Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1878 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1878-03-10 / 10. szám

— „az emberi természet ugy van alkotva, hogy fejlődésében előbb vagy utóbb (a „mikor" itt kevés fontosságú) a rend, a gondviselés, az Isten képzetének és érzetének csalhatatlanul, elkerülheti énül, szükségképen elő kell benne állnia." (Folytatása következik.) BELFÖLD. Néhány szó a május 11-én Debrecenben tartandó lelkészfelavatáshoz. „Aggasztó jövőnek nézünk elébe, s nem tudhatjuk tavaszig mi fog történni az európai államok életében" stb. stb. „Nem tudhatván mikor, s nem szorgosabb időben tartathatik-e meg 2-ik közgyűlésünk: jobbnak láttam a felavatást tavaszi közgyűlésünk alkalmával megtartani, mikor idejökkel is az illetők jobban rendelkeznek." Ez tehát az ok, a melyért — a felavatandókra nézve jó — r

égi„ gyakorlattól, t. i. hogy az őszszel tartassék, elállott a tiszántúli püspök ur. Ez azonban én szerintem egyik sem ok. Mert ha csakugyan oly borús, s zivatarral fenyegető a politikai láthatár, mint azt püspök ur látja, akkor: különben is páratelt lévén most már a levegő, ha ki akar törni, csakugyan kitörik az május 11-ikig; s igy a szándékolt felavatásból semmi sem lesz. S ha kitör, akkor hihető, hogy nem fog elvégződni októberre sem, s igy a felavatásból megint nem lesz semmi sem. Ha pedig ki nem tör, akkor épen ugy megtartható lesz októberben, mint májusban. S azt hiszem, reánk felavatandókra sokkal kívánatosabb volna az október, mint a május, mert őszszel csak inkább van miből kicsinálni a szükséges költséget akármelyikünknek, míg májusban jó, ha a mindennapi szükséget fedezhetjük. A mi pedig az idővel való rendelkezést illeti, októberben bizony jobban ráérünk, mint tavaszszal. De még a mi legfőbb, azt nem vette tekintetbe a püspök ur. Ugyanis a felavatandó lelkészek többnyire kezdők, kik a szokásos feles évet nagy nehezen átkinlódván ; tulajdonképen most kezdik az életet. Azt pedig tudjuk, mily nehéz azt megkezdeni, kivált olyan embernek, a kinek nines miből. S mint az egyházmegyei gyámpénztárak jegyzőkönyvei mutatják, a kezdő lelkész rendesen adóssággal vonul be parokhiájába. De hát nem csak kezdő, hanem már régibb idő óta foglalkozó is hány van, kinek tavaszfelé, úgyszólván semmije sincs azonkívül, mi a megélhetésre okvetlen megkívántatik. Tessék aztán ilyen körülmények között 3—4 napra lesétálni a méreg drága Debrecenbe ! S ha ennek csakugyan meg kell lenni, most már mit tegyen az, kire oly nevezetes lenne az a május 11-ik napja? Vagy el kell adni utolsó darab marháját, ha van, vagy pedig valamely kegyelmes zsidótól kegyetlen percentre venni fel azt a 30 vagy talán még több forintot is, mellyel Debrecent megjárhassa, vagy ha ez nem tet' szik, leendő terményének egyréázét előre fele áron eladni, s igy a felavatással együtt a félaratáson is minéi előbb túlesni. Hogy pedig az egyházkerület elöljárói ilyen helyzetbe kivánnák juttatni különben is szegény falusi papjaikat, azt még csak gondolatban sem merjük feltenni. íme püspök ur! hogy az ilyenektől meg legyenek kiméivé az illető lelkészek, ezért jobb a felavatást őszre hagyni, mert akkor már valami terményből mindenki | tud pénzt csinálni, a nélkül, hogy magát megrontaná Mert hiszen méltóztassék azt nekem elhinni, hogy a falusi emberre a május, junius és julius a legnehezebb, azután már könnyebben segít magán. Midőn ez ügyben felszólalok, azt hiszem, több felavatandó lelkésztársam nézetét tolmácsolom. A fentebbiek után pedig befogja látni a püspök ur is, hogy ha az eddigi gyakorlat mellett maradunk, t. i. hogy őszszel tartatik a felavatás, azzal csak a felavatandó lelkészeken lesz segitee. Mit becses figyelmébe ajánl egy felavatandó lelkész, KÜLFÖLDI EGYHÁZ és ISKOLA. IX. Pius pápasága. Olykor hallani lehet azt az okoskodást, hogy a mi jámbor világunkban néha a túlságos roszból is jó következik. E kényelmes theoriát mi mindég tévesnek mondtuk. Nem, a rosz mindég csak roszat szül ; annak túlzásával soha nem lehet nyerni; e téves és gonosz felfogásnak annál gyászosabb következményei vannak, minél távolabb haj tátik. A kath. egyháznak most elhunyt főpapja alatti története kiválóan bizonyítja ezt. IX. Pius pápasága figyelemre méltó egységi jellemet mutat. Attól a naptól kezdve, melyen a nyomba lépett, azt rendíthetlenül követte, attól semmiféle kisérlet és katastropha el nem térítette. A mikénti magaviseletet neki az egyház múltja diktálta. A katholicismus nem egyéb, mint vallási dolgokra alkalmazott tekintélyi elv, vagy ha jobban tetszik, olyan keresztyénség, mely az — isteni tekintély s az ezt itt alant képviselők által örök kárhozat büntetése alatt, — emberre rakott igazságok összege. A római egyházat ezen kérlellietlen benső logikának-kellett, a mind több-több tekintély szerezgetésére, összpontosítására minél kézzel foghatóbbá és láthatóbbá, egyszersmind minél egészebbé és korlátlanabbá tételére vezetni és vezette is. Az egyház a kebelében emelkedett protestátiók, a kivülről nyilvánuló ellentállások dacára soha sem sztint meg ezen a nyomon haladni s nem nagyítjuk a dolgot, ha azt mondjuk, hogy az épületet IX. Pius tetőzte be s annak az elvnek utolsó és legszélső következetését ő vonta le. Saját hatalmából egy uj dogmát dekretálván, a csalhatatlanságot magához ragadván s igy minden hatalmat saját személyében összpontosítván, a katholikus elvnek tizenöt százados vajú~