Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1878 (21. évfolyam, 1-52. szám)
1878-05-12 / 19. szám
* A tanítóképesitő vizsgálatok a budapesti II. ker. állami tanítónőképezdében, (csalogány-utca 533. sz.) junius hó 22-én és következő napjain fognak tartatni. E vizsgálatra jelentkezhetnek mindazok, kik a) a tanítóképezdei tanfolyamot bevégezvén, egy vagy két évet gyakorlati tanítással töltöttek, b) kik a törvény keletkezte előtt már gyakorlati tanítók voltak, végre c) kik magánúton képezték magukat a tanítóságra. — A folyamodványok keresztlevéllel, iskolai — szolgálati — és erkölcsi bizonyítványokkal felszerelve az illető tankerületi tanfelügyelő által, f. é. május hó 30-áig alulírotthoz benyújtandók. — Dusócky Károlyné, igazgató. * A tiszántúli ref. tanáregylet választmányának debreceni tagjai, Szeged i Sándor elnöklete alatt f. hó 3-án tartották meg első ülésöket. Intézkedések tétettek az esetleg már augusztusban megtartandó első rendes közgyűlésök ügyében. * Berettyó-Újfalu egyetlen utcájában nem kevesebb, mint 17 korcsma virágzik. Ezzel aligha nincs összefüggésben az a statistikai kimutatás, hogy Biharmegye központi börtönében Nagy-Váradon a mult hó folytán a rabok száma közel járt a 400-hoz. Gyászhirek. Már özvegy Fogarasi Istvánn'- Gfurzó Borbála, fiai: László, érkőrösi ref. lelkész, neje s gyermekei; István Szilágymegye közig, kiadója s neje, fájdalmas szívvel jelentik, hogy a gondos családfő, a zilahi ref. egyháznak 41 évig buzgó szolgálattevő és 5 éven át nyugalmazott lelkésze, a szilágy-szolnoki egyházmegyének nagytudományu volt esperese idősb Fogarasi István ápr. 2tí-án életének 78-ik évében végelgyengülés következtében kimúlt. Porrészei az elhunytnak ápr. 28-án nagy részvét mellett helyeztettek örök nyugalomra.*) — A dunántúli ref. egyházkerület superintendensét, Pap Gábor urat nagy csapás érte : a mult héten vesztette el szerető édes anyját. Béke hamvaikra ! ADAKOZÁSOK. A Gustáv-Adolf-egylet e f. évi segélyezésében következő magyarhoni egyházak részesültek. — Bagonya 35 frt. 70 kr. A bánáti utazó lelkész 595 frt 5 kr. Borjád 148 frt 75 kr. Duna-Földvár 178 frt 50 kr. Eperjesi seminarium 327 frt 30 kr. Fóth 271 frt 35 kr. Gérlachfalu 357 frt. Pécs 178 frt 50 kr. Nagyvárad 257 frt. Grinád 44 frt 63 kr. Nagy-Sz.-Miklós 71 frt 40 kr. Holló-Loinnic 29 frt 75 kr. Hernád-Vecse 119 frt. Hodrusbánya 196 frt 37 kr. Kács 17 frt 85 kr. Kácsfalu 226 frt 12 kr. Kis Semlak 29 frt 75 kr. Kis-Sztankócs 29 frt 75 kr. Komárom 47 frt 60 kr. Kralova 44 frt 63 kr. Kúnágota 35 frt 70 kr. Láz 214 frt 22 kr. Liptó-Sz.-Miklós 59 frt 50 kr. Modor 178, frt 50 kr. Apatelek 119 frt, Nagy-Károly 44 frt 63 kr. Neudorf *) ííecrologot kérünk. Szerk. 