Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1878 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1878-06-09 / 23. szám

alakítunk mi is fegyvert, —• ha jobbfelől valót nem, balfelől valót mindenesetre. Óhajtom, hogy egyházaink anyagi ereje fejlődjék, alapja szilárduljon, önbizalma emelkedjék, s a cél felé futásra érc idegekkel s a helytállásra ne cserép-lábakkal bírjon. E célból különös gonddal kívánok felügyelni arra, hogy egyházaink anyagi ügyei rendben vezettesenek, híven kezeltessenek, az évi jövedelmek befolyjanak, hasznosittassanak, tőkésittessenek, a számadások világosan, pontosan, híven vezettessenek. E célból számitok lelkésztársaim buzgóságára, hogy az ez oldalról rájok néző kötelességet hiven teljesitik, s hogy teljesíthessék, ami hézag netán szakismereteikben volna, kipótolják, mert eljött az idő, melyben az egyház anyagi viszonyainak, ha dicsősége nem, de szégyene bizony nyal a lelkészre hárul. De számitok az egyházi elöljáróságokra is, hogy egyfelől mellőzvén a lelkész e nemű munkássága iránti túlzott és képtelen követeléseket, másfelől önként megadják a lelkésznek az Őt megillető jogot a kezelés ellenőrzésénél s intézésénél: ami annál kívánatosabb, mert kivétel nélkül mindenütt azt tapasztaltam, hogy az egyház anyagi tengésének fő oka nem az, hogy a lelkésznek nincs képessége vagy akaratja, — hanem az, hogy nincs alkalma a felügyeletre. Lehetetlen téglát követelni attól, akinek polyvát sem adnak a téglához. De világosan kívánok megértetni, nem célozok olyan helyzetre, mely azonos az anyagi túltengéssel, a szellemi fejlődésre való képtelenséggel ; nem a vagyon és jövedelem sokaságától, hanem okos kezelésétől feltételezem a szilárd anyagi helyzetet — mint a függetlenség egyik alapját. Óhajtom, hogy a lelkész is független legyen, s e függetlenségnek meglegyen anyagi alapja is. Nem célzok a lelkészi hivatal díjazására, mely egyházmegyénkben — egy-két egyház kivételével — úgy amint az ősök megállapították, s amint azt részben a törvényhozás gondoskodása, részben a földesurak és községek bőkezűsége kiegészítette, sorsunkhoz mért igényeinknek megfelel : de nem elegendő arra, hogy a családfőt az imperiosus gondok súlya alól felmentse, nem arra, hogy a lelkész halála esetére elmaradottainak csak szerény létezést is biztosítson. Isten parancsolja, hogy házunk népéről gondot viseljünk, gondot az egész nyájról.A két gondot könynyen és egyforma erővel viselni kevésnek adatott. Sok példa mutatja, hogy egyik a másik rovására ölt nagyobb-nagyobb mérveket. De, ha házunk népének jövője halálunk esetére emberileg biztosítva van, akkor semmi sem kényszeríti a lelkészt, hogy vagyonszerzés céljából hivatalával össze nem férő foglalkozásokra vesse kezét, — foglalkozásokra, melyek bármily tisztesek, emberiek és keresztyéniek legyenek is különben, lelkész által csak hivatalos munkáinak rovására gyakorolhatók. Célzok ezzel a lelkész családok jövőjének biztosítására, az egyházmegyei gyámintézet jótékonysága által. Ezt az eddigi arányoknak megfelelőleg tovább fejleszteni és szilárdítani: erre kivánom irányozni annak a hatásnak, mellyel az egyházmegye felruházott, jelentékeny részét, hogy így meg | szabadítva a jövendőn való aggódás terhétől, függetlenül élhessünk szent hivatalunknak, csak szent hivatalunknak és egészen szent hivatalunknak. De midőn saját érdekeimről, melyek a jövőre viszonylanak, beszélek, meg kell emlékeznem magának az egyháznak jövőjéről is, amely nagy mértékben függ attól, minő figyelemben részesítjük amaz életerejéből már-I már kimerülni látszó intéz vényünket, mely a gyámintéj zetekkel azonos célú, szellemű, s annál jóval fontosabb. Ertem a főiskolai tápintézeteket, az alumneumokat. Amaz j a multat kegyeli, ez a jövőt neveli. A jövőt amely csak úgy lesz a mienk, a mi egyházunké, ha ez az egyház, mely majdnem kétezer templomban hallatja szavát, hív marad magához, s múltjához híven nyilatkozik orgánumaiban. De midőn kétezer egyházat emiitünk, akkor egyszersmind legalább is két ann}á főből álló érzelmi és erkölcsi hadseregről van szó, mely egyéneiben és sarjadékaiban hetediziglen és tovább a magyar reformált egyház, és a I magyar nemzet közép osztályának képezi tartalékát, j Nem közömbös dolog sem egyházra, sem nemzetre nézve, minő értelmi és erkölcsi erők fogják betölteni időről időre e négyezer őrállomást. Nekünk kell gondoskodnunk, hogy olyanok foglalják el, akik megállják helyöket. De mivel ma már annyi pálya nyilik a fiatal nemzedék előtt, melynek magasra néző ambitiója behunyt szemmel rohan el a fénytelen kathedrák mellett: nekünk kell gondoskodnunk, hogy a szegényebb osztályok — sarjadékaiból minél többnek lehessen alkalma törekvéseit a lelkészi és tanítói hivatalra irányozni, ha azt akarjuk, hogy egyházaink lelkészekben s tanítókban hiányt ne szenvedjenek, és ezt az által érhetjük el, ha a szegény tanulókat segélyezzük. E célból nem szűnöm meg egyházainkatserkenteni a tanuló ifjúság táplálását célzó adományok kiszolgáltatására, az alumneumnak gyámolitására. Midőn sokat foglalkozom anyagi ügyeinkkel, nem feledkezem meg egyházunk erkölcsi, értelmi és vallási céljairól, s hogy ezt végül hagyom, ez azért van, mert legfontosabbnak tartom. Nem felejtem el, hogy a mi iskoláink az egyház iskolái; hogy azoknak első célja a vallásos oktatás, hitbeli megerősítés. Főgondom oda irányul, hogy gyermekeink a hitben erősíttessenek, az okos isteni tisztelet gyakorlásához kellő tudománnyal és kedvvel már az iskolában felruháztassanak, az Isten országának keresésére képesittessenek. E célból iskolatanítóink buzgóságára s lelkészeinek gondos felügyeletére bizalommal számítson egyházmegyénk, hogy növendékei az iskolában megnyerik a kellő alapot, melyre a kathedrák tovább építhetnek. Ugyanezen tárgyban mást is ígérek. ígérem a magam és lelkésztársaim nevében, ígérem a solti egyházmegye lelkészi kara nevében, hogy egyedüli gondunk hivatalunk lelkiismeretes teljesítésére lesz irányozva, mindenekben úgy viselvén magunkat, mint Istennek I szolgái, tisztaságban, tudományban, szelídségben, jóságban ; Szentlélek ben, tettetés nélkül való szeretetben, igazságnak l beszédében, Istennek erejében.