Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1878 (21. évfolyam, 1-52. szám)
1878-03-03 / 9. szám
hatlan érdemeket szerzett e tekintetben a gymnasium igazgató-tanára, Fábry János ur. Rég megpendítette ő azt az eszmét, hogy a gymnasiumot 8 osztályúvá egészítsék ki, de a terv kivitelét az anyagi szegénység meghiúsította. A prot. buzgalom s az intézetből kikerült tanítványok jó emlékezete tetemes segítségül voltak közelébb, midőn iskolaépületüket rendbehozatták j eme forráshoz ismételten nem nyúlhatnak. De meggyőződésünk, hogy a junius hóban tartandó jubileum, az érdeklődést a tanintézet jövője iránt nagyban fogja fo- ' kőzni. * Gyászhirek. Petri Ádám, lcir. itélő-táblai biró Marosvásárhelyt, 61 éves korában a jobb létre szenderült, A boldogult a 60-as évek közepe táján, midőn a vásárhelyi ref. kollégium mellett jogakadémia is szerveztetett, néhány évig rendkívüli jogtanárként működött. A vásárhelyi gyülekezetnek sokáig volt kebli gondnoka. Később polgármesterré, majd orsz. képviselővé választatott. ---JuhászJános békési ref. kántor, 66 éves korában elhunyt. — Sámi Lajos közlekedésügyi minisztériumi fogalmazót m. hó 25-én a halál elragadta az élők sorából. A boldogult Zilahon született 1843-ban ; a kolozsvári ref. kollégiumban végezte középiskoláit, s az ottani önképzőkör által kiadott lapot is szerkesztette. Budapesten végezte a jogot, s tíz év óta mint a „Vasárnapi Újság" egyik legbuzgóbb munkatársa dolgozott, A földrajz és a népisme volt szaktárgya; vasszorgalmával 4 modern nyelvet sajátított el, minélfogva irodalmi munkásságában mindig az eredeti forrásból meríthetett. A földtekének minden zugát alaposan ismerte, s igen sokat tett a tudományok népszerűsítésére. Az elhunyt fiatal írót, derék embert és családapát, rokonain kivül számos jó barátja gyászolja. Béke hamvaikra ! ADAKOZÁS. Az országos prot. árvaház részére : Török József ceglédi ev. lelkész küldeménye, a ceglédi, szelei s szt.mártoni iskolás gyermekek részéről 6 frt 41 kr. — Kiss Áron porcsalniai ref. lelkész és esperes ur küldeménye 10 írt 47 kr. — Hajnal Ábel békési ref. lelkész és era. esperes egyháza részéről 5 frt, maga részéről 1 frt. — Tóth Lajos sajó-hidvégi ref. lelkész 1 frt. Szerk. HIRDETESEK rr lelkésznél Budapesten (Yáci-út 34. szám) kaphatók : 6 _6 1. Bibliai kézikönyv, kalauzul a szent írás tanulmányozásához. Készítette Dr. Angus József, a royal asiatic soeiety tagja. Lelkészek és theologiát tanulók számára. Magyar fordításban 46 ív, díszes földabroszszal. Vászonba kötve 3 frt 80 kr. 2. Bibliai íölclrajz (képekkel). Palesztina földabroszával. 23J /4 ív ... . 70 „ finom kötésben 90 „ 3. Bibliai régiségek (képekkel). Palesztina földabroszával 23 ív ... . 70 „ finom kötésben 90 „ 4. Hajnalpír, első vallásos oktatás kis gyermekek számára (képekkel), egész vászonban 70 „ 5. Napfelköite. 39 ó-testamentomí történet jó gyermekek számára, egész vászonban 70 „ Megrendelésre utánvéttel is megteüldetnvk, postán. Felelős szerkesztő és kiadó-tulajdonos : Dr. Ballagj Mór. Főmunkatárs: Farkas József. Nyomatott a Deutsch M-féle művészet,i intézetben. Budapest, Bálvány-utca 9. sz. a.