Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1878 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1878-08-18 / 33. szám

Elmélkedés és töprenkedés az LHL t. c. 9. 10- §-a fölött. A 9. §.-ban az van mondva, hogy a „háromszori hirdetés eszközlésére mind a két fél lelkésze felszólítandó ; ha azt valamelyik fél lelkésze megtagadná, két tanúnak afelől adott bélyegmentes "bizonyítványa mellett, hogy azon lelkész a kihirdetésre felszólittatott, egyik fél lelkészének hirdetése is elégséges". A 10. §.-ban pedig: „Ha pedig a háromszori hirdetés megtörtént, de valamelyik fél lelkésze vonakodnék az elbocsátó levelet ki-adni stb". Ha hirdet, — jó, ez, t. i. a hirdetés, a 10. §. főgondolatát képezi, mert a 10. §.-ban arról egy árva szó sincs, hogy a háromszori hirdetés — meg nem történt. De ha nem hirdet s ez, mint a 9. §.-nak főgondolata az, ami mindenek előtt szemügyre veendő. Ha kinyilatkoztatja az egyik fél lelkésze, hogy nem hirdet, akkor szerintem a 10. §. alkalmazása önkényt elesik, mert az igy kezdődik : „Ha pedig a háromszori kihirdetés megtörtént . . Ennélfogva a hirdető fél lelkészének háromszori hirdetésről szóló bizonyítványával és a tanuk által kiállított azon bélyegmentes bizonyitványnyal, hogy a másik fél lelkésze nem hirdet, a felek egybekelhessenek, természetesen a három egymás után következő vasár- vagy ünnepnap bevárása után, amely idő alatt a hirdető lelkész hirdetésének ideje letellett; de tegyük fel azt, hogy az egyik félnek a háromszori hirdetés alól felmentvénye van, ez esetben a fentebb megnevezett időt nem szükség bevárni, előbb- is egybekelhetnek. Ezen eljárás alkalmazható akkor is, ha pl. a kath. fél lelkésze igy nyilatkozik a tanuk előtt: hogy hirdetem-e vagy nem, azt most nem mondom meg, de jőjenek el három vasár- vagy ünnepnap letelése után s akkor majd megmondom, hirdettem-e vagy nem, vagy ha tetszik jőjenek el a templomba és hallgassák meg, hogy hirdetem-e vagy nem ? A fentebb emiitett eljárás alkalmazandó itt is azon különbséggel, hogy az első vasárnap, illetőleg ünnepnap bevárandó és meghallgatandó, hogy megkezdte-e a hirdetést vagy nem. Ha megkezdte, be kell várni a másik két alkalmatosságot is, s ha nem kezdte el és a másik félnek a háromszori hirdetés alul felmentvénye van, a templomban jelen volt tanuknak a hirdetés meg nem kezdését igazoló bizonyitványnával egybekelhetnek. Mert tulajdonképen a 9. §. szerint nem is arról kell bizonyítvány, hogy hirdette-e, hanem arról, hirdet-e. Tényleg pedig nem hirdet, tehát annyi mint : megtagadta. De vegyünk fel egy speciális esetet. Egy férjétől törvényesen elválasztott prot. nő egybe akar kelni még térje életében egy róm. kath. ifjú legénynyel. A róm, hath. lelkész a háromszori kihirdetés eszközlését megtagadván, összeadhatja-e ezeket a háromszori kihirdetés megtagadásáról szóló bizonyitvány mellett a protestáns" lelkész ? Igen, és pedig, ha hivének a háromszori hirdetés alul dispensatiója van — azonnal is. Nem szükség a felekkel beváratni a három vasár- vagy ünnepnapot, mivel: 1-ör. A 9. §. követelményének elégtétetett s ebből folyólag, 2-or a 10. §. alkalmazása iiluzorius és 3-or a törvényesen elválasztott nőnek, — annak életében, akitől elválasztatott, — férjhezmenése a római kath. egyház hitelvei szerint bigamia, így tehát a hirdetés absurdum, mert ki van zárva az egybekelés lehetősége. A törvénynek, — bármily hiányos is az, — megtartása, honpolgári kötelesség s aki meg nem tartja, tiszteletlenséget követ el azon haza ellen, amelynek törvénye ellen vétkezett. Igen, de ahol azt látjuk, hogy a hazai szentesitett törvények méltósága aláásatik s lelketlen eszközül használtatnak fel a hierarchia dacának kielégítésére vagy a nemtelen harag és személyes bosszú hűtésére, ott nem a megölő betű alkalmazása, hanem a megelevenítő lélek parancsszava előtti meghódolás adja meg az országos törvénynek az azt megillető tekintélyt s biztosítja inéítóságáuak hatalmát. Avagy nem egyéni uralomvágyával s az államban államot képező vallásfelekezet fölényének hatalmát akarja-e éreztetni a kath. lelkész, aki arra a törvényre, — amelynek az isteni és emberi jog, a természet követelménye, a társadalom észszerüsége, a haza koronás királyának szentesítése és a sziv boldogító vágyódása örök érvényű igazságot szerzett, — arra a törvényre, mondom, reá üti a szentségtörés bélyegét s mint ilyennek kihirdetését a szent egyházból kiutasítja ? S míg ő egyrészről igy cselekszik, addig másrészről, mint az ország törvényének álhazafias őre dictátori hatalmának általa képzelt nagy súlyát latba vetvén s a klérus támogatásáról mindenkoron biztosítva lévén, ilyen formán beszél : én nem tartom meg az országos törvényt, de hogy te azt megtartsd, azt megkövetelem ; azért ámbár én kijelentem, hogy nem hirdetek, de azért te mégis eljösz három hét múlva, megkérdezni tőlem, hogy hirdettem-e vagy nem ? Mily lelkiismeret, mily szent előtte a §.? El kell hozzá menni megkérdezni az eredményét annak az előzménynek, amely — nincs megtudni okozatát annak az oknak, amely többek előtt tett nyilatkozata és egyháza hitelve szerint nem létezik. Mintha csak azt mondaná : nem hagyok akadályt bejelenteni, de azért el kell jönnöd megkérdezni, hogy jelentetett-e be. Az eddig emiitettnél még visszataszitóbb vétek nyomára jövünk e §§. fölötti elmefuttatásunkban. A róm kath. léikész az általa megtorolhatlanul elkövethető törvényszegésre, vagy ha úgy tetszik, törvény kijátszásra eszközül használja fel a prot. lelkészt. Mert eleve máiugyan kijelenti, hogy reá nézve az országos törvény nem bir kötelező erővel, hogy a célba vett házasság — ágyasság s mint ilyet nem hirdet, mégis be váratja a prot. lelkészszel a három hetet s igy alkalmat szerez I magának arra, hogy azt, amit elvileg mondott, gyakorlatilag is megvalósíthassa.