Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1878 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1878-08-18 / 33. szám

csak látszólagos ez az ellenséges állás a kérdéssel szemközt : tanító tanitsa-e a vallást vagy a lelkész. A vallástanításban igen jól meg kell különböztetnünk két részt, két oldalt, két célt. Ama vallásos intéseknek, kedélyes elbeszélések s elmélkedéseknek, imáknak s énekeknek, melyeket a gyermekek oly elragadtatással hallgatnak, az a feladatuk, hogy a zsenge lélekben ama fent emiitett vallásos öntudatot fólébreszszék ós fejleszszék úgy, hogy e tudat az Istenről legyen szabályzója minden cselekedeteinek. A vallástanítás egyik célja Istenhez vezetni az embert, megtanítani, mikép lehet a láthatlannal érintkezni, beszélgetni, imádkozni, mimódon érintheti az ember az ő jelenlétének áldásait s azt a boldogtalanságot, mely ránk száll, ha őtet elhagytuk. Másik célja a vallásos tanításnak a gyermeket egy bizonyos felekezet egyházának polgárává nevelni. Ennélfogva meg kell tanítani a felekezet történetére, megismertetni vele annak hitcikkeit, ünuepeit, egyházi szokásait, intézményeit, szertartásait és ezeknek jelentőségét. Ha ezen két cél így elválasztható, pedig elválasztható anélkül, hogy akár egyik, akár másik hátrányt szenvedne, úgy igen könnyű lesz a felelet e kérdésre: ki tanítsa a vallást a népiskolában. Ez utöbbi célt a tanitók valóban nem tarthatják szem előtt, vagy nagyon is tűi lesznek terhelve. Itt valóban segíteni kellene rajtok okvetlen, s ha ez ama tiszttársak óhajtása, teljesen egyezem velük. Ha megtekintjük a népiskolai tantervet s fontolóra vesszük, mennyit kell a tanítónak elvégezni egy-egy év alatt, holott némely tantárgyra évenként alig fordíthat többet 20—30 óránál, nem fogunk csodálkozni azon, hogy a tanítók oly tárgyaktól, melyek szorosan véve nem tartoznak hatáskörünkbe menekülni igyekeznek. Mindazon ismeretek, melyeket az embernek mint leendő egyháztagnak szükséges tudnia a lelkészek hatáskörébe tartoznak. Azért van, hogy ők készítik elő a gyermeket, hogy azok a confirmátió által az egyházba felvétessenek. És ha már ők magyarázzák meg azt, mit jelent a confirmatio, nem természetes-e, hogy ő nekik kellene megmagyarázni mindent, ami által a gyermekek megérthetik, mit jelent egyháztagnak lenni. Az ő kötelességük tanulmányozni a hittant, a hittanok történetét, az egyházak keletkezését, fejlődését, szent eskü köti őket őrködni a hit ágazatai, a szent cselekvények végrehajtása, az ünnepek illő megtartása felett, az ő hivatásuk szóval a gyermekekből egyháztagokat nevelni. A vallástanítás ezen ágát tehát minden esetre óhajtandó volna, hogy a lelkészek vegyék át, s ez által könnyítsenek a néptanítók terhén. Nem szenved azáltal a vallásos nevelés, mert valamint a szép érzéket lehet fejleszteni tárgyak, alakok szemléltetése által, anélkül, hogy szükséges volna az aesthetikát, mint tudományt előadni, épen úgy lehetséges a vallásos érzületet is fölébreszteni anélkül, hogy a theologiát kellene közölni a gyermekekkel. S az igy kifejlődött vallásos érzületre, mint szilárd, biztos alapra épithet azután a lelkész s nevelheti a nemes keblet úgy, hogy az egyházáuak lelkes buzgó áldozatkész s vészben, viharban rendithetlen tagjává legyen. De a vallástanítás másik célja:

as Istenhez való vezetés, már ez oly fontos a nevelésben oly lényeges, hogy anélkül a tanító összes működése meg van bénítva. A népnevelő felvilágosodott ós jellemes embert akar képezni, ez az ő feladata, e célból már az iskolában lerakja azon alapokat, melyeken a jellem s józanság felépül. Megkiváuji a törvény iránt való feltétlen eugedelmességet, a tanító iráuti tiszteletet, a társak szeretetét, megkívánja a rendet, a szorgalmas munkásságot, a tisztaságot minden tekintetben. Pedig ezen szép tulajdonok csak ott fejlődnek valódi mivoltukban, ahol a vallásos érzetből eredtek s általa tápláltatnak. Csak az a gyermek tiszteli igazán őszintén szive mélyéből tanítóját, ki azt Isten parancsából teszi. Ezt a vallástanítást tehát a tanítók nem bocsáthatják ki kezeikből. És mégis hallatszanak itt-ott hangok, melyek szerint a vallástanítás nyűge alól teljesen fel kellene szabadítani a tanítókat. Okúi azt hozzák fel, hogy a tanítók igen el vannak halmozva. De ha sok a dolgunk, ebből csak az következik, hogy vizsgáljuk meg vájjon nem végezünk-e — talán szokásból, vagy csak theoreticus tekintélyek nyilatkozatai után indulva — több oly dolgot is, amely nem épen szükséges. A tantervünket vizsgáljuk át egészen függetlenül meg- . fontolva annak minden szavát, talán vannak ott pontok, melyeket a népiskola -- falusi iskola céljának veszélyeztetése nélkül bízvást ki lehetne hagyni. Vagy ha úgy találnók, hogy a mi tantervünknek egyetlen szava sem felesleges, s azon ponton állunk, hogy valamely tárgyat okvetlen a tengerbe kell dobnunk, hogy hajónk el ne sülyedjen, vájjon a legfontosabb