Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1878 (21. évfolyam, 1-52. szám)
1878-05-19 / 20. szám
a segély gyűjtésből valóságos üzletet csináltak ; kéressék fel egyházkerületünk, hogy a visszaélések meggátlása céljából gondoskodjék a gyűjtésnek valamely biztosabb módozatáról és szabályairól. Minthogy azonban a gyűjtés módozata rendesen nem a segélyt kérő egyháztól, hanem a gyűjtés végett megkeresett egyházközségek helyi körülményeitől és szokásban levő eljárásától függ, azért egyházkerületünk e tekintetben minden körülmények között alkalmazható módozati szabályokat, nem is ajánlhatott és állapithatott meg; hanem tapasztalván azt, hogy a legtöbb visszaélés rendesen a segély gyűjtő egyének megbizhatlanságából és lelkiismeretlen eljárásából származik, annak meggátlása céljából igenis ajánlja és ezt határozatképen is kimondotta, hogy jövőre a segélyt gyűjtő egyházak csak a legpontosabb és tiszta jellemű egyéneket bizzák meg az eféle kiküldetéssel; ezenkivül a gyüjtőkönyveknek, mindjárt első lapján egy fölkérés lesz intézendő az egyház elöljáróságaihoz aziránt, hogy a körükben megejtett gyűjtést ellenőrizni s annak eredményét pontosan nyugtázni szíveskedjenek. Ugyancsak inditvány folytán elhatároztatott, hogy részint a lelkészi és tanitói fizetések pontosabb és egyöntetűbb kiszolgáltatása, részint, az egyház olyasnemü jövedelmének könnyebb kezelése céljából, az egyház ii rmértékei, az uj tizedes számitás szerint alakitassanak át, oly módon, hogy a régi űrmértékeken, hivatalosan legyen megjegyezve az, hogy mennyit képvisel az, az uj számitás szerint ? ,Ez mindenesetre gyakorlati átmeneti intézkedés, addig mig az uj számításba lassankint belejövünk s legczélszerübb előkészület arra a munkára, amibe előbb-utóbb okvetlenül bele kell mennünk, t. i. a dijlevél uj számítási alapon való kiállításába. Nem terhelhetem e lapok hasábjait az egyes egyházak ügyes baj os dolgainak ismertetésével és elintézésével, melyek különösen az ilyen tavaszi közgyűlésen szoktak nagy számmal előkerülni, mindenik bizalommal fordulván ilyenkor ide, mindenik lehető megnyugtatással bocsáttatván el innét. Áttérek azért a közérdekübb tanügyi intézkedések közlésére. A sárospataki főiskolai számvevőszék bemutatta a legközelebbi Pálnap alkalmával végzett működéséről szóló jegyzőkönyvét, mint megbízva volt, különös részletességgel szólván abban a főiskolai építkezésekre tett kiadásokról. Az e célra tett igen tetemes költekezés több oldalú hozzászólásra adott alkalmat s minthogy az elejtett szavakból, különösen némely küldöttek részéről, bizonyos töprengés és aggódás volt kivehető, épen maguknak a számvevőszéki és gazdasági választmányi tagoknak is kívánságára egy felülvizsgáló küldöttség fog kineveztetni az egyes egyházmegyék részéről. Mindenesetre jól van ez igy, az általános megnyugtatás szempontjából. A sárospataki főiskola iránt ilyen irányban és modorban is mutatkozó érdekeltség és féltékenység, méltán hiszszük : megtermendi édes gyümölcsét s utána azon meggyőződésnek hirdetése következik: jöttem s láttam s Istennek legyen hála, mindent rendben találtam ! A vallás- és közoktatásügyi minisztérium , mint erről ugyancsak a sárospataki főiskola gymnásiumi igazgatója tett jelentést, érvénytelennek nyilvánított s illetőleg megsemmisített, egy Patakon kiállított bizonyos tanuló osztályösszevonására vonatkozó bizonyítványt. Főiskolánk mind megtartja azon kellékeket, melyeket az osztályösszevonásra nézve az illető minisztérium az állami gymnásiumoknál maga részéről kikötött s csakis a szegénységi bizonyítvány előmutatása az, mit épen azért, mert gyakran visszaélésekre szolgáltat alkalmat, nem tart főiskolánk igazgatósága minden körülmények közt követelendőnek s épen ez ok miatt egy felirat fog intéztetni a minisztériumhoz részint felvilágosításul, részint azon kérés kifejezése végett, mely szerint a mi szabályain értelmében kiállított bizonyítványok, az osztályösszevonás esetében is érvényeseknek tekintessenek. Az uj iskolai épület megnyitási ünnepét a jelen tanév kezdetén a tanári kar és a tanuló ifjúság megtartá ugyan már saját kebelében; minthogy azonban annak közátadása is szóba hozatott, elhatároztatott, hogy azt a közhasználatnak majd a legközelebbi egyházkerületi gyűlés alkalmával superinteniens ur fogja egy ima elmondásával átadni. A gazdasági választmány céltalannak, sőt károsnak tüntetvén fel, a Sárospatakon kiadott népiskolai tankönyvek elárusitása végett felállított úgynevezett egyházmegyei albizományosi rendszert, egyházkerületünk azt megszünteti s visszatér a régebben alkalmazott s a gazdasági választmány által is ajánlott, a fobizományos teljes felelőssége mellett történő kezelési módhoz ; egyszersmind ujolag is utasítja az iskolai felügyelőket s egyházlátogatókat, hogy szigorúan felügyeljenek arra, hogy népiskoláinkban az egyházkerületünk által elfogadott tantervben kijelölt s rendelkezésünk alatt álló saját kiadású könyveink taníttassanak s az esperességek után évenkint adjanak jelentést a tanügyi bizottságnak arról, hogy az egyes népiskolákban mennyiben van elég téve e részben való határozatunknak ? A tanácskozás sorrendjén ezek után a miskolci ref. egyháztanács folyamodványa került elő. Bőbben hivatkozván egyrészről ama nagy horderejű szolgálatokra melyeket a miskolci gymnasium két száz éves fennállása óta a magyar protestáns tanügy terén teljesített 5 másrészről feltüntetvén ama szükségeket, melyeket az országosan megindult tanügyi reformokkal szemben, tovább ez intézetnél sem lehet kielégítés nélkül hagyni — bizalommal fordalt az egyházkerületi közgyűléshez, hogy a nevezett gymnásium épületének célbavett átalakításához és felszereléséhez megkívántató s a miskolci egyház anyagi erejét meghaladó költséghez, segélyadománynyal járulni kegyeskedjék. Egyházkerületünk méltó és kész elismeréssel tekint vissza mindenkor a miskolci ref. gymnasium hosszú és a tanügy terén becsülettel megfutott pályájára s jól ismervén a jövőben is a nevelésügyben reá várakozó hivatás nagy fontosságát, fenmaradása nemcsak, hanem lehető virágzása is első kiváló gondjai közé 40*