Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1877 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1877-10-21 / 42. szám

irányozni a köz-gondolkodást. Előtte a példa: imé, egy gyönge nő, Rákóczi fejedelmi hitvese szól a tömeghez, s hangja nem enyészik el a nép morajában ! Lorántffy Zsuzsánna hivő lelke egész erejével kelt ki némely hitágazatok dönthetlensége mellett, „Mózes és a próféták" cimű munkájában, melyet 1641-ben, Gyulafejérvárt megjelente után, Erdélyben úgyszólván áhitattal fogadtak. Annál metszobb volt néhány magyarországi iró gúnyolódása, kik sértegető epigrammákkal akarták ezt nevetségessé tenni. A gyanú különösen Rajki Gáspár Erdélyből akkor tájban kiszökött jezsuitára esett. S az ellenfél kíméletlensége végre is annyira túl ment a határon, hogy a megbántott fejedelem belső emberét, Bogáti Andrást Bécsbe az udvarhoz küldvén, fenyegető hangon követelte, hogy a gúny irat beszedessék, és hogy szerzője kipuhatoltatván, megbüntettessék. A mit Tennyson mond, hogy: gúny, kicsiny szivek füstgőze csak,— az volt öreg Rákóci nézete is. Ezért szolgált oly nagy bosszúságára, hogy Keresztúri Pál gy.-fehérvári tanár, az ő hire s tudta nélkül a gúnyt gúnynyal fizette vissza, ellenmunkát írván a pasquillusra. Erre nézve Kassai István így ír a fejedelemhez, In Kolozsvár, die 8 May 1642 kelt levelében : Bizony méltán busulhat Nagyságod is, ilyen hatalmas maga gondolatlan bátorságán Keresztúri uramnak. Bezzeg fogadatlan prókátor volt ő Kegyelme : hiszem a mocskot nem mocskokkal kellene mázolni. Kiváltképen mikor fejedelmek méltóságában forog a dolog. Igen bölcsen cselekedte Nsgod, parancsolván oda ki a könyvnek supprimálása felől ha lehet kegyelmes uram, szedegetnék bé; egy is künn ne maradjon ! ... ez Nsgod hírével nem lött, és nem ilyen úton akarja Nsgod Fejedelmi méltósága ellen tett injuriáját vindicalni. Bátor Kegyelmes uram perpetuum edictum legyen az Nsgod birodalmában levő Typographiákon mindenütt, Nsgtok fejedelmi méltóságáról sem pro sem contra, Nsgod hire, parancsolatja nélkül, se ne nyomtassanak, se ne Írjanak semmit. Bogádi uramnak írja meg Nsgod a dolgot a végre: ha történet szerint ki talált egy néhány exemplár menni, és ott fen hire lenne, s azt mondanák, hogy Nsgod már maga vindicaltata; mondhassa meg igazán : Nsgodnak hírivei nem lött, nem is kiván Nsgod ilyen formán való satisfactiot, hanem más különb realitással való satisfactiot kiván Nagyságod. Bizonyára nem lép föl ily erélyesen a mérsékletéről ismeretes fejedelem, ha nejével együtt nagyra nem becsüli a nyomda termékeit. Épen mivel, igaz protestánsokúi sokat adtak a sajtóra, s abban Istennek a világ javítására, az emberiség számára adományozott eszközét szemlélték: azért nem tűrhették el, ha e mennyei ajándékkal kárhozatosan visszaéltek. Rákóczi György ezen meggyőződése szerint járt el, midőn a Dávid Ferenc egységhivő (unitárius) papsága által szerkesztett, s Gyulafehérvárott 1567-ben kinyomatott „De Falsa et vera unius Dei Patris, Filii et Spiritus Sancti cognitione" cimű munkát a dézsi országgyűlés után, fölkerestette, s abból azt a hat levelet, melyen a szent háromság, mint Cerberus volt lerajzolva, s még egyéb gúnyoló torzképek foglaltattak, kitépette. Ugyanannyi erővel, teljesen megsemmisíthette volna az egész munkát; de nem lévén rajongó, megelégedett azzal, hogy a köz megbotránkozás tárgyát képező, és szerinte, borzasztó istenkáromlást és szentségtelenséget elpusztította. Átalában ne feledjük, hogy bár türelmetlen hangon szólt azon kori irodalmunk, bár az erdélyi „orthodoxus" református püspököknek olykor nagy befolyásuk volt az udvari politikára, s az unitáriusokat csakúgy eretnekeknek nevezték, mint Pázmány a maga ellenfeleit: azért a papság külön lévén választva az államtól, s a buzgó fejedelmek ez elvet soha meg nem szegvén ; a korhoz mért vallásos türelem elmaradhatlan volt. Üldözésről nem is panaszkodhatott a négy bevett vallás egyike sem. Erdélyben, hol a reformátusok, élökön a fejedelemmel, nagy többségben voltak • még a leggyülöltebb egységhivők is védelemben részesültek. A dézsi országgyűlés kimondotta, hogy bárkinél volnának oly könyvek, írások és káromlásra formáltatott képek, melyek az unitaria religio ellen valók : mindazokat, minden ember kinek birtokában vannak, tartozzék a folyó 1638. év sz. Márton napjára a fejérvári káptalanba bevinni. Ennek utánna pedig, afféle könyveket, írásokat és képeket, senkinek szabad ne légyen írni, nyomtatni, tartani, avagy másunnat ez országba béhozni, sub poena notae infidelitatis. Látjuk ebből, hogy a fejedelem, ki tevékeny részt vett e törvény hozatalában, irtózott a vallásbeli gúnyolódásoktól ; foltehetjük tehát, hogy Rákóczi, a szent dolgokról irt pasquillusok kinyomatásának megakadályozhatása szempontjából végeztette el ugyancsak Dézsen, hogy ha az unitaria religion lévők közül, a bevett unitaria religionak hitvallása szerint könyvet irna is valaki, de azt kinyomtatni és kibocsátani, az ország-fejedelme hire nélkül, semmiképen ne merészelje, sub eadem poena notae infidelitatis. Ekkor már Erdélyben a katholicismus teljesen meggyőzetett, s úgyszólván csak a keleti havasok szűk határai közé szorítkozott. Innen van, hogy az erdélyi református irók már vagy a másik két prot. felekezettel, vagy pedig a magyarországi pápistákkal keltek vitára. Az irodalomban, a protestánsoké még mindig túlsúlyban volt, s Telegdy, majd Pázmány föllépése óta, tartalom és kidolgozás tekintetében rendkívül emelkedett. A protestantismus mind ez ideig megtartotta tisztán oktató irányát. A Melanchtontól vett ezen módszer azonban, lassankint lejárta magát; mert az alaki tökély iránt fogékonyabbá vált közönség, egyátalában nem elégedett meg, a dogmatikai tételek száraz előadásával, bármennyi ismeret és alaposság is nyilatkozzék azokban. Telegdy és Pázmány, mély logika, tősgyökeres magyarság és velős tömöttség mellett, polémiáikban, a metsző gúny, a példabeszédek és szójátékok gyakori és mindig szellemes alkalmazásával, szemmelláthatólag kezdték máikétségbe vonni a protestantismus eddigi szellemi fölényét. De a két tábor mindenike folytonosan kutató szemmel 84