Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1878 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1878-03-24 / 12. szám

— csakhogy az érdekesség itt is különböző szempontból jő itélet alá, mint mindig, a tapasztalatok és egyéni felfogás alapján. Szerintem a memorandum hát nagyon is érdekes, s vannak pontjai, a melyeket szivvel-lélekkel magamévá teszek én is, de már azokon túlmenni, átcsap a szerencsétlenség határába. — De hát zsinat lesz nemsokára — gondolják — ott együtt lesz a papság, foglaljuk össze sérelmeinket, a valódiak mellett csempésszünk be valótlanokat is és csapjuk fejéhez a zsinatnak. Ha volt valami kis eszmecsere a memorandum megírása felett, e féléknek bizonyosan kellett hangzaniok. Lássuk a sérelmeket, majd az artikulusokat. Ezek jogiak és anyagiak ! Hogy a tanitó nem alkotó tagja az egyházmegyei s kerületi gyűléseknek, pláne, hogy a presbyteriumokban nem rendelkezhetnek, még nem olyan nagy jogtalanság, a mint a memorandum hirdeti a könnyen-hivő és a szitán által nem látó laikus világnak, sőt, ha az adó, a teher mérvét vesszük mérlegül, akkor valóban úgy kellene lennie a dolognak, a mint van jelenleg a panaszolt superintendentiában (mellesleg legyen mondva, nálunk a dunamellékén képviselve vannak a tanitók az egyházmegyei gyűléseken s így a kerületen is, mert a kerületiek választására befolynak). Es ugyan jó tauitó urak, micsoda görnyesztő terhek lehetnek azok, a melyek égre kiáltólag követelhetik, a zsinat pitvaránál kiáltozva : Uraim, jogokat nekünk, jogokat, mert immár tovább nem bírjuk, helyesebben : tovább nem tűrünk ! Mi ? Talán az, hogy a praeparandiára, (a hol ugyan kell) s itt-ott domestikára csekélyet adakoznak a tanitó urak! Talán az, hogy saját árva-, özvegyi pénztárukba, melyeknek elvégre önök veszik hasznát, évenkint fizetni kötelesek? (Epen önök azok somogyi tanitó urak, kik e tekintetben is csalással vádolták a papságot). Hát bizony tisztelt uraim, azok a terhek, melyek önökön vannak, sehogy sem érnek fel a jogokkal, melyeket követelnek, Egyébiránt nem is a teher, nem is az adó az, mely egyházilag a jogokat osztja, hanem sokkal inkább más valami. Hogy mi az a más valami, azt önök igen jól tudják, mert épen az ellene való tiltakozás bújkálódik a memorandum minden sorai között. Önöknek az iga sem nem szép, sem nem gyönyörűséges. Mindig és mindenütt csak az a tekintély tolakodik előtérbe. Oh ágaskodó óriások ! Hát kell-e nagyobb tekintély, (melyet tulajdonképen adni nem is lehet) nagyobb méltánylat, mint a miben önök részesülnek az ország törvényhozó testületén kezdve a legalsó rétegig. Merik-e önök tagadni, hogy közülök sokan hatalommá növik ki magokat, nem csak a pappal szemben, hanem a községben úgy, mint a gyülekezetben. (Az eszközöket most ne vizsgáljuk.) Egy bajuk van szerintem is, az az, hogy az utóbbiban törvényt nem diktálhatnak, mig amott akár Cicerók lehetnek. Az alkalmat nem is mulasztják el, láthatjuk önöket a megyék termeiben is, szépen, illendően, isten mentsen, miért mondanék rosszat. Itt már aztán nyugodtak, boldogak, elégedettek, mert a megtiszteltetés arányban van az állami roppant nagy teherrel. Es ugyan kérdem, kik alkotják azokat az egyházmegyei, kerületi és egyetemes tanügyi bizottságokat, melyek a tanterveket megállapítják, az iskolai könyvek készítésének elveit megvitatják, a szabályrendeleteket készítik, melyeknek önök szerint olyan rettenetes hátrányai vannak, mint lealacsonyitás, paedagogiaellenes eljárás stb. ; szóval tudatlanság és rosszakarat. Ezek uraim, mindenhol az oszlop-férfiak! Nem alacsonyabb dolog-e tehát azokat lehúzni akarni, —akiknek hogy saruji szijjait megoldjuk, nem vagyunk méltók, — csak azért, mert azokban a bizottságokban nagy tudományu s tapasztalatú tanitók nincsenek. Arvai, Grönci, Dr. Kis és ti mindanynyian a tanügynek buzgó férfiai, vonuljatok vissza, adjatok helyet az igazi érdemnek. Szerénytelenség nélkül többé meg nem állhattok helyeteken. Oh halhatatlan istenek ! Megszédültek a sok tömjén fiis'től ! A mit a memorandumban helyeslek — habár jogosultságát el nem ismerem — arról nem szólok, vagy ha igen, tanácscsal toldom meg. Az ismétlő iskoláztatásra vonatkozólag miniszteri rendelet van állítólag, mely megszabja, miként és mennyi fizettessék tandíj fejében ! Nálunk, legalább egyházamban e szerint a községi pénztár fizet a tanítónak 50 forintot a vasárnapi iskoláztatással együtt, de a kettő egy. Ezért oktat a tanitó december, január, február hónapokban hetenkint 5 órán. Mi esik egy óráért, könnyű kiszámítani. Ha a csákvári járás szolgabírójának van e tekintetben utasítása, kell lenni minden szolgabírónak Ragaszkodjanak tehát ehez. Azonban, ha e felett (méltán) panaszkodnak, igazságterhes keblök méltányló érzetének fel kellene jajdulni a felett is, hogy miért csak a tanítókról gondoskodik az állam, (mint hajdan a róm. kath. papságról) miért csak miattok vannak az egyházak oly nagy mérvben és nem a papokért is terhelve. Önök közvetlenül nem szolgálnak az államnak ; de nézzék meg papjainkat, mennyit kivonatoznak, stampigliáznak, még a legújabb árvaügyi törvények szerint másra is köteleztetnek, katonasági, kórházi ügyekben mennyit zaklattatnak, az államnak anyakönyveket vezetnek, olykor meg is büntettetnek a stemplikalózok miatt! S mi a jutalom ? Akarják önök tudni ? ! Hát az : hogy a hamissággal párosult vagyonbukottak, tehát a csalók, no meg a papok, váltóképességgel paragrafus szerint nem birnak. Óh szent önérzet, háborodj fel sérelmes szíved kínkeserves fájdalmában. Mit tegyünk ? Zörgessünk az állam, zsinat ajtaján ! Avagy piszkolódjunk ! Bele kell bizony nyudognunk. Bezzeg nem nyugodnának meg Önök ilyen könnyen, hanem memorandum memorandumot, petitio petitiot követne, sürgetvén annak eltörlését. Nézzük ezek után a memorandum egyes részeit : „Korunkban, midőn a tanítók® stb. Még azt hinné az ember, hogy az urak engedelmet is szoktak kérni az 1 eltávozhatásra. En ilyen tanítót nem ismerek, nincsen is.