Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1877 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1877-12-09 / 49. szám

— miként ezt szerző is előszavában felemlíti, — hogy a világ összes népeinek avagy egyes országoknak fejedelmeit és gyilkos háborúit sorolja elő ; hanem sokkal inkább azt, hogy mutassa fel előttünk a tárgyalásra kitűzött kort lehetőleg híven, s minden oldalról, mutassa fel annak külsőbelső küzdelmeit, eszmeharcait, tudományos törekvéseit, műveltségét, iparát, kereskedelmét, társadalmi életét, vagyis hogy tárja fel egyszersmind annak művelődéstörténelmét is. A nyomdászat ügye már az utóbbi 3—4 században igen szoros kapcsolatban áll bármely művelt nemzetnél ennek műveltségtörténelmével, jobban mondva ennek a nyomdászat történelme egyik alkatrészét képezi. Következőleg a ki hazánknak modern értelemben vett történelmét megakarja ismerni, annak ezen munka kiválólag jó szolgálatot tesz. Mert hiszen a ki ezen munka kalauzolása mellett figyelemmel kiséri a nyomdászatnak hazánk külömböző részeiben koronkint való emelkedését és síilyedését, a külömböző vallásfelekezeteknek a nyomdászat felvirágoztatása körül tanúsított buzgalmát avagy lanyhaságát, az már némileg tájékozva leend közművelődésünknek időnkénti hullámzása, s hazai műveltségünk főtényezői iránt. Ezen mű nem „egy porszem hazai művelődés történetünk nagy épületéhez" — a minőnek azt szerző tekintetni akarja, hanem egy hatalmas oszlopfal, melyre bátran lehet építeni. De ha becses és értékes ezen könyvecske mindazokra nézve, kiknek a sajtótermékek nélkülözhetlen szellemi táplálékukat képezik, még sokkal inkább becses ez reánk magyar protestánsokra nézve. Hiszen köztudomású dolog, hogy a reformatió és ennek ikertestvére a tudományos műveltség a lehető legszorosabb összeköttetésben állanak a nyomdával; egyiknek fejlődése, virágzása avagy hanyatlása kézzel fogható hatást gyakorol a másiknak emelkedésére avagy sülyedésére. Kint és bent a sajtó kimondhatlan jó szolgálatot tett a reformátió ügyének, de viszont a nyomdászat kifejlődése legfőbb mértékben a reformátió által vált lehetővé. Es ezen szoros viszonyt a kettő között teljesen felismerte szerzőnk, és bár teljesen ment a felekezeti elfogultságtól, bár kellőleg méltányolja a katholikus irók és főpapok irodalmi érdemeit, bár a legnagyobb elismeréssel szól az első magyar nyomdát alapitó Geréb László budai prépostról, majd a sajtó ügyet később oly lelkesen felkaroló s oly kiváló sikerrel felhasználó Telegdyről, Pázmányról és több másokról; de másrészről oly igazán s oly megragadólag rajzolja a reformatiónak és a sajtónak az emberi szellem felszabadítása érdekében egyesitett erővel tett jó szolgálatait. Tájékoztatására olvasóinknak ide igtatunk e szép rajzból egy pár töredéket, melyek egyszersmind tanúságot tesznek a felől is, hogy a régi okmányok közötti fárasztó búvárlások, s a száraz történelmi adatoknak gyűjtése nem zsibbasztották el, sőt fokozták szerző lelkének rugékonyságát, nem fojtották el szerző keblében a valódi lelkesültség hangját, tanúságot tesznek a felől, hogy szerző ezen művén — mint előszavában fel is emliti — nem csak nagy figyelemmel s gonddal, de egyszersmind szeretettel is dolgozott. „Legjobban biztositá a nyomdászat sikerét — mondja szerzőnk — az emberiség nagy részének, az ó-világi rabszolgáknak felszabadulása, mely egyfelől az ipari tevékenységet hívta fel munkára, másfelől rendkívüli mértékben emelte az olvasási kedvet. Valóban, Guttenberg találmánya volt arra hivatva, hogy eltörölje a szellem hűbériségét s a szabad vizsgálat mellett gondolatszabadságot teremtsen. Meg is szabadítá az emberi szellemet az egyház kizárólagos gyámkodásától s ezzel visszaállítá a lelkiismeretet természeti jogaiba. Olcsósága által a szellemelődök felhalmozott kincstárát megnyitván a polgári rend előtt is, az olvasó közönséggel rendelkező iró nincs többé arra kárhoztatva, hogy miután műveit életében nem olvasták, sírja felett zengjék el a dicsőítő hymnusokat • fáradozásai jutalmát elnyeri már földön léte alatt, mert befolyása van saját nemzedékére, kortársaira s az utódokra egyaránt. Ezentúl hiába iparkodnak csuha, kámzsa alá rejteni a Jézus Krisztus által hozott világosságot. A gondolat ezerszeresen kinyomatva, dacol az üldözéssel; ha itt elnyomják, kitör amott s eget kér. A szellem társalog a szellemmel Európa egyik szélétől a másikig. A gondolkodó leirja eszméit ma, s a kiejtett szó holnap az értelmiség összes birodalmában forgalomban van. A keresztyénség hitegységet teremtett, a nyomdászat az egész szellemvilágot ölelte fel s megalkotta a szellem egységet, a gondolatközösséget, a közvéleményt. A könyvnyomtatás tágabb körben terjeszti a szó hatalmát, ernyedetlen hévvel kovácsolja a szó tüzes villámait, melyek először is az emberi szabadság elnyomóira sújtanak le. A régi világ mindenestűi kifordult sarkaiból, s az uj eget és földet váró ember is elérte, a mi után sovárgott." Majd később ismét így folytatja: „Ez a viszonyokhoz mérten élénk irodalmi tevékenység, (melyet az előbbiekben vázolt) azon mozgalmasabb élet előhullámainak tulajdonítandó, melyet a nagy hitújítás keltett hazánkbau. Nyomdászat és reformatió, bensőleg egyesülve, közös erővel vágták szét az emberi szellem szabad szárnyalását lenyűgöző bilincseket. A nyomdászat önmagában véve, mindeddig úgyszólván öntudatlanúl harcolt a saját visszaélései által megviselt papismus, s az összes középkori államszervezet ellenében, hasonlítva a delej tűhöz, mely bár nem látja a révpartot, de oda mutat. A határozott irányadó jelszót Luther mondja ki, s élére áll a forradalmi romboló iránynak, hogy a romokból új épületéhez szilárd anyagot nyerjen. A wittenbergi barát fölemeli szavát a bíboros halandók ellen. S mintha az ó-rege Aeolusa volna, éles, csiszolatlan hangja mint a szélvész kél körútra egész Európában, hogy megtisztítsa a levegőt. Kitörése durva és sértő volt; mert a sokáig elfojtott érzések, ha egyszer tolmácslóra akadnak, nem is találhatnak sima kifejezést 5 mert az addigi ebi alázatot az öntudatra ébredő emberi