Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1878 (21. évfolyam, 1-52. szám)
1878-01-20 / 3. szám
lyét volt hivatva méltóképen betölteni. Mert az elhunytnak boldog emlékezete még sokáig nem fog elhalványodni szivünkben. Egyike volt ö azon fáradhatatlan buzgalmu férfiaknak, kik hivatásuknak szent s nemes célját tartják szüntelenül szem előtt, a hitnek lankadatlan szolgái, s a hazának kitartó munkásai. Együtt örült ő a vigadókkal, s együtt szomorkodott a szomorkodókkal. S hogy ily körülmények között mint volt képes az egyház hivatását betölteni, kitűnik azon választás eredményéből, mely f. hó 6-án tartatott meg. A jelenvoltak a legmélyebb megilletődéssel, érezve a megvalósítandó eszme nagy fontosságát , továbbá szem előtt tartva Pál apostolnak amaz intő szózatát: »Mindenek ékesen és jó rendben legyenek" — mindnyájan együtt éreztek. S ez érzésnek kifolyása lőn, hogy az üresedésben lévő lelkipásztori szék betöltésére egy szivvel és egy lélekkel Tót Ferenc ur, pár hó óta helybeli segédlelkész, a debreceni ref. főiskolának nem rég jeles növendéke, s Debrecen városának reményteljes szülötte választatott meg. S hogy egyházunk, a méltóképen be nem tölthetőnek vélt lelkipásztori szék ily módoni betöltése által eléggé kárpótolva van, felesleges bővebb magyarázatokkal kisérni. Mert eléggé bizonyítja ezt azon elismerő nyilatkozat is, melyet a választáson elnöklő felügyelő gondnok ur tett, mind a választás szerencsés sikeréről, mind pedig annak szép s a maga nemében páratlan rendbeni lefolyásáról. De egyszersmind az is be van ez által bizonyítva, hogy az illető lelkész uron mily tántorithatlan hűséggel és szeretettel csügg a nép, még alig egypár havi együttlét után is. Adja is a seregeknek ura, hogy ezen rendületlen ragaszkodás a lelkipásztor és az ő hivei között legyen örökre elválhatatlan kötelék, s fűzze őket egygyé a szeretet láncaival, s hogy Tót Ferenc szeretett lelkészünk ajkairól a gyülekezetben hirdetendő igék ne legyenek csupán a pusztában elhangzó szavak, hanem a jó termőföldbe hullott mag, s legyen azoknak épületes hatásuk Végezetre pedig adja az ég, hogy édes magyarhrzánkban visszhangra találjon e követésre méltó példa, minden lelkészválasztáskor. Adja ezt ref. egyházunk, szent vallásunk, szeretett magyarhazánk, és az egész emberiség érdekében. GRESNER IMRE, téesó'i polgár. IRODALOM. A pozsonyi ág. h. ev. theol. magyar kör kiadásában, Masznyik Endre ügyes szerkesztése mellett, megjelent a Gondolat, theol. és phil. folyóirat 4-ik száma. Élénken és kellő tanulmánynyal irt theologiai tárgyú cikkek vannak benne Krupec István és Kallat Károlytól, és egy bölcsészettörténelmi alapos közlemény a szerkesztőtől. Legyetek tanítványok. Missziói prédikáció, C e ld e r Márton felsőbányai ref. lelkésztől. Debrecen. Kutasi Imre nyomdája, 14 1. Ára 20 kr. Oláhországban, Pitesten 1861 jan. 27-én Máté XXVIII. 19. 20. alapján mondott beszéd, melynek jövedelme az első prot. miszszióra fordittatik. Igen csinosan dolgozott introductio után a szerző áttér a szövegre, melyet 3 részre oszt, u. m. megtérés, szeretet és állhatatosság. Celdernek egyik legsikerültebb prédikációja látott napvilágot e füzetben. Inti hallgatóit, hogy Havasaifölde idege ns még virágtalan földjén általa plántált evangeliomi egyháznak viruló galylyai legyenek, kikben a sz háromság Ur Isten szerelme lakozzék mindörökké. E füzethez előfizetési fölhívás van mellékelve Celder M. halotti imáira. A munka terjedelme 20 ív lesz, előfizetési ára fekete félvászonban 2 frt., bérmentes megküldéssel 2 frt. 20 kr. Beküldési határidő e hó vége. Gyűjtők 10 példány után egy ingyen példányt kapnak a kiadótól, Petrik Gézától, kihez (Bp., IV. ker. Kecskeméti utca 2.) az előfizetések intézendok. A mű bolti ára magasabb leend, mint az előfizetési ára. KÜLÖNFÉLÉK. * A budapesti ref. főgymnasium kebelében az 1877/8-ilc iskolai év első felében a szigorlatok jan. 28., 29. és 30-án fognak megtartatni, melyekre a t. c. szülék és nevelésügy barátai tisztelettel meghivatnak. — A magántanulók vizsgálatai pedig jan. 31-én lesznek, melyre az illető magántanulók azon figyelmeztetéssel hivatnak fel, hogy f. hó 28-áig jelentkezzenek az igazgatóságnál. Az igazgatóság. * A prot. árvaház javára tervezett zártkörű táncvigalom febr. 21-én tartatik meg a fővárosi vigadó kis termében. * A roncsoló toroklob veszedelmes járványa, Debrecenben még most sem hagyott alább, s nemcsak a gyermekek, hanem a felnőttek soraiból is erősen szemelgeti áldozatait. Ennélfogva a debreceni egészségügyi bizottság, ujabb óvintézkedések tárgyában sokat ülésezik. Hód mező v ás ár helyt is,hol a ref. egyház halottai mult évben 1366-an voltak, e számból több mint egyharmad, jelesül 549, e fertelmes nyavalya áldozatául esett. * A közegészségügyi törvénynek alkalomszerű megemlíteni azon helyes intézkedését, hogy 7 éven alóli gyermekeiket orvosi gyógykezelés nélkül hagyó szülék szigorúan megbüntetendők abban az esetben, ha a gyermek elhal. Bizony ideje i már törvényileg rendelkezni ez ügyben, mert minálunk igen könnyelműen bánnak e a kisdedekkel s nem egy szüle örül, ha »az Isten magához veszi gyermekét. * * Lelkészválasztás Buzás-Bocsárd, a nagyszebeni ref. e.-megye harmadosztályú gyülekezete, Cseresznyéi Ödön enyedi köztanitót lelkészeül választotta meg.