Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1877 (20. évfolyam, 1-52. szám)
1877-02-04 / 5. szám
Ha most visszatekintünk a múltra : ez egyháznak volt e kezdetben egy biztos hajléka ? Távol az édes hazától ez idegen földön, testileg-lelkileg gyönge, és beteges tagjaival nem bolygott-é mint ama kis vándor, egyik helyről a másikra, egy házból a másikba, mindaddig míg a mennyei gondviselés meg nem szánta, s a néhai Dr. Székely Károly nemes lelkész felé nem forditá. És e derék, vallásos hazafi a pitesti reformált szentegyház e dicsőült fundátora, a gyönge beteg egyházat ha meg nem gyógyíthatta is : hagyott oly flastromot neki, mely előbb utóbb bizonyuyal gyógyulást hoz reá s meggyógyítja fájdalmiból. Igaz, a hűtlen kezelők, az ügyetlen chirurgusok, a helyett hogy megerősödésén, gyógyulásán fáradoztak — s elmérgesedett sebeit a flastrommal borogatták volna : ópiummal altatták el s oly gonosz operációt vittek rajta végbe, mely életét kockáztatá. De a flastrom helyre fogja hozni. Hiába kivánták, hirdették vesztét, halálát: ez egyház él, és nem fog meghalni! S mit gondoltok ? a dicsőült árnya ha megjelenne most köztünk s azt mondaná: hol vagytok sáfárok ? Hova, mire használtátok az én szent hagyományomat? Harminc éve, hogy kezetek közt van, harminc év óta mit miveltetek és mit sáfárkodtatok ? Jaj annak, a ki ama hagyományból, ha csak egy fillért is más célra fordított, mint a hitbuzgóság fejlesztése- és emelésére, s a tiszta és józan élet felvirágoztatására. Ellenben áldottak azok, a kik végakaratomat tiszteletben tartatni kivánták s ez anya egyházat meggyilkolni nem engedék. A szent lélek templomának meg annyi drága kincsei, élőköve ők. S itt örvendek reátok mutatni, ti valódi Abdiások s ti a jobb részt választó Máriák ! Nélkületek már rég pásztor nélküli nyáj lett volna e gyülekezet. Nem az enyém, hanem az Istené s a tiétek a dicsőség sat. sat. Ilyformán végeztük e nap feladatát, áldást kérve a dicsőült emlékezetére s imádkozva a még köztünk élő testvér életéért is : áldja meg az isten a mi nélkül szülkölködik. TOMKA KÁROLY. IRODALOM. Egyházi beszéd, melyet elmondott Pápán 1876. évi szept. hó 3. tartott kerületi gyűlés alkalmával Stettner Ignác. Pápán, 1876. 8r. 14 1. — A hit remény és szeretet nagy fontosságú themájáról tartott rövid, szabad szellemű elmélkedés. A nyárádi ref. lelkész s pápai esperes ezen ujabb szép beszéde, a dunántúli egyh. kerület határozata folytán nyomatott ki. Irányát néhány szavával jellemezhetjük, hogy t. i. „felette van eszünknek a hit fenséges köre, de ellene nem lehet ; amely hit ellenkez nék eszünk törvényével, az nem nekünk való. Parancsolatunk van : Mindeneket megpróbáljatok, és ne hi<ry jetek minden léleknek, hanem megpróbáljátok a lelkeket, ha Istentől vagynak-e ?u Az irálytan alapvonalai. Irta T. Nagy Imre. Bp., Aigner Lajos, 1877. Ára 90 kr. 8-r. 144 lapra terjedő füzet, mely felső nép- és polgári iskolák számára, valamint magán használatra van szánva. Szerzőnek gondosan szerkesztett, világos irálya van. A meghatározások rövidek, de kifejezők, a példák kiszemelése választékos ízlésre mutat. Sallangos demokráciánk hű jellemzője, hogy szerző is, aránylag kimerítő művet szándékozván közrebocsátani, kénytelen-kelletlen csapba köti haját, midőn egy levelen át tárgyalja hogy kinek-kinek micsoda cimzet dukál. Káptalan legyen a feje, aki valamenynyit meg tudja tanulni! A kolozsvári egyetem is kezd már életjelt adni magáról. Ideje is, mert tartunk tőle, hogy ha eddigi útján halad, nem ugyan mi, magyar protestánsok előtt, de nagy számú ellenségeink szemében elveszti azt a jogcímet, mely életet adott neki, értjük azt a jogcímet, mely valóban „culturai szükséglet" volna. A budapesti egyetem kiadványai mintájára kiállított beszédek 3 füzete az 1875/6-ki tanév megnyitása, a pályázatok eredménye s az uj pályatételek kihirdetésének alkalmából tartott beszédeken kivül tartalmazza a szernowitzi egyetem megnyitására intézett latin üdvözlő iratot, s a Szász Béla által Deák Ferenc emlékezetére szentelt szép beszédet-Megjelent a jövő félévi tanrend, s a tavalyi évről szóló almanach is. Ez utóbbiból látjuk, hogy tavaly az év végén 392 rendes, 19 rendkívüli, összesen 411 hallgató látogatta ez egyetemünket, kik közül 125 ref. 36 ág. ev., 28 unit., 172 r. kath., 28 g kath 7 g. kel., 15 mózes vallású volt. A magyarhoni egyet, evangeliumi gyáminté^et 1875|6-dik évi jelentése Miskolcon megjelent Tartalmazza a gyámintézet m. év okt. 15-én Pakson tartott közgyűlésének jegyzőkönyvét, és a Zelenka Pál által készített számadását. AZ udvarhelyi ref. egyházmegye 1876-ban tartott két közgyűlésének jegyzőkönyve pedig, Dáné Mózes e.m. főjegyző ügyes szerkesztése alatt, Székely-Udvarhelyt nyomatott ki. Ugyanezen egyházmegye és az udvarhelyi ref. püs püki egyházközség által néhai gr. Mikó Imre egyház kerületi fogondnok emlékezetére közösen rendezett gyászünnepély alkalmával 1876. nov. 12-én Kelemen Já nos által tartott emlékbeszéd, külön füzetben látott napvilágot, Székely-Udvarhelyt. Szerző, nagygalambfalvi ev. ref. lelkész és egyházmegyei közigazgató, az elhunyt emlékezetéhez méltó lelkes beszédben emlékezik meg Erdély Széchenyijéről, kiben csakugyan „elesett a mi fejünknek koronája." Mikó egész élete szól amellett, hogy nem frázis, hanem merő igazság, hogy a honszerelem, vallásos érzelem, egyházias buzgóság, ugyanazon tőről fakadt virágok, mert mindeniknek gyökere a sziv.