Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1878 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1878-09-15 / 37. szám

kül el tud vezényelni 6 gőzgépet, vagy egy gépnél minden teendőket egymaga teljesít? Nem nevetség-e azt hinni, hogy 6 osztályban sikeresen működhet egy ember minden terv nélkül ? Lehet célhoz jutni, veszély nélkül csónakázni a kis folyamon, vagy a tó csendes tükrén iránytű nélkül is; de a sík tengerre okvetlen kell kompasz. Egy osztály vezetéséhez óraterv nem szükség ; de az egy tanítóval biró 6 osztályú népiskolában ez múlhatatlan kellék. 4. Szintén a tanügy akadályai közé tartozik azon rendszer, melylyel iskoláink ellenőriztetnek. Az akadályt nem az ellenőrzés képezi, hanem az ellenőrzési közegek roppant nagy száma. Állami tanfelügyelő, megyei tanügyi bizottság, megyei iskola-látogató, járásorvos, járási szolgabíró, helybeli iskolaszék, esperes, egyházmegyei körlelkész, helybeli lelkész, presbyterium, ezen 10 közeg bármely percben benyithat az iskolába, számot kérni a tanítótól, rabolni tőle az időt, megakasztani a tanitás folyamát, nem is említve a falukon divatos szülei megtámadásokat ós az ezeken felül járó évenkénti 2 vizsgát. Mily sok csősz,' és mégis mily sovány termés! Mily sok bába, ós mégis mily satnya szülött! Mennyi temérdek tenta- és papirosfogyasztás, mily sokféle bürokraticus intézkedés, s mily csekély lendület a tanügyben! És ily tömérdek felügyelő közeg nem képes eszközölni a legelső és legfőbb kelléket: az állandó iskolázást; sőt inkább koloncul szolgálnak, hogy még nehezebbé tegyék a haladást! A gyakorlati életben semmi eredményt nem mutathat fel e sok mozgásba hozott kéz és láb, — mindnyájan csak statistikai adatokat gyűjtenek arra nézve, hogy hány ember nő fel tudatlanul nagy Magyarországon. Nem lehetne-e ezt reducálni a helybeli lelkészre ós szolgabiróra ? Ekként az állam ós a felekezet érdeke is meg lenne óva s az ügymenet is egyszerűsítve. E két factort elegendőnek tartom a felügyelet gyakorlására s a legfőbb akadály, az állandó iskola hiányának megszüntetésére, természetesen, ha a szolgabiráknak tiszti kötelességükké tétetnék, felelősség terhe alatt a legszigorúbban segédkezet nyújtani s kényszer utján végrehajtani az irott malasztot. SZENTKUTY KÁROLY. Lelkészi pályám kezdetén. »Ember tervez, Isten végez.* Isten kedvező kegyelméből küszöbén állok tehát azon nemes, de nehéz pályának, melyre lelkem legnagyobb hevével s minden kitartással törekedtem s melyen becsülettel megállani ezen túli életem legszentebb feladata leend. E nevezetes fordulópontján életemnek önként kínálkozik az alkalom : visszatekinteni a múltba, vizsgálódni a jelen körül s terveket építgetni a jövőre. A mult terhes és küzdelemteljes volt, de azért örömmel tekintek rá vissza, mert nyugodtan elmondhatom, hogy megtettem kötelességemet. A jelenre szintén nincs okom panaszkodni: munkával terhes ugyan, de a híven végzett munkának tudata annál édesebb. De hát mi lesz velem a jövőben ? Miféle nehézségekre akadok majd akkor, ha pályámon tovább haladok ? Képes leszek-e sikeresen megküzdeni a vallás és egyház iránt mutatkozó részvétlenség és közönynyel, az ellene föltámadt hitetlenséggel és ellenséges áramlatokkal ? Ki volna képes e kérdésekre határozottan megfelelni ? Mi csak gyarló tervezgetők lehetünk, kiknek legszebb számításait is a jöhető ezerféle akadályok könnyen lerombolják s legnemesebb fáradozásunkat is csak úgy koronázhatja siker, ha Istentől kérjük és várjuk arra az áldást. Ámde ebből nem az következik, hogy elfásult kebellel s összedugott kézzel tekintsünk a kétes jövő elé, sőt ellenkezőleg szilárd hittel s nemes elhatározásokkal, iíjui lelkesedéssel s a győzelem reményével felvértezve illik és kell megjelenni a küzdtéren minden igazi harcosnak. Valóban a lelkészi pálya, kivált napjainkban anynyira tövisekkel rakott, hogy csakis a legnagyobb fellángolás mellett lehetünk képesek annak szúró töviseit kikerülni vagy legalább azok szúrását nem érezni : ma a lelkészt a legtöbb helyt hidegen vagy legalább is szánakozó mosolylyal tekintik a világ fiai, kigúnyolják és sértegetik, a vallás ellenségei kicsinylőleg néznek le rájok, a tudósok ezerféle hiányt fedeznek fel bennök s még több követeléssel lépnek fel irányukban a míveltek, uraságokat éreztetik velők a gazdagok s száját folytonos panaszra, nemtelen rágalmakra nyitja meg a szegény nép is, a mely pedig aránylag legtöbb áldásában részesül a lelkész működésének. Végül, hogy a pohár csordúltig legyen, magok a lelkészek is kölcsönösen korholják, kötelesség- és egyéb mulasztással vádolják egymást. Ezt tudva, látva és tapasztalva, hogy meg ne döbbenjen a lelkészi pályára lépő fiatal ember. Felmerül lelkében a kérdés : érdemes e azért a csekély jutalomért annyira küzdeni, harcolni és szenvedni ? Nem okosabban cselekesznek-e azok, kik a könnyebben is elérhető, több fényt és anyagi hasznot igérő s a kevesebb nélkülözéssel és fáradsággal járó pályát választják maguknak ? Ily kísértéseknek, azt hiszem, mindenki ki volt téve közülünk s szerencsés az, aki a próbát győzelmesen kiállotta,