Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1878 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1878-01-13 / 2. szám

sal volna; következéskép a neki adott tisztelet nem fog­lal magában ártalmas cselekményt; legalább a szó törvényes értelmében. A biró személyesen kívánván az ügyről tapasztala­tot szerezni, megjelent a Wallabhachariensek istentisz­teletén s arról győződött meg, hogy e cultus egészen abba a categoriába esik, melyet a törvény ártalmas cselekménynek nevez. Mind e mellett a felek kö­zött egyességet kísérlett meg, ugy t. i. hogy a chowgudda, e rettenetes instrumentum használata, mint kivárólag á r­talmas cselekmény, csak bizonyos órákban használtatnék. . .. De ki látta valaha, hogy egy Isten egyezkedett volna ? Visszautasított mindenféle egyezkedést és igy nincs más hátra, mint Nursingál-istent egy csa­pat rendőrrel észretériteni. A Renaissance után HETESY VICTOR lelkész. Victor Emánuel. A legnemesebb szív, melyet valaha bibor takart, aludt ki e hó 9-én az olaszföldön, mely mély gyászt ölt a rajongásig szeretett „lovagias király* (re gentiluomo) ravatala fölött. És méltán; mert Olaszország mai egy­ségét s ama nagy haladást, melyet az utóbbi évek alatt tett, első sorban Victor Emánuelnek köszönheti, annak a férfiúnak, ki a szó valódi, legnemesebb értelmében a legelső olasz volt s szive minden dobbanása, lelke min­den gondolatja, a nemzeté volt, a melynek nem királyául, de egyszerű fiául tekintette magát minden időben. Victor Emánuel uralkodásához egy nagy nemzet három évszázados álmainak valósulása fűződik. Az eszme, melyért annyi lánglelkű olasz honfi vére omlott: ő alatta lett valósággá, az ő védszárnyai alatt született meg az Italia unita s az az Olaszország, melyet Metternich csak puszta földrajzi forgalomnak tartott, nagy, egységes és alkotmányos állammá fejlődött. Kideríteni V. Era. szerepét az utóbbi három évti­zed világtörténelmi eseményeiben, föltűntetni személyes részvételét amaz átalakulásokban, melyek a pápaság ál­lami uralmát megdöntötték : az elfogulatlan történetírás feladata leend. A királyok szerencséje, hogy államféríiaik sikereinek, népeik nagy tetteinek, hadvezéreik diadalainak glóriája ő reájok visszasugárzik, s az ő homlokukat meg­aranyozza. Cavour, Garibaldi s annyi egyéb kiváló férfiú dicsőségében osztozik V. Em., habár személyes nagyság és lángész tekintetében messze mögöttük marad. De a sza­badelvű eszmék és intézmények mindig hő pártolóra ta­láltak benne, s méltán mondhatta Gambetta, midőn még nem rég hódolatát rótta le a legköztársaságibb érzelmű fejedelem előtt, hogy „Franciaország köztársasági kormány­formát választott, mert nem talált oly szabadelvű fejedel­met mint felséged!" S valóban, a mily szívből jött, ép oly nemes elismerése ez egy fejedelem érdemeinek a francia köztársaságiak kitűnő vezére részéről. Szeretetreméltó magánjelleme népszerűvé, szilárd alkotmányos érzelmei a köztisztelet tárgyává tették őt, ki egyszerű polgár maradt a trón magaslatán is, és aki kivitte, hogy Sardinia volt a szárazföld egyetlen állama, mely az ötvenes évek reactiójában sértetlenül megtartotta nem rég nyert alkotmányát. A pápasággal mindvégig heves küzdelme volt; az olasz egység megalkotása elsodorta a pápa világi uralmát. Az egyházból kiátkozott király azonban mély vallásos­sággal birt, s a történelem erről sok jellemvonást fog följegyezni, valamint élete egyszerűségéről is, mely sze­rény volt s a fényt és udvari szertartásokat a lehetőleg kerülte. Hogy a pápa miként fogadta a halálhírt, erről még hiányzik a tudósítás. Az azonban jelentetett, hogy a király betegsége felől a pápa bibornokai által kért hírt s a távirat azt is mondja, hogy a király a halott szentségekkel elláttatott. A sir szélén levő pápa meg fogjai áldani az elhunyt királyt, a halál a kiengesztelés szent érzelmét kelti fel a Vaticán s a Quirinál lakói között Victor Emánuel 1861-ben vette fel Olaszország ki­rálya cimét; 1866-ban szerezte meg Velenczét, 1870-ben koszorúzta meg az olasz egységet, midőn Rómába tette át székhelyét. Ma bevonult a halál örök birodalmába, hol az olasz egység bajnokai közül már annyian megelőz­ték őt. Az egyház egykor kiátkozta ugyan, de a haldok­lótól nem tagadta meg a vigasz utolsó eszközeit. Kibé­külve istenével, befejezve a nemzeti újjászületés nagy munkáját, szállt sirba Olaszország első királya. Népe meg fogja őt gyászolni, és szivébe zárja az elhunytnak em­lékét. IRODALOM. Losonczy László és Mikler Sámuel nagykőrösi ta­nárok, paedagogiai irodalmunk jeles művelői, előfizetést hirdetnek az általuk magyarra fordított, „A tanító mint orvos" czimű mintegy ö t ö d fé 1 n. 8-r. ívre terjedő mun­kára, mely eredetileg pályamunkának készült s jeles szer­zőjét Dr. Ruzsicskát a felvilágosodás és népművelés ter­jesztésére alakult osztrák egyetemes népnevelői egyesület megkoszorúzta. Miután a nevezett mű két kiadása több ezer példányban úgy a szülék, mint a tanítók és taní­tótestületek körében egy negyed év alatt elkelt : alig más­fél év alatt nem csak harmadik, de negyedik kiadását is megérte A mű jeles és gyakorlati volta mellett bizonyít többek közt az is, hogy róla a megbirálás végett fölkért legkitűnőbb német orvosok és egyetemi tanárok a leg­nagyobb elismeréssel nyilatkoztak. Egyébiránt e világos és népies nyelven írott mű tartalma, mely az érthetőség­nek a laicusokra nézve is könnyebbé tétele végett 40 darab diszes fametszetű ábrával van ellátva, s mely röviden ugyan, de ismerteti az emberi test szervezetét, a különböző gyermekbetegségeket, a szülék és tanítók által ily ese­tekben rögtön nyújtható segélyt, valamint az egészségnek úgy az iskolaszobára, mint a tanítványokra vonatkozó

Next

/
Thumbnails
Contents