Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1878 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1878-01-06 / 1. szám

igen lehet. Különben is, sohasem feledjük, hogy más téren is tömérdek akadálylyal kellett küzdenie a szer­zőnek ; azok legyőzése is eléggé igénybe vette erejét és kitartását. DR. BALLAGI ALADÁR. BELFÖLD. Válasz Szoboszlay D- S, útnak a „mea culpa" cimü cikkére­— Ujevi ajándokuK — Minden kornak megvan a maga betegsége vagy, hogy modern kifejezéssel éljek: divatos eszméje. Ilyen divatos eszme napjainkban azon egész unalomig hangoz­tatott jajveszéklés: „ üresek templomaink ; hül a vallásos buzgalom ; a szent dolgok iránti közöny naponta veszé­lyesb veszélyesb alakot ölt stb. Nem tudom, ha valóban úgy van-e ez az illető feljajdulok egyházában, vagy hogy csak a divatos eszmének akarnak ezeket hangoztatva hódolni; de azt határozottan kétségbe kell vonnom, hogy e vészharang kongatása az egész egyház egyetemének meggyőződését hangoztatná. Hála Isten, még odáig nem jutottunk ! S ha a vallásosság mérónjául a tölt templo­mokat veszszük: nem kell messzire fáradnunk — azt hiszem — egyikünknek sem, hogy azt megtaláljuk. S talán maguk az illető jajveszéklők is kénytelenek, — még saját egyházukban is — egy karácsoni, év utolsó esti vagy újévi gyülekezet láttára bevallani, hogy az „üres templomok" mégis' csak nem mindig üresek s az ur igéje ma is talál oly buzgó figyelmes hallgatókra, minők boldogult őseink valának. Igen de — mondják az illetők — az csak a na­gyobb ünnepek alkalmával van ugy ! Megengedem. De azt meg ők engedjék meg, hogy kimondjam : miszerint az nem volt hajdanta sem, nem lehető ma sem minden űrnapon ugy. Miért ? Könnyű a felelet : Mert nem lehet. Hogy miért nem lehet, azt commentálja kiki saját gyülekezete álláspontjából, miként teszem én is azt a magaméból. Gyülekezetem tagjai — alig néhány család kivé­telével — gyári munkások, kik télen reggeli 7 órától esti 6-ig, nyáron 6 —8-ig nehéz munkával — többnyire hajóácsok s ma 19° hidegben is a szabad ég alatt — vannak elfoglalva. Egyedüli szabad — vagy tán helye­sebben — pihenő idejök : vasárnap, az ^urnák napja. Ekkor, az igaz, nincsenek testi munkával elfoglalva, s a viszonyokat nemismerő azt mondhatná, hogy tehát lel­keknek szentesíthetik e napot. Igen ! ha a szegény mun­kásnépnek nem volna családja, melynek köréből — a mindennapiak beszerezhetése végett — egész héten távol kell lennie s csak az esti órák s az egy űrnap a csa­ládé, vagy méginkább a pihenésé. No már ha az ilyen testileg kimerült keresztyén többször kimarad az úrházá­: ból, vagy csak a nagyobb ünnepnapokon jelen meg ott : ki dobná rá ezért a kárhoztatás kövét; vagy ki akarná őt vallástalannak, egyháziatlannak cégerezni ? De nem : is az ! »Gyümölcseikről ismeritek meg őket." (Mát. VII. ; 16) Ennek illustrálásául legyen elég csak annyit emlí­tenem, hogy alig 600 lelket számláló egyházunkban a ; mult évi persely pénz 60 frt és 56 krt tesz ki. De — számokkal foglalkozva — csak most veszem észre, hogy messze eltértem tulaj donképi tárgyamtól. A >mea cul­pára® akarok válaszolni, s íme az üres templomok mellett irok apológiát. Nem tesz semmit. Átéltük az Isten ke­gyelme s az ünnepi lü£á::u segédlete mellett a nagyobb testi és lelki munkával járó szent ünnepi napokat s szen­telhetünk egy kis időt azok védelmére is, kik — mikint a fenti példából kitűnik — nem érdemlik meg a körül nem tekintők által reájuk ruházott vallástalan, egyházi­atlan jelzőt. Avagy lehet-e a fenti példától eltekintve is, nagyátalánosságban „üres templomok s egyháziatlan­ságról beszélni napjainkban ott s oly egyháziegyetemnél, hol egy 1250 lelket számláló gyülekezetben az uj bori communio alkalmával — két egymást követő vasárna­pon levén kiszolgáltatva az úri szent vacsora: 800-on felül volt a communicánsok száma, miként ezt nekem a napokban azon gyülekezet lelkésze elbeszélé, kinek pedig — ismerve páli .buzgóságát — nem lehet okom szavait kétségbe vonni. De hogy a „mea culpa" t. cikkírójának várakozó türelmével vissza ne éljek : áttérek immár az ő „a tem­plomok ürességét" jelző cikkének incriminált passusaira; előre biztosítva őt aífelöl, hogy a „mea culpa" szellőz­tetésénél, a nostra culpát sem fogom figyelmen kí­vül hagyni. Cikkiró úr a „templomok üressége, egyháziatlan­ság, corruptió stb. egyedüli — vagy legalább fő — okául a „Cathedráknak a tiszteletes férfiak részéről sok­szor illetékteleneknek könnyű — nem akarja mondani — könnyelmű átengedését, sőt ncha — hogy ne mondja — octroyálását tartja." Hogy szinte ez-e az ok, ha csakugyan van ok ? az az ő dolga. De, hogy a Cathe­drák könnyelmű átengedése, sőt octroyálása illetéktele­nekre, valóban szokásos-e a mi népünknél ? ez már a mi dolgunk. Es itt engedelmet kérek, s azt hiszem, nem leszek indiscrét, ha kimondom : hogy ezt igy egy szusz­szal elmondani s leírni is lehet, de beigazolni alig. Hogy — mint mindenütt és mindenben — ugy itt is lehetnek egyes, nagyou gyér kivételek — megengedem. De hogy a gyér egyesekért egy kötelességét ugy a múltban mint a jelenben kifogástalanul teljesítő testületet valaki igy szemben gyanúsítani akarjon : azt az illemszabályai sze­rint megengedhetőnek nem vélem. Ha van baj ; ha van kifogásolni való az egyház őrei cselekményében : arra rá lehet mutatni annélkül is, hogy valaki legátusi csinyjait, élményeit sorolja fel, s bi­zonyára jobb szolgálatot teend az általa megvédeni kí­vánó ügynek, ha szelíd modorban, illedelmes kifejezése­ket használva kívánhatni az illetőkre »Karácsony fáj ával» 2*

Next

/
Thumbnails
Contents