Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1877 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1877-12-02 / 48. szám

NECROLOGOK. Az Úr szol lej ében végzett hosszas és fáradságos munka után boldog nyugalomra hívott hű lelkipásztoraink nekrologját gazdagítandó, kegyeletes érzéssel fogok tollat, hogy értesítsem e lap közönségét a Sárospatak közeli szomszédságában fekvő b o d r o g-o 1 a s z i i ref. egyház lelkészének, néhai Gesztelyi Nagy István úrnak f. é. nov. 7-én végelgyengülés folytán bekövetkezett elhunytáról. Az érdemekben megőszült férfiú 0 asz-Liszkán született 1810. nov 5-én, közép sorsú polgári szüléktől. Iskolai pályáját Sárospatakon futotta meg ki ünő eredménynyel, majd az 1835-ik évben az ugy nevezett akadem. reetoria bevégeztével az alsó-zempléni egyházmegye akkori esperese és a főiskola egyházi algondnoka b. e. Somossy István tállyai ref. lelkész mellett n/ert segédlelkészi alkalmazást. Ez állomáson töltött három év múlva választotta rendes lelkészül a csekély népességű s jövedelmű b o d r o g-o 1 a s z i egyház, melynek kebelében 1841-ik évi ápril hó 24 óta működvén, 36 évig forgolódott a vallás oltára körül, buzgó lélekkel szentelve életét a kis gyülekezet szellemi és anyagi érdekeinek előmozdítására. Mit tehet egy buzgó lelkész a gyülekezetet sújtó nagy veszély s az ezt követő nyomor idején, a legnagyobb elismerésre méltó példáját adta ennek az elhunyt, midőn az 1862-ik év május 5-én kiütött borzasztó tűzvész folytán megsemmisült paplak és iskolaház romjai felett tehetetlenül álló gyülekezetet elébb csak a szomszéd egyházközségek munkás részvétének, majd az országos segélygyüjtésuek eszközlésével is rövid idő alatt oda emelte, hogy ugyanazon év november 1-ső napján máikészen állott a csinos paplak s a inai kívánalmaknak is megfelelő iskola épület. A nemes buzgalmú férfiú nem engedte, hogy a szintén tűzkárosult szegény nép anyagi ereje ez egyházi fölépitkezéseknél igénybe vétessék ; önmaga zörgetett mindenütt a vidéken úgy az úri termek, mint a szegényebb anyagi viszonyok közt levő házak ajtaján, úgy, hogy midőn az épitkezé, be lett fejezve, s a hívek hála könyörgésre gyűltek az Ur házába, a lelkész kijelentette, miszerint a szenvedett szörnyű vész ütötte sebek begyógyitása a helybeli egyháztagoknak egy fillérjökbe sem került! Mindent elvégzett helyettök az irányukban fölgerjesztett részvét könnye s a buzgó lelkész, ki e könynyékből oly tekintélyes segélyforrást tudott fakasztani. Elete zajtalanul, de szerény köréhez mért s tiszteletet ébresztő munkásságban folyt el. Mint családfőt gyászolják életének 36 évi hűtársa Nagy Zsuzsánna asszony s az atyai pályára lépett három derék fiú u. m. Lajos, István és Kálmán. A temetés nagy számú résztvevők jelenlétében nov. 9-én ment véghez. Legyen áldott a szeretve tisztelt családapa, buzgó lelkész és valódi emberbarát emléke! TERHES BARNA, ref. lelkész. Baíizi András emlékezete. Még most is meg-megrezzen keblem a fájdalomtól, mely elborított Batizi András técsői lelkész szomorú elhunytával. Igen, mert ő, a boldogult 9

az Úr felkent papja, és egy igaz magyar honfi vala." Már születés napja (október 31) mintegy előre jelzé vallásáhozi buzgó szerelmét, s temetése (okt. 6.) a nemzeti nagy halottak napja jól illett törhetlen honfi jelleméhez. Es ha ezekhez hozzá csatolom az iskolák iránt tanúsított kegyeletét -- melynek mindannyian tanúi valánlc — méltán elmondhatjuk : „elesett a mi fejünknek koronája.(

< Született a boldogult 1810-ik év okt. 31-én Técső korona városban. Tanulását kezdte szülőföldén, honnan a m.-szigeti lyceumba vitetett, a kitűnő tehetséget korán felismerő atyja által, hol végtére mint senior s köztanitó emlékezetes maradt; onnan a debreceni főiskolába ment papi tudományok tanulására, — már egészen magára hagyatva, —• melyeket kitűnő sikerrel végezve a n.-bányai egyházba ment „kápláni rectoriára," itt ismerkedett meg „a szorgalmas Mártlia" Nagy Máriával kit nőül is vett. 1837-ben midőn rendes lelkészül Péterfalvára meghivatott, két évi emlékezetes működése jutalmául a hosszú-mezei, majd ismét két év múlva a técsői népes egyház hivta meg papjának. Itt dacára a nagy szólamnak : „egy próféta sem kedves hazájában" oly szeretve tisztelt egyéniség volt, hogy szülőföldének 36 éven át nem csak papja, hanem vezére, igazgatója s felvirágoztatója volt. Az ő idejében az egyház egészen kiépült romjaiból. Pompás iskolai épület emelkedett, torony, templom bádoggal fedetett, villámfogóval elláttatott, belül a templom kiékesíttetett, orgona, úrasztala, szószék készült. Ezeken kivül alapítványok tétettek egyes nemes lelkű tagok által sat. sat. mind a boldogult megragadó ékes szólásának eredménye. De nem csak kis körben volt ő munkás, mindjárt a negyvenes években egy „papi könyvtárat kezdeményezett Máramarosban, s annak könyvtárnoka is volt 1849 ig. 1851-ben nyomatta ki Debrecenben „Kis Énekléstanát"-át, ugyanazon évben a halmii e.-m. gyűlésen terjesztő elő azon „tanrendszer"-t, mely akkor nagy applausussal fogadtatott, és kevés igazítással ma is használtatik. 1855-ben kiadta „Kis templom" című könyvecskéjét népiskolai használatra, mely ma is taníttatik. Ennyi érdemeiért mindjárt az 50-es évek elején „iskolák közfelügyelőjé"-nek, 1855-ben esperesnek választatott meg, azonban politikai okok miatt csak 1857. junius havában foglalhatta el esperesi székét, és folytatta esperesi hivatalát erélylyel, eszélylyel, igazsággal 1872. október haváig, különösen a „pátens" korában megbizonyitá, hogy elnöknek, vezérnek termett ember volt. Mint esperes, az egyházak vizitálása könnyítése céljából nagy szorgalommal s kiváló ügyességgel állított össze és nyo-