Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1877 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1877-11-04 / 44. szám

őshajdan korban ama prófétatárs, szivének végső dobbanásáig ihlett ajakkal hirdeté az Urnák, az igaz Istennek dicséretét, s bálvány előtt, minők : önzés, hiúság, haszonlesés, meg nem hajolt soha! A Bethelbéli síremléken nem volt terjedelmes fölirás, mely az alant nyugvónak érdemét hirdesse : de azért ím, midőn hosszú, hosszú évek multával megáll előtte egy nemes kérdező, van élő ajk a holt betű helyett, a mely azonnal válaszolni kész. Es igy van itt is, s hisszük : jól van igy ! Csekély dicsőség, kétes érdemet nagy hangú szókkal, csillogó betűkben türelmes márványlapra róni fel: igaz dicsőség, igaz érdemet, élő szivek mélyébe vésni be! Mit kőbe véstek, az idő letörli; mit szivbe véstek, sziv a szívnek adja. E síremléken, csupán az ő neve áll; mi tudjuk, a kik őt ismertük, hogy e név egy egész történet. E síremlék csupán két évszámot mutat, s mi tudjuk, hogy ez mily életet jelent. Ha emberélet folyóhoz hasonló: ugy e folyó, forrása kezdetétől egész azon pontig, hol az öröklét mérhetlen tengerében elmerült, mindig csak áldó s mindig tiszta volt! S ha emberélet a könyvhez hasonló, a melyben egy-egy év lapot jelez: akkor, mi tudjuk, ez itt bezárult könyvnek hatvanhét lapja mind oly tiszta lap, a melyen nincs egyetlen egy betű sem, melyért talán pirulni kellene. Mi tudjuk. De tudja-é majd az a kor, a jövő, mely a jelent eltemeti ? Ne féljetek ! Mint Jósiás királynál van a ki a kérdésre válaszol : lesz akkor is, lesz mindig ki megfeleljen : Az Isten emberének sírja ez ! Lesz akkor is, ki majd elmondja hiven : Ez volt a sziv, a melynek hű szerelme egy viruló egyházat alkotott; ez volt az ajk, a mely ékes szavával, a legfenségesebbet hirdeté, s hazája szivében, fővárosában, rokon-lelkeknek társmunkája mellett, tiszteltté tette a magyar nevet! S ez volt az a kebel, mely gyászidőkben, midőn csüggedt már-már sok bátor is, bizván a jogban, s bizván Istenében : az egyik rendületlen sziklaszirt volt, a melyen a hazára zúduló ár, az önkénynek hatalma megtörött! Szivekbe véste ő ez érdemeit s nevét a sziv sziveknek adja át! S ki állitá Béthelben az Isten emberének, a hű prófétának ama síremléket ? Azon hivek, kik érdemét becsülték, s azon szivek, kik bévevék szavát. S ki állitá az Isten emberének e díszes emlékoszlopot fel itt ? Meghatottan hordom körül könnyekbe lábadt szemeimet soraitokon, kik ezt a sírt élő koszorú gyanánt környezitek. S hálás kebellel ajkam igy rebeg : Azon hivek, kik érdemét becsülték, azon szivek, kik bévevék szavát. A legszeretőbb szivek, a legszeretettebb férfiúnak ; a feledni nem tudó hűség, a hűségnek mely elfelejthetetlen ! A leghívebb nyáj, a legbuzgóbb pásztornak, a legnemesebb gyülekezet, a legérdemesebb lelkésznek! Nagy volt az áldozat, szivességtek még nagyobb! De e nagy áldozatnak áldása is nagy ; magának szerez az tiszteletet, ki a méltót méltókép tiszteli. A budapesti evangyelmi magyar gyülekezet, ez egy oszlopban kettőnek állított emlékjelet; az egyik a megtisztelt s a másik önmaga a megtisztelő. S e hűség, a mely tettét oly önzetlenül tevé, a nem várt s mégis megszerzett tiszteleten kívül még egy jutalomban részesül; legforróbb, legmélyebb hálájában azoknak, kik az alant nyugvóban a legfőbbet vesztették, s az iránta nyilvánult szeretetben, a legjóltevőbb vigasztalást nyerték. Sokszor elzarándokol még e szent sírhoz az özvegy, hogy sirassa itt is, a mindenütt siratottat, és sokszor eljön gyermek s unoka, hogy szemeiknek fényes könnyeit küldjék alá a sírba hirnökül, megvinni a hírt, mint szeretjük őt! De az özvegynek, de a gyermeknek, s ártatlan unokáknak szemében, e mai naptól kezdve kettős lesz itt a könny ; a gyászé, mely a lent porlót siratja, s a háláé, a mely titeket áld ! S óh legyen is megáldva szivetek e nagy hűsége Istentől és emberektől egyaránt, hasson fel özvegy és árvák fohásza a minden áldásoknak Istenéhez, s könyörgje le a legfőbb jót reátok, kik a legjobbhoz oly jók voltatok. Te pedig állj szép emlék, drága emlék ! Állj kettős tanújaképen az érdemekben hűséguek s a hűségben gazdag szeretetnek. Állj emlékjelűl annak, a kinek emeltek, s azoknak a kik emeltek ; s állj intőjelűl, mely arra figyelmeztesse a rád tekintőt, hogy a ki életében hű vala, a nemes szivek hozzá a halál után sem lesznek hűtlenek! Ámen. GYŐRI VILMOS. ^Elhullunk mi mindnyájan, mint a fák levelei.® Esaiás 64. r. 6. v. Az ihletett próféta emez örök-igaz szavai ujultak meg emlékemben, midőn a nyári díszétől, ékességétől megfosztott fák s a megsárgult faleveleknek a gyászmenetre hullása közt kisértük örök nyughelyére néhai Csécsi Nagy József urat, az érkeserüi helv. hitv. egyháznak 48 éven át hű, közbecsülésben s szeretetben élt lelkipásztorát ; az ér melléki ref egyházmegye nagytudományu s érdemekben megőszült tanácsbiráját, éltének 79-ik évében. Ily sok idő alatt, jóllehet a test megtörött, ugy hogy már 9 év óta segédlelkésznek kellett mellette működni ; de a lélek erőteljéből, üdeségéből, örök ifjúságából mit sem vesztett, Istenben vetett hite, bizalma soha nem fogyatkozott, mert tudta a próféta ama vigasztaló és bátorító szavait : „Mind vénségtekig és mindaddig mig megőszültök, én hordozlak" (Esaiás 46. r. 4. v.) ; sőt a legnagyobb nyomorúsága tetőpontján, az utolsó legterhesebb órában sem mondta: „nem szeretem ezeket" (Préd. 12. 3.) ; hanem inkább azt vallotta a koronás bölcsesel : „édes e világ és jó e mi szemeinkkel néznünk a napot." (Préd. 11. 7.) Erős lélek, erős hit; ezek voltak világító szövétnekei az életben, ezek lőnek kísérői a túlvilágba Hogy e jeles férfiú mennyire volt ment az oly sok veszélyt szülő előítélettől és felekezeti szűkkeblüségtol,