Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1878 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1878-03-10 / 10. szám

terheltetésébe (hetenkénti 30—35 tanórájába) kerül a tanítónak. Valóban sajnálatra méltó, hogy e fontos tantárgyak, a tanidőnek ilynemű elforgácsolása miatt, népiskoláinkban kellően felkarolva nem lehetnek s ily káros megszorításokban részesülnek; pedig a tanitó többet nem tehet, hiszen az ismétlő iskolások tanórái miatt már az eddigi heti szünidejétől is meg van fosztatva. Ez az egyik baj, mely különösen a vallási tantárgyakat illetőleg sürgős orvoslást igényel. A tanítók jogi helyzetére vonatkozólag is sajnos, hogy örvendetest nem mondhatunk. A hivatalbeli kötelességnek és a rájok rótt egyházi és iskolai adó mérvének megfelelő jogokat hasztalan keresnénk a tanítói állásban. Igy pl. az egyházközségbeli presbyteriumban és iskolaszékben jegyzőkönyvet vezethet ugyan, de szavazati joga nincs. Egyházmegyei gyűléseken. mint alkotótaggal, csak elvétve találkozhatni tanítóval ; akárhányszor megtörténik (pl. nálunk Dunántúl), hogy a leányegyházakbeli gondnokok szavazatképes alkotó tagjai az egyházmegyei közgyűlésnek, de a praeorans tanitó — ki azoknak oktatója, vezetője, tanácsadója — nincs felruházva szavazhatási joggal. Az meg éppen példátlan, hogy a tanító egyházkerületi közgyűlésekre küldessék fel képviselőnek; pedig számtalan oly nemű tárgy fordul ott elő, melyeknek megvitatásánál nagyon is illetékes volna a nevelésügy gyei legközvetlenebbül íoglalkozó tanító. Sőt az egyházmegyei s még különösebben az egyházkerületi tanügyi bizottmányokban is nagyon csekély mérvben, a kerületi vagy egyetemes tanügyi bizottmánynál legtöbb helyen egyáltalában nincsenek képviselve a tanítók s ez az oka többnyire, hogy a tantervek, tankönyvek megállapításánál, az iskolai rendtartások, némely szabályrendeletek megalkotásánál oly sok paedagogia-ellenes s inkább az iskolai nevelés és oktatás hátrányára, nem ritkán a tanító lealacsonyítására és tekintélyének kisebbítésére szolgáló intézkedésekkel és rendeletekkel találkozunk. Ez a másik baj, a mi szintén sürgős orvoslást igényel. A mi végre a tanítók díjazását és anyagi helyzetét illeti: köztudomásu dolog, hogy a tanítók legnagyobb részének oly csekély a jövedelme, hogy abból, hacsak — a legtöbbször hivatala hátrányára szolgáló —• mellékkereset után nem lát: mint családos tanitó, sorsához illő tisztességgel magát fenn nem tarthatja; még kevésbbé, ha pl. szép tehetségű gyermekei vannak, kiket apai kötelességéhez hiven taníttatnia kellene. A tanítói uj konventio alapításoknál is, sajnos! legtöbb helyen az országos törvényben megállapított 300 frt minimum vétetik tekintetbe. Ennél többet nem kap a felekezeti tanitó sem, kire pedig — a vallási tantárgyak tanítását nem is említve — a rendes iskolai foglalkozáson kivül templomi és (a stólával eléggé nem díjazott) temetési szolgálat is van bízva. A mi csekély fizetésjavitás némely helyen történt is, közel sem áll i arányban azon munkával, a mennyivel a tanítói hivatal i az utóbbi időben elhalmoztatott. Példa erre az ismétlőiskolásokérti díjazása. Nálunk ugyanis (Dunántul) 50 kr. tandíjt kap a tanitó egy-egy ismétlő iskolás után, és igy a legnagyobb többséget tevő kisebb egyházakbeli tanítók (nem lévén több növendékük 6 — 10, vagy legfőlebb 20-nál): egész évi munkálkodásukért, mely télre heti 5, nyárra 2—2 órai tanításban van megállapítva, 3—5 vagy legfőlebb 10 forintot kapnak az ismétlő iskolások után. Hol van itt a foglalkozás mérvének megfelelő dijaztatás ? — Hiszen, ha a hivatalbeli többi foglalatoskodásért a csak tengődésre való 300 forintot számítjuk is évi díjazásul : ehhez s az ismétlő iskolások tanóráihoz mérve, legalább is 30—35 forintban kellene megállapítani az évi járandóság minimumát. Ide járul még az is, hogy bizonyos konventio részleteket az egyes adózóktól külön-külön kellvén beszedni : roppant alkalmatlansággal, időpazarlással, nem ritkán bosszúsággal juthat ahhoz a tanitó. Van mit hallani az iskolás gyermeknek a szülők részéről a tanító »telhetetlensége", „lelketlensége" sat. ellen, ha tőlük a tanító a tandijakat s egyéb konventio-tartozásokat követeli. Már csak ezen egy körülmény is elegendő arra, hogy viszályt, kedvetlenséget, sokszor megvettetést eredményezzen osztályrészéül a tanítónak j nem is említvén, hogy a szülőkkel ellenkezésbe jött tanitó rendesen elveszíti növendékeinél a sikeres előmenetelre oly annyira nélkülözhetetlen bizalmat, szeretetet és ragaszkodást. Mielőtt részletekben is kifejeznők óhajtásainkat, szabad legyen még előzőleg itt némely dolgot általában felemlíteni. — Korunkban, midőn a tanítók képezdéből, tanítói oklevéllel s igy a szakképzettség alapfeltételeivel lépnek ki az életbe : kívánatos, hogy megváltoztattassanak az olyan egyházi törvények vagy statutumok, pl. mel/ek kiszabják, hogy milyen ruhába menjen a tanitó a lelkészhez vagy a templomba; hogy egy napot is el ne mulasszon prédikátorja engedelme nélkül; hogy (mint pl. Dunáutul) a vesszőt az iskolában zárt helyen, szekrényben tartsa ; hogy a templomban a pulpitus mellől, a gyülekezet közepette (de a kathedrán kivül) olvasson fel postillás könyvből vagy bibliából egyes részleteket sat. Vagy alkalmas a tanító hivatalára, vagy nem. Ha alkalmas : nem kell lenyűgözni ilynemű, önérzetét és szabad mozgását sértő intézkedésekkel j ha nem alkalmas : akkor nem korlátolni, hanem inkább el kell bocsátani. A lelkészhez való viszonya is állapittassék meg a kölcsönösség, az iskolai nevelés s a tanítói tekintély és önállóság követelménye szerinti oly módon, hogy a tanitó a hivatalban a lelkésznek igazi szolgatársa legyen s ne alatta, hanem — mint a hivataláért egyedül felelős egyén — mellette működjék. A templomi szolgálat helyére vonatkozólag s nemkülönben a tanítók jogi helyzetét illetőleg, tisztába kell I jönnünk azzal a kérdéssel: vájjon egyházi úgynevezett ! „belső embere*-e a tanitó vagy világi egyén ? vagy ta-i Ián Mahomed koporsója, mely az ég és föld (az egyházi i és világi elem között) lebeg folytonosan? — Mert ha