Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1878 (21. évfolyam, 1-52. szám)
1878-07-07 / 27. szám
mások az emberi élet virág koszorús tavaszának neveznek. A jó Jsten nem hagyott el, fáradtságaim jutalmát, — habár túl az ifjúság korán — megadta végre. Ennek a napnak emlékét, mely küzdelmes életem sorsa fölött döntött, valami jó cselekedettel óhajtom megszentelni. Sokkal jobban érezvén pedig másoknál azt, hogy mit tesz árvának lenni, — hogy minő magasztos eszme e szerencsétlenek gyámolitása, — e szép cél megvalósitása, s minél tágabb körben gyakorolhatása végett a nagyok és nemesek áldozatainak szent oltárához én is oda óhajtok tenni egy homokszemet. Tisztelettel kérem azért Nt. Urat, mint e nagyok között az elsők egyikét, fogadja szives tudomásul azon igénytelen ajánlatomat, mely szerint magamat 100, azaz egyszáz forintnak a protestáns országos árvaház javára leendő lefizetésére ezennel kötelezem ; s addig is, mig az összeget nevezett intézet pénztárába befizethetném ez összegnek évi S°/0 -os kamatját 1878, junius 22-étől számitva, pontosan űzetni fogom. Fogadja őszinte és kitűnő tiszteletem és szeretetem legbensőbb nyilvánitását stb. Morvái Ferenc, szaporcatéseníai ref. lelkész. zhiiiridietiésieik:. A Tolna-Baranya-Somogyi ág. h. ev. egyházmegye Bonyhádi algyinnasiuinában egy megürült rendes tanári állomásra, melylyel 800 oszt. ért. forint évi fizetés mellett a számtan, mértan, természettan és rajz tanítása van összekötve, egy évi próbaidővel pályázat nyittatik. A pályázni óhajtók kéretnek, hogy kellő okmányokkal felszerelt folyamodásaikat folyó évi julius hó 28-ig az egyházmegye esperesi hivatalához (Majos, u. p. Bonyhád) beküldeni szíveskedjenek. Kelt Majoson, junius 25. 1878. Schleining Károly, (2—2) esperes. A szatmárnémeti ref. egyházban megürült segédlelkész-tanitói állomás betöltendő lévén, az ezen állomást elnyerni óhajtók kellőleg felszerelt kérvényüket folyó évi julius 31-ik napjáig a nevezett egyház lelkészi hivatalához nyújtsák be. I. Ezen állomáshoz kötött évi járülék: 1. A városi közpénztárból havonként előlegesen fizetendő részletekben 500 frt. 2. Gróf Teleky család alapítványának kamataiból az egyházi pénztáijpól évnegyedenként utólagosan fizetendő részletekben 20 frt. 3. Ugyancsak az egyházi pénztárból évnegyedenként utólagosan járó részletekben 25 frt 4. Nyolc öl kemény tűzi fa beszállítva, melyből az iskolahelyiség is fütendő 5. Minden pródikációs vagy orátiós halottól a kikísérési díj 1 frt, az általa mondandó beszéd tartásdíja 3 frt. 6. Tisztességes lakhely. II. Kötelességek. 1. Az elemi iskola V-ik és Vl-ik osztályába járó fiú-gyermekek tanítása. 2. Saját iskolabeli tanoncaival a rend fentartása tekintetéből hétköznapi templomba-járás. 3. Minden 3-ik vasárnap reggelen s az úgynevezett canónica-órákon templomi lelkészi szolgálat. 4. A supplicánsok ellátása a fizetési 2-ik sz. alatti 20 frtból az eddigi folytonos szokás szerint. A segédlelkésztauító három évre választatik, melynek eltelte előtt három hónapi előleges felmondás után hagyhatja el csak állomását. Kelt a szatmárnémeti ref. egyházi tanács 1878 évi junius 16-ik napján tartott üléséből. Kanizsay Zsigmond> (3 _3 ) Fésös András, egyházi jegyző. ref. lelkipásztor. Felelős szerkesztő és kiadó-tuiajdonos : Dr. Ballagi Mór. Nyomatott a Oeutseh M-féle művészeti intézetben. Budapest, Bálvány-utca 9. sz. a.