer híveinknek. A mult két év iszonyait, idő kell, míg kiheverheti. Az egyedül szőlőjéből élő nép jelenleg elszegényedve, eladó­sodva, élni alig bir. A régi tehetős gazdák utódai keservesen húzzák a nap terheit, nevében élnek csupán. Ily helyzetben talált bennünket a romboló viz-ár aug. 31 én éjjel. A hegyeken megeredt felhőszakadás öl magasságban rohanta meg keskeny völgy ölében épített községünket; s mig híveink mély álmukból fölébredve, csupán menekülésre gondolhatának, s kétségbe esett sikoltozással kiáltának segedelem után : az alatt a romboló elem iszonyúan pusztított; s pár órai dühöngése után 7 embert s egy méh magzat élet oltatott ki örökre; hulláikat alig lehetett megtalálni a romok között, mikkel a szomszéd község szántóföldjei is telvék. Nem maradt kő kövön 10 ház megsemmisült ; 150 háznak mellék-gazdasági épületei össze oszlottak. 50 család minden már betakaritot élelméből megfosztva, öltözete sár ós iszappal tele. Számos igavonó s egyébb állatok eltűntek. Leirhatlan a pusztu­lás ! . A kár : 30,000 frt tehető, Hát a szőllőhegyek mennyi kárt tüntetnek fel ? ! . . E csapás ellen nincs biztosítás, ez elől nem lehet menekülni senkinek... A romok közül, a siralmas mélységből kiáltunk hozzátok, hitfeleink, testvéreink, "-^t megkimélt a végzet ilyen pusztulástól. Ha teheti­-ntsotek fel bennünket!. Mi már megszegtük t az éhezőknek, hogy el ne fogyatkozzanak : de kevés tellett tőlünk, mert mindnyájan kárvallottak vaguunk. Nem magunknak, — azoknak a mindenektől megfosztott ev. ref. testvéreknek nevében kérünk, kikért szivünk fáj, hogy rajtuk, ugy amint kívánnánk, nem segíthetünk . .. E lapok Szerkesztőjét testvéri bizalommal kérjük a közel s távolból gyűlendő alamizsna fillérek elfogadá­sára, s majdan hozzánk leendő szives elküldésére. Isten áldása legyen a kegyes híveken! RÁC LAJOS, mádi ref. lelkész. Részünkről megkezdjük az adakozást 10 fttal, mely pár forin'ot már postára is tettünk. Szerk. IRODALOM. Magyar Lexikon. Szerk. Somogyi E. 8. fűz. (Argen­son — Arnim); melléklete: a klasszikai ó-kor istenei. — 9. füzet Arnim — Askalon; melléklete : pénz­nemek.) Ismertetésére ezúttal elegendőnek találjuk be tűhiven közölni a Religio véleményét e vállalatról: » Magyar Lexikon címen füzetekben egy mű jelenik meg, melyre nézve kötelességünknek tarjuk olvasóinkat figyel­meztetni, hogy tartózkodjanak a mű megszerzésétől, mert az egészen protestáns szellemű és kath. könyvtárban semmiképen sem foglalhat helyet/' Iparos tanulók ismerettára. Kézikönyv az iparos tanulók esti oktatásához. Szerkesztette Dienes Péter, polg. isk. igazgató. I. kötet: nyelv- és irálytani isme­retek. 1. füzet, ára 30 kr. Szerzőtől bérmentve küldetnek rendeltetési helyökre a megrendelt példányok. (Nagy­í Rőcze, Gömörmegye). Rimaszombatban, Rábely Miklósnál nyomatott e hézagpótló, hasznos kis munka, mely négy, megfelelő 3—3 füzetes kötetre van tervezve. Rosenberg testvérek kiadásában megjelent. T e S t-és egészségtan. Irta Dr. Sehermann Adolf 2-ik jav. kiadás. Számos a szövegbe nyomott magyarázó ábrá­val. Ara 2 frt. — Polgári iskolák, képezdék, tanitók, szülék és a művelt közönség számára a m. kir. vall. és közokt. ministerium által ajánlott tankönyv, melyet szerző, ki gyakorló orvos, s a test- és egészségtan rendes tanára az orsz. kisdedóvó egylet képezdéjében, ujabban átdol­gozott, s elmondhatjuk, hogy sikerült megtalálnia a kö­zéputat, melyet az efajta népszerű szakmunkák készité­sénél követni kell. Aigner Lajosnál megjelent a Nemzeti könyv­tár 6. füzete : Mikes, Mulatságos napok, és 7. füzete : Kazincy Ferenc költeményei. Egy-egy füzet ára 30 kr. Az erkölcsi világ lényege és fontossága kivált a társadalomban. Irta Vandrák András. Eperjes, bankegy­leti nyomda 20 lapnyi füzet; a kitűnő szerzőhöz méltó alapos fejtegetése a címűi kitett s mély figyelemre érde­mes tárgynak. A Dolinay Gyula ügyes szerkesztése mellett meg­jelenő Hasznos Mulattató legutóbbi két füzete került kezünkbe, melyeket nem lehet eléggé ajánlanunk

Next

/
Thumbnails
Contents