Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1878 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1878-04-07 / 14. szám

kedves modorú s mindenektől tisztelt és szeretett volt. r El(e utóbbi éveiben testi erőtlensége miatt kevés papiszolgálatot tehetett s jövedelmének felét a hivatalos­kodó s. lelkésznek adta át és teljesen magányba vonult, megfutott szép pályáján s verőfényes ifjúsága virágos mezején és kedves emlékein merengve, mignem f. évi febr. 28-án 75 éves korában rövid szenvedés után vég­elgyengülés következtében csendes halállal az Urlioz köl­tözött. Hívei, barátai, rokonai és ismerősein kívül elhunytát siratja egyetlen leánya Zsuzsanna férjével Kovács László lianvai ref. lelkészszol és gyermekeivel, közrészvét kisérte sírjába, híveinek és kartársainak részvéte. A háznál Debrecenyi Gábor esperes mondott kenetteljes imát, a templomban Bodnár András e. megyei főjegyző halotti szónoklatot, a sirnál pedig Bató Ferenc velezdi s. lelkész sirbeszédet. Áldás és béke poraira ! ADAKOZÁSOK. * A bpesti ref. theologiai convictus részére gyűlt a bpesti ref. egyház tanácsnokaitól s néhány más buzgó tagjaitól s egykét katholikus emberbaráttól 219 frt. 51 kr., melyhez adakoztak : Gr. Dégenféld Imre főgondnok 50 frt, Lónyai Gábor algonduok 10 frt, Török Pál lel­kész 3 frt, Szilágyi Sándor főjegyző 24 frt. 35 kr. Ma­das Károly 20 frt, Várady Károly 5 frt, Medgyaszay István 5 frt , Görgey János 5 frt , Tóth Lajos 5 frt, Gliicey Soma 5 frt, Végli Ignác 5 frt, Beöthy Zsigmond 5 frt, Nyevickey József 5 frt, Gelléri Szabó János 10 frt, Hajós József 10 frt, Bereznay István 4 frt, Csáv.­Kiss Károly 17 frt 16 kr., Pordán Imre 4 frt, Steiger Gyula 3 frt, Rudnyánszky Ferenc 2 frt, Wodianer Béla 2 frt, Rök Szilárd 5 frt, Tury Sámuel 2 frt, Szabó Albert 2 frt, Veszprémi István 2 frt, Karap Ferenc 5 frt, Gorove Antal 2 fi t, Prély István 2 frt. Mely ado­mányokért az egyes nemes leskii adakozóknak, továbbá Gelléri Szabó János úrnak, ki az utói emiitett 55 frt, összegyűjtésében buzgólkodott, a más alkalmakkal köz­lött adományokért pedig a n. t. lelkész uraknak és egy­háztanácsnokoknak szíves köszönetemet ezen helyen is ki­fejezni, kedves kötelességemnek ismerem. FARKAS JÓZSEF. theol. igazgató. IHCXIRIDIETÉSIEIK:. A tisza-roffi református leány-tanítói állomásra pályázat hirdettetik. Fizetése az egyháztól: 1., 128 frt. 50 kr. 2. Fólhely föld, mely tószen 20 hold szántó és 8 hold legelő, melynek adóját az egyház fizeti. Á szántóföld fele az első évben, a megválasztottat, fele pedig elődjét illeti. 3., 16 hektoliter buza. 4., 8.61 hektoliter árpa. 5. Egy öl tűzifa. 6. Tanítványaitól pedig 42 krt., 31 liter árpát s egy csirkét. A tanítványok száma 90 — 110. Kötelessége a növendékeket 6 osztályba osztva az elfogadott tanterv szerint tanítani, úrvacsora­osztás alkalmával bort töltögetni. A kellően felszerelt folyamodványok alólirthoz f. hó 25-ig terjesztendők be. Kelt Tisza-Roff, 1878. april 3. Tóth Miklós, (1—3) re f. lelkész. sw Mai lapunkhoz mellékelve van két előfizetési felhívás: az egyik Vetter »Tanulmányaidra a másik Mitrovics „Egyházi szónoklattan« ára. "^W Felelős szerkesztő és kiadó-tulajdonos : Dr. Bíillagi Mór. Főmunkatárs : Farkas József. Nyomatott a Deutsch M-féle művészoti intézetben. Budapest, Bálvány-utca 9. sz. a.

Next

/
Thumbnails
Contents