Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1878 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1878-09-01 / 35. szám

Pánszláv izgatás. A Turóc-Szent-Mártonban megjelenő Národni Hlásnik című tót néplap aug. 15-diki számában Kmety Márton knlpini tanító ur egyebek közt ezt írja: „A kiszácsi lelkész Steltzer Frigyes a „Prot. egyh. és isk. lap" 27-ik számában engem is panszlávnak s a hazára nézve veszedelmes embernek elnevezett. Igazán fájdalmasan érinti az ember érzelmeit, ha lát egy tót papot az aljas denuntiálás és lázítás mezején remekelni. Valóban nem 1 tudom magamnak elképzelni, hogyan hirdetheti ez az ember az Isten igéjét tót nyelven, melytől undorodik, tót nép közt, melyet lelke mélyéből utál, s melynek kiirtásán erőnek erejével dolgozik. Szegény sajnálandó egyház! Te, kinek ilyen lelki pásztor jutott! A csabai tankönyvet — mint j maga mondá— azért is akarja iskoláinkból kiküszöbölni, mert sokat hadar a hitről, melyre szerinte tót népünknek nincsen semmi szüksége. Válaszomra, hogy drága hitünkön kivül alig van egyebünk, a főesperes ur házában azzal fenyegetődzött, hogy mind azokat megfosztja kenyerüktől, kik neki ellenállának. Hej uram kevés jellemes embert láthatott Ön, ha hiszi, hogy a tót ember, hitét eladná kenyérért." stb. Ez a lap számos becsempészett példányban kézről kézre forog egyházamban s fegyverül szolgál ellenem a pánszláv ügy bajnokai kezében. Nekem Kmety Márton tanító úrhoz természetesen szavam nem lehet; de igenis idején lévőnek látom egész tisztelettel kérdezni: meddig akarják tűrni egyházi hatóságaink a pánszláv tanitók ilyetén üzelmeit? Meddig fog szolgálni prot. autonómiánk menhelyül féktelen pánszláv lázitóknak? Kiszácson, 1878. aug. 22. STELTZER FRIGYES. KÜLFÖLDI EGYHÁZ ÉS ISKOLA. A próságok. Bismarck a szt. széknek a Német birodalommal való kibékitésén fáradozik. Nem concordatum lesz ez, mert ez a név már nagyon lejárta magát; hanem olyan modus vivendi, melynél fogva az egyház és az állam harc nélkül élhessenek egymás mellett. A kettő közötti különbség nem igen érthető. Egyébaránt ha igaz is, hogy a német kancellár és a pápa nunciusa egyrfl&s közt megbeszélték a dolgot, ha csaknem bizonyos is, hogy az egyesség közöttük létre jön, biztosan senki sem tudja, hogy miben egyeztek meg. Annyi látni való, hogy a német kancellár köpenyforditása politikai fogás. Midőn a májusi hires törvények, — melyeket mi mindég igazságtalanoknak tartottunk, — megszavaztattak, Bismarcknak volt egy politikai célja, melyet ugyan nem bírt elérni. Ma a helyzet más s Bismarck egy kissé összébb vonhatja törekvése vitorláit, mert a parlamentben szüksége van az ultramontánok támogatására. Béke-e ez vagy csak egy napi fegyverszünet ? Senki meg nem mondhatja. Annyi bizonyos, hogy a német kancellár ma épúgy, mint tegnap, nem azt nézi, ami igazságos, méltányos és törvényes, hanem ami az ő pillanatnyi politikájának hasznára van. Egyszerüeu azt hiszszük, hogy midőn ilyen haszonra való tekintet vezérli az egyház és az állam ügyeit, sem egyiknek, sem másiknak nem lesz benne öröme. * * * Néhány lap azt a hírt közli, hogy Olaszhon királynéja kérte a pápát, hogy engedélyezzen számára, a Quirinálban egy kápolnát, melyet ő Szentsége készséggel teljesitett, illetőleg akart teljesíteni, de Bilió, a fanatikus bibornok, a nagy penitentiarius, eget, földet megmozgatott XIII. Leo jóindulata ellensúlyozására ; és sikerült is neki. Ez a tárgy nem épen pontosan van előadva, de arra a különös helyzetre fordította a figyelmet, melybe Olaszhon királyi családját a szelid és gyöngéd IX. Pius hozta. Azon a napon, melyen a Quirinál a király hivatalos lakásává lett, azt IX. Pius egyházi átok alá vetette; azaz*megtiltotta minden egyházi személynek, még az udvari papnak is, hogy ott szolgálatot teljesítsen. Ha a palota valamenyik lakosa megbetegszik, az első káplány, Anzino, Roma pro-püspökétől, Monaco La Valletta bibornoktól, köteles felhatalmazást kérni, a betegnek a szentségekkel való ellátására s a nyert felhatalmazás után a Szt. Vincent és Anastase parochiába menni a szükséges tárgyak átvételeért. Ez így volt Victor Emánuel halálakor is. Ha a király vagy királyné misét vagy egyházi beszédet akart hallgatni, gyónni vagy áldozni kivánt, szintúgy, mint az utolsó lakáj, kénytelen volt távozni a palotából s valamely interdictum alatt nem levő egyházba menni. A buzgó királyné, a Quirinálban óhajtana egy kápolnát, de nem kérte, félvén a tagadó választól. A Renaissance után HETESY VICTOR. lelkész. 1Q*