Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1878 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1878-07-28 / 30. szám

kél, tanúbizonyságot tevén, hogy rendithetlen hitünk a protestantismus szebb, áldásos jövőjében isten segedelmével teljesedésbe ment! BIERBRUNNER GUSZTÁV. A m. tud. akadémia jul. 1-sejei összes ülésén tartott emlékbeszéd. (Folytatás.) Mikor a „Prot. egyházi és iskolai lap'4

megindult, a politikai láthatáron az éles szem már-már közeledő viharnak vehette észre előjeleit, a minthogy tudvalevőleg maga az országos reform-mozgalmak első megindítója, a nagy Széchenyi megriadva, azokra rá is mutatott. A szóvivő körökben, mintha csak előérzetük lett volna, hogy a nemsokára bekövetkezendő nagy válságban az egész államszerkezetet átalakító reformokat kell majd rögtönözni ós törvénybe igtatni, csaknem lázasnak mondható izgalom uralkodott, mely a fennálló viszonyok közt többnyire kivihetetlen újítások folytonos tervezgetésében nyilatkozott. Az absolutisticus irányzatú testületi kormány ós a nemzet vágyait az országgyűlésen tolmácsoló, de érvényesíteni nem képes ellenzék közt folyt harc, az alkotmányos biztosítékok liija miatt másból nem állott, mint hogy egymás működését akadályozni és megsemmisíteni törekedtek, amaz az erőhatalomra, ez a helyhatósági testületek autonómiájára támaszkodván. Ma szinte nevetségesnek találja az ember, ha 1 az akkori kormánylapokban egyre azt a panaszt, vagy inkább vádat olvassa, hogy az ellenzék eljá- í rása a kormányzást lehetetlenné teszi. Semmi sem igazabb e panasznál, de egyszersmind semmi sem kevésbbé jogosult. Fia a kormányhatalom széltire | törvénytelenkedett, vádolható-e az ellenzék, ha mindenképen azon volt, hogy a törvénytelen kormányzást lehetetlenné tegye? Mikor a kormány a fejedelemnek, mint a törvényhozás egyik felétiek nevében a nemzet kirekesztésével rendelkezett, ki merné az j ellenzéket kárhoztatni azért, hogy a nemzet akarata ellen hozott rendeleteket meghiúsítani törekedett ós hogy az autonom helyhatóságok jogkörének mind tovább terjesztése által a tehetetlenné vált országgyűlés hatalmát magához ragadván, a végkifej lést siettető reformjait ez uton létesíteni kívánta ? Tény az, hogy a prot. egyház, békekötések ós törvények által biztosított ós jórészben fenn is tartott autonómiájával azon ellenzéki politika kifejlésére egyik igenis alkalmas térnek mutatkozott, annyival is inkább, miután a magas clerumak a kormány nyal való cimboráskodása folytán, a katholikus hívek hazafiúi érzelmű tagjai is protestáns részen állottak. Ez magyarázza meg azon szokottnál élénkebb érdeklődést, melyet politikusok, mint Kossuth Lajos, Zay Károly gróf és Fáy András akkoriban a prot. egyház ügyei iránt tanúsítottak és annak papsági szóvivőit is a politika mozgalmaiba belevonni iparkodtak. Székács azonban bármennyire vonzódott a nevezettekhez, mint személyes barátaihoz és mint az uj eszmék képviselőihez, sokkal jobban szerette egyházát, semhogy annak sorsát kétes kimenetelű pártmozgalomhoz kösse s annak törvény-biztosította érdekeit oly politikai kísérletek kockázatának tegye ki, melyekben nem is annyira a haladás, mint inkább a haladás ingerének bizonytalan tapogatózása nyilatkozott. A két felekezet egyesülése, ha mindjárt csak közigazgatásra nézve is — amint Székács a ,,Pesti Hirlap"-ban az eszme kivitelének első stádiumául, csakis azt mondta ki lehetőnek — amennyiben az a nemzeti politikát képviselő ellenzék számára az ország lakossága egyötöd részének támogatását biztosítja vala, kétségen kivül nagy vívmány lett volna, s épen nem csodálkozhatni, ha a két felekezet hazafiérzelmü világi tagjai közül legtöbben az unió eszméjét nagy hévvel felkarolták és kivitelét mindenképen sürgették. Azonban itt is az történt, ami rendes sorsa a korán érkező eszméknek: akiknek érdekében az unió inditványoztatott, közvetlen hasznát be nem látván s a jövővel nem törődvén, készebbek voltak Ízetlen fajbeli antipathiájukat követni, mint az ész szavára hallgatva simulni; akiket pedig az indítvány a közös nemzeti ügyhöz kapcsolt volna, azok azáltal nyelvüket ós nemzetiségüket látták fenyegetve, és nyílt szakadásra ingerelteítek. Fia az unió időelőtti felszínre hozatala a pánszláv fanatismus mellett a vallásit is föl nem hivja, az ugyanakkor megpendített pesti egyesült protestáns főiskola eszméje, mely iránt országszerte osztatlan volt a lelkesülés, okvetlen iótrejő s megvettetik az egyesülésnek alapja a lelkekben, mielőtt az intézmények bolygatása az érdekeket felizgatta volna. A kettőnek együtt sürgetése, előre látható volt, hogy mindakettőnek bukását fogja szülni. Székácsnak, ami személyes meggyőződését illeti, az unió, ugy is mint vallási, ügy is mint nemzeti ügy azon kedves eszméinek egyike volt, melyektől végkép megválni soha sem tudott. Azonban ő nem