Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1878 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1878-07-14 / 28. szám

lett, hogy a kicsi állomás a leendő lelkésznek egyelőre igen csekély javadalmat igért, az, hogy a fővárosban volt, elég vonzerőt kölcsönözött neki, hogy az ország legtekintélyesebb lelkészei közül akármelyik is eljött volna, ha meghívják. De az uj gyülekezet tagjai, ismerve az áldozatkészség forrását, mely a magyar papság felállítását lehetővé tette, oly férfiút kerestek, ki az újonc buzgalmával és a kiváló tehetség bizalmával fogván a dologhoz, a vallás szent igéjét ugy hirdesse, hogy egyszersmind a nemzeti ügynek legyen terjesztő apostola. Bajza, ki akkor már mint a nemzeti irodalom egyik vezér fórfia szerepelt, s mint protestáns, tagja volt az újonnan alakult magyar gyülekezetnek; ennek figyelmét Szókácsra terelte és tanácsolta próba- , képen történendő fel léptetését. 1836. elején tehát felszólította Szókácsot, hogy a febr. 2-ára kitűzve volt magyar isteni tisztelet alkalmával szónokoljon, s Székács engedett a felhívásnak. Az egyházi rendtartás szerint a templom szószékében senki föl nem léphet, mig arra az illető rendes lelkésztől engedelmet nem nyert. A német lelkész, kit ez alkalommal meg kellett az engedelem iránt keresni, eleve figyelmeztette Szókácsot, hogy ha bajuszát le nem veszi, nem bocsáthatja papi öltönyben a szószékre. Szókács e figyelmeztetésre csak annyit felelt, hogy majd meggondolja. A kitűzött napon Szókács fél órával az istentisztelet kezdete előtt be- j állit a lelkészhez, magyar attil Iában, bajuszosan. Az ilyenhez nem szokott német lelkész a bajuszos pap láttára elképed; de Székács e szavakkal nyugtatja: „Yagy megválasztanak pappá vagy nem ; ha igen — elég időm lesz levenni a bajuszt akkor is; ha nem — akkor legalább megmarad a bajüsz." — A dolgot ekkóp tréfára fordítván, lehetetlenné tette annak komoly tovább feszegetósét és vége szakadt minden faggatózásnak. Fölemlitósre méltónak tartottuk ez adomát azon okból, mert a játszi elmésség alá rejtett okosság, mely abban tükröződik, Székács szellemének egyik legszeretetreméltóbb oly vonását képezte, melynek életében legtöbb hasznát vette. A gyülekezet, bár komoly előkészületeket tett, mégsem volt még abban a helyzetben, hogy a választást azonnal megejthesse; de midőn másfél évvel később az csakugyan bekövetkezett, Szókács, dacára annak, hogy időközben a magyar híveknek alkalmuk volt több tekintélyes pap szónoklatait meghallgatni, 78 szavazó közül 74-nek a szavazatát nyerte. Igy lett Székács a pesti magyar ev. egyház első papja. A következés megmutatta, hogy az újonnan alakult egyház szerencsésebb választást alig tehetett volna. A csekély számú, de nagy feladatok betöltésére hivatott egyháznak ugyanis oly vezetőre volt szüksége, ki nemcsak a meglevő erőket megtartani, hanem ujakat teremteni is tudjon, ki lelkeket hódítva a kicsi egyházat oda növessze, hogy meg birjon felelni a várakozásoknak, melyeket mint Magyarország fővárosa magyar egyházához méltán kötöttek. Székácsban mindezt megtalálták. Férfias szép alak, emelve a költői lélek által, mely nemes vonásaiból sugárzott, első tekintetre megnyerte a sziveket ós magával ragadta, mikor megszólamlott. Hódított beszéde által, mely igéző volt, de hódított nem kevésbé ritka összhangzatu külső megjelenése által, melyet a jóság kinyomata vonzóvá, a papi magatartás méltóságossá, tiszteletessó tett. A szeretet, mely egész valóját ihlette, a vele érintkezőket hasonló érzelmekre indította, maga pedig valamint szónok ós költő, úgy gondolkozó is ez ihlet befolyása alatt volt; minden határozatain, minden tettein nem fáradságos tervezgetés, hanem a szerető sziv fellángolásának közvetlen benyomása látszott meg, mely melegével hatott és biztosította számára a nem mindennapi sikereket. A kis egyház, melynek eleintén egész évi anyakönyvi bejegyzései egy oldalt sem töltöttek meg, gyakorlati teendőivel a fiatal lelkész gazdag tehetségét eléggé el nem foglalhatván, az, egész figyelmét az egyházi szónoklatra, mint amúgy is benső hajlamának leginkább megfelelő foglalatosságra fordította. Csakhamar el is terjedt a fényes hitszónok hire hazaszerte, ugy hogy a vidéki protestáns ember, ha szerét ejthette, ritkán távozott Pestről, anélkül, hogy Székácsot meghallgatta volna; a fővárosban pedig a mivelt közönség felekezeti különbség nélkül tódult előadásaira ós valamint Albachot, a ferencrendü nagyhírű atyát protestánsok, ugy Székácsot katholikusok is tömegesen hallgatták. Volt is elég alapj a a közönség ez osztatlan kegyének. Székács az njuló Magyarország élő tükre, mint szónok magában egyesitette mindazt, mi az akkori magyar társadalmat lelkesitó; a tényleges állapotok visszás volta feletti hazafibánatot és a jövendőbe vetett hit ábrándját. Csakhogy a vallás enyhítő behatása alatt a két érzelem elvesztette zaklató jellegét, s egyesülve arra szolgáltak, hogy a sziv nemesb húrjait mind rezgésbe hozzák. A tapasztalt visszásságokat leggyakrabban egészséges humorral ütötte el, mig másfelől lelke egósz komolyságával azon volt, hogy kifejezést adjon a sejtelmeknek, melyek ismeretlen szebb jövő felé integettek. Nehéz volna megmondani, vájjon a közérzület, mely szavaiban lüktetett, tette-e kedvessé tanításaiban a vallást; vagy megfordítva a fennkölt vallási szellem emelte inkább a hazafiúi aspiratiókat, melyeknek igazait eszményi világításba helyezte. Annyi tény, hogy a szokottnál tágabb körökre gyakorolt ébresztő hatását jó részben annak köszönhette, hogy a vallás szent igazságait rendesen az uralkodó eszmékkel hozta kapcsolatba s ez uton azoknak az életre kiható áldásait is feltüntette.