Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1878 (21. évfolyam, 1-52. szám)
1878-04-28 / 17. szám
bármi alakú sötótszinü hosszú öltönynek hivatalos foglalkozás közben nem vagyok ellene, — igyekszik mindegyik, mennyire anyagi helyzete engedi, sötét szinü tisztes öltönyben menni a papi szolgálatra, s habár az eke szarva sok szegény papnak feltöri is tenyerét, ha templomba megy, tisztára mossa naptól barnult kezét s rendbe hozza bajuszát, szakálát. Azért, ha a többnyire borotvált arcú külföldi nép s a papot oly készséggel bírálgató ós szüntelen gáncsolgató némely belföldiek előtt tiszteletesebb is a sima arcú pap, ón magyar fórűainknál még a papnál is impozánsnak tartom a jól gondozott bajuszt ós szakált, s nem tudok képzelni magamnak tisztesebb patriárchális képet, mint a melyet hófehér szakái fed. Igaz, inkább volna helye a papnak a tanulószobában, mint a szántóföldön, azonban ón egy jeles tanáromtól, b. e. Zsarnay Lajos, tiszamellóki volt püspöktől, azt hallottam, hogy a papi hivatal méltóságával nem ellenkezik a gazdálkodás, sőt ez a papot, mint lelki atyát, közelebb hozza a néphez, hogy ennek szükségeit s körülményeit annyival inkább ismerje, Aztán Kis-Szekeres ós Hermánszeg is papot kíván tartani, hol pedig ós sok más helyeken csak rusztikálva élhet meg ugy ahogy a pap. Ily helyzetben nem sok idő jut a könyvek olvasására, s pénz épen nem azok beszerzésére, de még képzelni sem tudok olyan iskolázott embert, ki ne éhezné és szomjúhozná a szellemi foglalkozást, s habár nem bőven is, de amennyire körülményei engedik, táplálkozik nemcsak testi, hanem lelki eledellel is. Habár iskoláink nem állanak is egy színvonalon a külföldi egyetemekkel, kerültek s kerülnek ki azokból tudományosan művelt, munkás férfiak, kikszent hivatásuknak megfelelni tudnak ós akarnak is, s theologusaink közül sokan meglátogatják a müveit külföldet. Ugyanazért ismételve állítom, hogy nem ezekben rejlik a mi bajunk. Midőn a reformáció alkalmával a római kath. egyh. kebeléből kiszakadtunk, ott hagytuk a gazdag alapítványokat, s csak a szellemi kincseket hoztuk magunkkal; pedig e földi életnek nélkülözhetetlen feltetele a kenyér, s hogy az anyagi szükségen segítve legyen, a világi kegy morzsalókai után kapkodtunk ós az egyház hajója a vulgus hullámaira lőn bocsátva. lia áttekintünk háromszázados éltünk küzdel-1 mein, folytonos hullámzással találkozunk, s a buzgóság emelkedését vagy apadását legtöbbször politikai mozzanatok irányozták. A mi autonomikus kormányzatunk nemzetünk testével igen Össze van forrva, és ez nem hibája, csak az a bajunk, hogy egyházunk életének nincs biztos anyagi alapja. Az elszállt kegyes lelkek által tett alapítványok a kor szükségeit fedezni nem képesek, s ismét a hivek buzgósága vétetik igénybe, ós ez annyiszor s annyi oldalról, hogy nem csuda, ha a köteles ós kegyeletes tartozásokkal túlterhelt nép az egyházi igát többó nem tartja könnyűnek ós gyönyörűségesnek. A tagok, kivált kisebb egyházközségekben, anynyira tűi vannak terhelve, hogy mostoha időben tartozásukat a legjobb akarat mellett sem fizethetik, s akik fizetnek is, azoktól szeméremmel és feleseléssel móri be a pap a panaszos bért. S minthogy a papnak, a legtöbb helyen igen mérsékelt fizetésének legkisebb morzsájára is szüksége van, a hátralókban maradt fizetés behajtására kénytelen igénybe venni a világi hatóság eljárását. Vajon kópes-e az ilyen rendszer megszerezni s tartani a papi tekintélyt ? Bizony, híjába ölt a pap magára reverendát, hijába tart jól, kidolgozott, megragadó szónoki beszédeket, bizony csak béres szolga ő, a nép annak tartja, s a legutolsó egyháztag is fenn kiáltja: ón fizetem tiszteletes uramat ós ha kedélyem úgy hozza, akár van, akár nincs komoly ok reá, ellene felszólalok s kérvényezek az egyházmegyén. Nem a reverenda ós borotvált arc teszi tisztelendővé a katholikus papot, hanem az, hogy a fizetés miatt a nép szeszélyének nincsen annyira, mint mi, kitéve, s az egyházi rendszer szerint községe felett áll, de mi egyetemes papság vagyunk. Több önállóságot, több ós biztosabb fizetést a papnak ! Amennyire lehet, feloldozni a terhes igákat! A papok részéről több önmóltóságérzet, kevesebb szolgai alázat és hajlongás; nem kell sietni kózcsókra ott, hol meglehet, a katholikus papnak kezet csókolnak. Én nem hiszem, hogy művelt magyar hölgyeink megkiváunák a paptól e tekintetben a világi szokáshoz való alkalmazkodást, sőt azt hiszem, hogy őket a lelki atya kózcsókja vallásos szempontból kellemetlenül érinti. Nagyobb lesz a papi tekintély, sőt merem állítani, a vallásos buzgóság is. Ez nézetem szerint a mi bajunk, s ennek gyógyítására mély orvosi bölcseség s tapintat kívántatik.