Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1878 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1878-01-20 / 3. szám

szertartásaihoz, inert maga a pogányság, melynek meglehetősen sok istennője volt, sem sülyedett oly mélyen az érzékiségbe vallásos szokásainál. Azonban ez csak csekély vallásos izetlensóg. Pio Nono fontosabb — sarkalatos — tanok teremtője volt. Itt csak a két legfontosabbat emiitjük meg. A pápákat és az egész r. kath. papságot majdnem egy évezreden keresztül egy igen kényes vita nyugtalanította. Szűzmária szeplőtlen fogantatása volt ez. Érezték, hogyha az egyszerű, jámbor zsidó nő a keresztyénségben már annak volt declarálva, a minek például az egyptomiaknál „Isis," t. i, mennyei királynénak, tehát istennőnek ; ugy fogantatása és születése semmi esetre sem történhetett természetes emberi módon, Pio Nono — és itt már nem illik reá a „Crux de cruce," hanem inkább a másik versio, ugyanis „Crux de coelo" — nagy érdeme, hogy ezen kényes vita pápasága alatt végleges megoldását érte, a mennyiben 1854. nov. 24-én az erre vonatkozó dogmát létre hozta és ugyanazon évi dec. 8-án a Pétertemplomban ünnepélyesen kihirdette. A lapok akkoriban írták, hogy midőn az elhangzott ,,Veni Creator Spiritus" után a promulgatiót olvasta, oly mélyen meg volt hatva, hogy szava hangos zokogásától gyakran félbeszakittatott. A másik sarkalatos dogma pedig, mit létesített, az 1870. julius 18-áu a püspökök ülésében elhatározott csalhatatlansága a pápának, minek következtében a római püspökök szintén az Istenek sorába léptek. Különben e dicső év nem igen kedvező volt IX. Piusra nézve. Victor Emánuel ez évben a 139,000 pápabirodalmi választót felhívta, kit akarnak királyul: IX. Piust-e vagy őt — Victor Emánuelt ? Ezen választók között 30,000 pap és barát volt és ezek közül 10,000 egyenesen Róma városára esett. Pio Nono 1500, Victor Emánuel pedig 133,000 szavazatot nyert. Tizenötszáz szavazat 30,000 papra, ez egy huszadrész, és ezek között a Vatikán 1097 aranybojtos, rövid nadrágu ós selyemharisnyáju szolgái voltak, kiknek hosszú zsebjeikbe, melyeket rövid, térdig vágott nadrágukban viselnek, jó része a péterfillérnek folyik be. Ezen idő óta IX. Piusnál a „Crux de cruce" megnevezés praeponderál. Földi királyságától megfosztatik; az eretnek protestánsok, kiket oly atyai óhajjal visszahívott az egyedül üdvezitő anyaszentegyházba, elég udvariatlanok voltak Biszmark szavaival azt üzenni vissza, hogy Canossába ismét nem mennek ; az ó-katholikus mozgalmak kezdetüket veszik és a róm. kath. egyház egynémely felszentelt, hírneves fórfiai nyugtalankodni kezdenek. Döllinger í okoskodik, Hyacinthe és Pierre des Piliers ott hagyják a kath. egyházat. Elkeseredve ily események által, IX. Pius magát „Róma szegény foglyának" kezdte nevezni. Erre ugyan egyik oldalon fájdalmat onyhitő részvétben részesült. Más oldalról azonban ismét csak keserűség érte őt. Az apostaták közül ugyanis Pierre des Piliers elég kíméletlen volt, a világgal tudatni, hogy a szent atya római fogsága nem épen oly szegény, mint azt az igazhitű lapok híresztelik. Erről a pápának egy reggeli kikocsikázása tanúbizonyságot tehet. A szentatya díszkocsija a „Cavali Pontificii"-éktől vonva, valódi mese az „Ezer egy éjjel"-ből s ára csak hitvány fél millió forintot tett. Ahol más kocsikon és szerszámon vasat és acélt láthatni, itt mindenütt arany és mindig ismét csak arany van alkalmazva. Igaz ugyan, hogy a Péterfillór nem ama középkori bőségben vándorol Rómába, mely vándorlás meggátlására Hutteni Ulrik vigkedélyü barátja, Sikingeni Ferenc a Németek fülébe örvendetes hatással azt kiáltotta: „Augen auf und Beutel zu." Mindazáltal tény, hogy most is évenként 12 millió franc, azaz körülbelül 5 millió o. é. forint, jó részben kenyeret ós iskoláztatást nélkülöző zsebekből, Rómában párolog el. Megjegyzendő, hogy ebbe nincsenek beszámítva oly ajándékok, milyenek fejében például ez évi junius 15-ón, a szentatya jubileuma alkalmából Magyarhonnak egynémely jámbor mágnásai és püspökei, kik szegény népünk neveltetési szükségéről megfelejtkeztek, egy millió forintot meghaladó csekély összegben Rómába küldtek. , Világos, hogy a pápa tanai ós életmódja között létező ily ellenmondások önkénytelenül szembeszökőkké válnak. Akaratlanul azon kérdés merül fel az elfogulatlan észben: mikép illik mind ez amannak helytartójához, kinek nem volt hová fáradt fejét lehajtani, és ama egyszerű halász utódjához, ki a galilaei tenger partjain maga mosta és fódozta hálóit. Csakugyan Strauss D. T. után bővített szavakkal el lehet mondani : A ki Hutteni Ulriknek, ezen Róma ellen fáradhatlanul és satyrikus módon küzdő bajnokának 1520-ban, midőn „Vaticus"-át — vagyis 6*