Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1878 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1878-03-31 / 13. szám

eredő gyászos hátrányokért jogosultan illetheti őket a vádoló szemrehányás, méltóan sújtja a társadalom kárhoztató szava, igazolt az elítélés, mivel — a közhaza egyetemes polgárai érdekében elmulaszták teljesíteni mindazon kötelességeket, miket különleges hivatalos állásuknál fogva akár az erkölcs, akár másegyób cimen tenniök kellett vala. Sűrűn hangzik fel a panasz a felső vidéki tót nép elpanszlávosodása miatt az úgynevezett oroszbarátok nagylelkű kegye folytán. Ország-világ ismeri, tudja azon elszomorító körülményt, hogy egész egyházak és községek, sőt városok és megyék, jelentékeny területek — melyek ekkoráig ezen éjszaki növényről mit se tudtak, bódító maszlagos bűzétől olyannyira elkábulvák, mikép a kijózanodás majdnem minden reménye egyelőre ki van zárva. — Közös szívvel kél az óhaj: gátat vetni a sodorulatos áradásnak, — eltorlaszolni miuden nyiladozó űrt, — be kell temetni a rontó elem titkos zsilipéit. De hogyan? Merül fel önkénytelenül a kérdés? maradjunk-e a puszta óhajnál, kezet ölbe nyugtatva' vesztegelve nézzük szédületes fejjel, hogyan mozog' miként indúl és forog körülöttünk a világ? Ko rántsem ! Elvitázhatlan, tiszta, bebizonyult tény az, mikép a felföldi népélet mozgató rugóját mai napság nem a vallási, még kevésbé közgazdászati, vagy egyéb nyomatékosabb érdek képezi, mint inkább a nemzetiségi agitálás, egy kalap alá való összetartózandóság mindazokkal, kik pétervári nótára járják a táncot. S amennyiben ezen tuelem iskolában, templomban, magánjellegű utakon ellenőrzetlenül, sőt helylyel-közzel nyilt sisakkal, szemtelen módon űzetik: ez álma, lelkének uralkodó gondolata, ebben központosul, ez viszi rabül szellemi erejét, — alkotmány, király, állam stb. tűrt üres cafrangok. ' Tagadhatatlan tény az is, hogy, ha állami létünk i életgyökereit ellenszer, hathatós ellenszer hiányában pusztítani engedjük, csendes-lassan alárágja, megőrli azokat ezen szú. Hódító ereje következményeiben tartósabb ós jelentősógesebb, egy rendszeres, politikai háborúnál. Természetszerű, ragadós tulajdonainál fogva hasonnemü azon fejótvesztett vallásos rajongáshoz, mely alföldünkön nazarénismus néven ismeretes, — elnyelvén ép, virágzó egyházakat, kiölve belőlük a régi hit összetartó kapcsait, meglazítván a kegyelet legszentebb kötelékeit az ősi, apai intézmények iránt. Hogy e veszedelmes áramlat tótajku egyházhiveinket meg ne uralja, ne annak egész tömegét; sőt, hogy még onnan is, hol sikerült ügyes utonmódon idáig is befészkelnie magát, kipusztuljon az utolsó 1 big; átalában pedig, hogy oly nemzeties szellem és hazafias irányú, oly egészséges józan tanok verjenek mólyen elterjedő gyökeret, melyek állami s egyházi életünk kizárólagos feltételeit képviselik, oly elvek ós szabványok karoltassanak föl, mik egyetértésben, kölcsönös méltánylat, órdekkiméletben boldogokká tegyék e haza hű fiait nyelvkülönbség nélkül: ott első sorban a tennivalók láncolata a tisztviselősóget illeti meg, részére jut ki e nemes műnek oroszlányrósze, reá vár tárt karokkal e hálás, mentésért, segélyért esedező ügy, — nekik kell e feladatot megoldani, gyümölcscsó érlelni. Az állam itt összefont kezű óriás, ki érez, gondolkozik, észlel, forr benne a tettvágy a maga legszüziesebb gerjedelmeivel, de tenni szabadon, folytonosan kiható éberséggel, aligha tehet. Egyesülni és szövetkezni kell itt kölcsönösen a világi és egyházi hatóságnak. A világi hatóság képviselői foglaljanak el az egyház kebelében minden alkalmas tért a legkisebb jogon is. Töltsék be a felügyelői állást minden késlekedés mellőzésével. A közigazgatás tekintélyesebb személyiségei tüntessék ki akár jóakaratuk és figyelmük, akár barátságuk ós bizalmuk jeleivel a megbízható, próbált érzelmű tanítót, jegyzőt, papot, bírót, gondnokot s értelmesebb elemeket. Ne csak önös célok alkalmából, de különben is a legcsekélyebbnek látszó ügynél értelmi fölényüket, javuk sziveiben való hordását nyilvánítsák ki. A bizalom bizalmat szül. A farkasok serege pusztulni, a hű pásztorok száma sokasulni fog. Különösen pedig egyszer és mindenkorra tegyenek le azon felfoghatlan kicsinylésről, melylyel némely közigazgatási közegek az egyházi hivatalnokok elleu viseltetnek. Csak a hivatási kör más, de egyben azonosak vagyunk, — azonosak azon magasztos szent célban, hogy szeretett hazánk javát, illetve minden polgárainak javát, legjobb belátásunk szerint felismerni, eszközölni, öregbíteni igyekezünk. Templomban vagy községházán, magán és nyilvános összejövetelek alkalmával tevékeny és igaz részt vegyünk abban, mi népünk, híveink egyenes érdeke, mi előtte becses ós szent, kegyeletes mindenekfelett.