190 frt 42 kr. Újvidék 416 frt 8 kr. Neuwalddorf 20 frt. 5 kr. Buda 297 frt 53 kr. A budapesti árvaház 44 frt 63. A budapesti német ref. egyház 428 frt. Plavnitz 238 frt 2 kr. Puchó 371 frt 90 kr. Rajecz 35 frt 70 kr. Rolionc 17 frt 85 kr. Resitza 44 frt 63 kr. j Rózsahegy 220 frt 17 kr. Sándorfalva 83 frt. 30 kr. j Schmiedraith 44 frt 63 kr. Szomolnok 83 frt 30 kr. Szombathely 357 frt. Stóla 61 frt 70 kr. Stoosz 59 frt 50 kr. Stájerlak 116 frt 3 kr. Székesfehérvár 238 frt 2 kr. Szeged á. h. 300 frt 50 kr. Szúlyó 95 frt 20 kr. Szent-György 44 frt 63 kr. Tass 11 frt 90 kr. Nagy-Szombat 163 frt 64 kr. Tisza-Szent-Miklós 29 frt 75 kr. Török-Becse 44 frt 63 kr. Vác 89 frt 25 kr. Fehértemplom 39 frt 86 kr. Szepes-Tótfalu 100 frt 23 kr. Zágráb 427 frt 60 kr. Antunovác 89 frt 25 kr. Adolfsdorf 59 frt 50 kr. Eszék 303 frt 50 kr. A Felső-lövői seminarium 2572 frt 20 kr. Összesen : 11,597 frt 65 kr. S t e li 1 o András. Nyilvános nyugtázás. A miskolci helv, hitv. ref. gimnáziumnál tervben levő építésre és szervezésre az e célra kibocsátott gyűjtőiveken Magyar Károly iskolai pénztárnok úrhoz a már nyugtázott összegeken kivül következő kegyes adományok gyűltek be : Nmsgú Tisza Kálmán miniszterelnök úr adománya 20 frt, Komáromi Gábor úr 5 frt, Lukács György 2 frt, Illyés Lajos Budapestről 1 frt; összseen 28 frt. A miskolci helv. hitv. főgimnáziumi 8 tanár adománya összesen 100 frt. Kiscsoltói Ragályi György úr adománya 50 frt. A felső borsodi ref. egyházi megyei 10 frt . N. t. Debreceni Gábor felső-borsodi ref. esperes úr 3 frt. Palcsó Károly f.-kelecsényi lelkész 50 kr. és az egyház 62 kr ; összesen 1 frt 62 kr. Miklós Gyula országgyűlési képviselő úr ivén a gyűjtő 20 frt, Ghycy Kálmán a képviselőház elnöke 20 frt, Gróf Lónyay Menyhért képviselő 20 frt, Báró Simonyi Lajos, Somsich Imre, Gorove István, Vodianer Albert orsz. képviselő urak 10—10 frt, Trefort Ágoston vallás- és közokt. miniszter, Bedekovics horvátorsz. miniszter, Báró Rudics József, Bittó István, Vodianer Béla, Plachi Tamás, Babics János és Móric Pál orsz. képviselő urak 5—5 frt, Kachkovics Sándor orsz. képviselő 2 frt; Ágoston József főmérnök 2 frt, Bartal János, Hunkáry Sándor, Dr. Knöpfler Vilmos, Ugrón Ákos, Péchi Manó és Szitányi Bernát orsz. képviselő urak 1 — 1 frt; összesen 150 frt. Soltész Nagy Kálmán ur ivén a gyűjtő 50 frt, ifj. Jesze István 20 frt, Schweizer Sámuel 5 frt, Lang Károly 2 frt; összesen 77 frt. Horváth Sámuel nemes-bikki ref. lelkész ur adománya 2 frt, a híveitől általa begyűjtött összeg 4 frt 89 kr; összesen 6 frt 89 kr. Steinfeld és Reusz urak ivén a gyűjtők 5 frt, Dr. Krausz Mór 2 frt, Klein Sámuel, Weiszberg Adolf és Rosenfeld Pál, ez utóbbi Csáthról, 1 — 1 frt; összesen 10 frt. Soltész N. Albert segédfőgondnok úr gyűjtő ivén, a gyűjtő kegyes adománya 100 frt, Fridmann Károly 2 frt, Balkovics János és Mázer Lajos urnák 1—1 frt, összesen 104 frt. Apostol 1 Mihály varbói lelkész ur gyűjtő ivén, a gyűjtő 2 frt,