Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1878 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1878-07-14 / 28. szám

s általában bármi őt korlátozó hatalomra figyelni látszanék, mindaddig, amig meg nem érkezik a csendes óra, midőn azután — amint nekem látszik — gondolaiait újból rendezi. És ahol a minden ereiben áthatott sziv égő kiömlése oly erős, mint nála, ez alig is történhetik másként, ha csak az ihletett pillanatokat, a hideg szabályokkal, le nem akarja hűteni. Kívánatos azonban mégis, hogy ott, ahol a tárgy felfogása alapjában hibás, az első kritika legyen szigorúbb. Ne feledjük, hogy munkálataink első bírálói mindig magunk vagyunk, sőt tartozunk lenni, mielőtt nyilvánosság elé boesátnók azokat. Más szólni a gyülekezetben és ismét más irodalmilag, hol a szónoki erő sohasem, s csakis az eredetiség igazithatja meg a liomiletikai csorbákat, mint p. o. Sziládi Jánosnál, ki az általáncsen használt szabályokat, Léha oly meglepő felfogás és beosztással helyettesíti, melyek a beszéd hatását nemhogy csökkentenék, sőt még emelik. Kettő között lehet tehát választanunk ; vagy talpraesett eredetiséget produkálni, vagy megmaradni a régi gyakorlat szabályai mellett. A homiletika nagyon biztos kalauz minden tekintetben még ma is! Szerzőnél, talán a szónoki erő pótolja ki a néha még most is mutatkozó alaki fogyatkozásokat ? Különben járjuk a régi, vagy az eredetiség uj útjait, a cél és a végeredmény — ha sikerült munkánk — igy is, úgy is egy és ugyanaz. Mint a régi modor, úgy a leggeniálisabb eredetiség és szokatlan berendezés sem csinálhat csodát, ha a tárgy és kidolgozás meg nem felelnek a természetes várakozásnak. De más — ismétlem — szónokolni a gyülekezetben, és ismét más irodalmilag tenni közzé valamely szellemi terméket. Irodalmi téren már, nem a közvetlen, de a maradandó hatás a fődolog. Hogy ez is meg van szerző több beszédében, el kell ismernünk; viszont azonban azt sem hallgathatjuk el, hogy e füzetban is találkozik beszéd, mely irodalmi színvonalra nem bir emelkedni. Ez különben majd az egyes beszédek ismertetésénéi fog jobban feltűnni. Mindezen észrevételek azonban nem zárják ki a beszédek használhatóságát, mit tőlük meg nem tagadhatunk. Sőt olyan beszedek ezek, aminőket rendesen keresnek azon lelkésztársak, kiktől a mindennapi kenyér nehéz gondjai és a rustikálás elrabolják igen sokszor a munkálkodásra szükséges órákat. Egy beszédet kivéve, egy sem hosszabb két nyolcad levélnél. Épen azért tehát, a vasárnap reggel is elegendő arra, hogy e nagyon rövid beszédek bármelyikére elkészülhessen bárki is* Ha azonban magasabb szempontból tekintjük a dolgot, az ily túlrövidséget alig helyeselhetjük, s egyáltalában nem volna üdvös dolog, mintaképűi állítni fel azt a papi pályára készülő ifjúság előtt. Igaz ugyan, hogy — mint szokás tréfásan mondani — a leghosszabb beszédnek is „ámen" a vége'; de igaz aztán az is, hogy minden szöveget kimeritni két nyolcad levélen, lehetetlen dolog. És csakugyan e füzetekben is vannak oly beszédek, melyekben az egyes részeket nem akkor fejezi be szerző, mikor a tárgy természete így hozná magával, hanem mikor a megszokott rövidség követeli, vagy talán, — mikor elhallgat geniusa, — kimerül ereje ? Részemről, ha hallgatója volnék, állandóan panaszkodnám e tulrövidség ellen. „Mondj „áment," midőn legfeszűltebb figyelemmel hallgatják beszéded !" tanácslá — ha jól emlékszem — a reformátiö egyik kiváló alakja; én pedig azt mondom : a túlrövidség épen oly hiba, mint az unalmas hosszúság. Bár korunk szellemét vallástalan irányúnak szokásos nevezni, el kell ismernünk mégis, hogy az ősök hite nem halt ki egészen. Ahol árnyék van, kell ott lenni fénynek is. Oly tagjai is vannak még a gyülekezetnek, kik nem puszta szokás, vagy megrovatástóli félelemből járnak templomba, de igaz buzgóságból, hogy a lelki éhséget és szomjúságot, a szent Sionban csillapítsák le. Első dolog tehát, e kegyes lelkeket elégitni ki, s a többi aztán következik, melynek a kulcs ismét nem a túlrövidség, sőt inkább a dolog mélyére ható tárgyalás általi felébresztése a keblökben szunnyadó emberi méltóság érzetének, melyet a gyülekezet hitökben ingadozó lágymeleg tagjai félreismernek. Ott pannak például Spurgeon sok tekintetben mintáúl szolgálható magvas beszédei, melyeknek ha dogmaticai állásponjta nem azonos is a miénkkel, modora és egyéb sajátságai még is követhetők. Sőt mintaképül szolgálhatnak : Robertson, Evers, Schwarc, Lang, Porubsky, Ahlfeld, Grerok, Harms, Drasecke, Marezoll, Jáspis, Klemm, Röhr, Herder, Neander, sat. sat. az ujabb és a régibb korból. Én azt hiszem, hogy ha mi e szerzőket s az ezekhez hasonló egyéb szerzők műveit is, komoly tanúlmány tárgyává tesszük, az őszinte törekvés üdvös eredménye el nem maradhat. S ha van tanulmány a föld kerekségén, mely a ráfordított gondot, költséget ós fáradságot megérdemli, egy gyakorlati lelkészre nézve, ez az kétségkívül, miután a prédikátiót, ismétlem, — agyüle kezet mindennapi kenyere, s végcélja minden theologiai egyéb tanúlmány és bölcselkedésnek. Nem a gyülekezetek vannak mi érettünk, hanem mi vagyunk a gyülekezetekért, kiknek őrt állani, s alkalmatos és alkalmatlan időben kifogyhatatlan buzgósággal hasogatni az igazság beszédeit, elutasithatlan szent kötelességünk. Most pedig már ezen általános észrevételek után, lépjünk közelebb a kéz alatti füzetekhez, hogy amiket eddig mondottam igazolva legyenek, s felmutatva az egyes beszédek is, úgy fény-, mint árnyoldalaikat tekintve. (Folytatása következik.) ÖARZÓ GrYULA. BELFÖLD. A felső-szabolcsi ref. egyházmegye közgyűlése. Kis-Várdában f. hó 3-án tartott egyházmegyei gyűlésünk ez alkalommal igen néptelen volt; dacára annak, hogy nagyon íontos és közérdekű ügyek kerültek