Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1877 (20. évfolyam, 1-52. szám)
1877-10-14 / 41. szám
oly sok idő óta vajúdó' tornacsarnok ügye végre szerencsés megoldáshoz jutott. Elhatároztatott nevezetesen, hogy részint az építkezési összegből felmaradandó többlet, részint a szétrongált uszodából félre tett pénzalap, részint a jövő egyházlátogatás utján e célból eszközölt gyűjtés, egyenesen e célra fog fordíttatni, s a tornacsarnok építése ily módon már a legközelebbi tavaszkor annyival is inkább megkezdetik, mert az építkezésnél eszközölt régibb épületek szétrontása által, több oly anyag áll rendelkezésünk alatt, melyet e célra igen előnyösen lehet értékesíteni. Szóba jővén ezután, hogy főiskolai rajztanodánk igen kis mértékben rendelkezik oly mintákkal, különösen gipsz öntvényekkel, melyek a magasabb rajztanitáshoz, a természet után megejtett levételhez szükségesek, intézkedés tétetett, hogy az úgynevezett szépészeti muzeum alaptőkéjéből fog a mutatkozó szükséghez képest egy bizonyos összeg e célra fordíttatni s részint az előlegezett összeg törlesztésére, részint a rajziskola időnkénti felszerelésére, azon 2 forintból, melyet eddig a magánvizsgások a szépészeti muzeumra tartoztak fizetni, egy forint állandóan a rajziskolának adatik át. A főiskolai tápintézet felügyelőjének jelentéséből, örömest vette egyházkerületünk tudomásul, hogy e megbecsülhetlen intézet, a legszigorúbb igényeknek megfelelőleg, lehet mondani a legnagyobb ízléssel berendeztetett, szépen törekszik s hogy ez évben 270 nél több ifjú részesül áldásaiban s teljes ellátás mellett 114 még lakást is kap. Főiskolánk népességének, erejének, kétségen kivül a tápintézet képezi egyik bő forrását; azért élet és terjeszkedési kérdés az folyvást ránk nézve s bizonyára megérdemli, hogy állandó meleg szeretettel és kij tartó áldozatkészséggel öleljük azt mindenha keblünkre 8 gondoskodjunk koronkint annak erősítésén, áldásainak gazdagabbá tételén, sőt az érdekében eszközölt gyűjtés különféle módjain. Tápintézetről levén szó, tárgy altatott Dezső Lajos sárospataki állami tanitóképezdei igazgató tanárnak a főiskolai igazgatóhoz intézett s általa ide áttett levele, melyben hivatkozott egy ministeriumi rendelet azon elvéx-e, hogy jótéteményre csak a legjobb előmenetelő s legszegényebb ifjak vehetők fel, jelenti, hogy ez alapon elhatároztatott, hogy azok, kik csak javitás utján vétettek felsőbb osztályba, teljes jótéteményben azaz köztartásban nem részesíthetők ; ezért, meg a ministerium által engedélyezett 6000 frtot tevő, de a szükségletekhez képest csekély összeg miatt, a képezdei tanári testület az egyházkerületi jótéteményesek közül csak 16-ot vett fel egész köztartásba: 10-et pedig csak 9 frt havi segélyben kiván részesíteni. Egyházkerületünk méltán keserű fájdalommal és megbotránkozással értesült e felterjesztés alkalmából arról, hogy egyrészről a sárospataki képezdei tanári kar, bizonyos merev alakban fölállított fegyelmezési elvek örve alatt, oly dologba avatkozott, a mely felett intézkedni kizárólagosan egyházkerületünknek van joga, akkor, mikor eddig is mindenkor ő intézkedett arról, hogy a kiszabott arányon belül, kik és mily föltételek mellett vétessenek fel a képezdében egyházkerületi jótéteményre; másrészről pedig a magas ministerium, bizonyos megtakaritási szempontból, nem tekintve a roppant áldozattételre, melyben egyházkerületünknek a képezdére évenként fizetett 3000 frt kerül, egészen más célra látszik fordítani az általunk adott összeget, melynek fizptésénél oda tekintettünk s azt világosan is föltételül fogadtuk el, hogy évenként 40 tanuló fog számunkra tanítóul képeztetni. Miért is a képezdei tanári kar jogsértő eljárása ellen óvás tétetett; a jótéteményre való kijelölés jogát, az egyházkerület mint eddig, ugy ezután is magáénak tartja fel ; e mellett belátva azt, hogy az általunk most fizetett 3000 frt összeg, más módon kezelve, ránk nézve nagyobb eredményt biztosíthat, a ministerium fölirat utján megkerestetni határoztatott az iránt, nem volna-e hajlandó ez okok alapján a közöttünk levő szerződés e pontját vagy megtartani s 40 tanulót képezni, vagy pedig azt feloldani, hogy szabad kezet nyerve, a hitsorsosunkbeli képezdei növendékeket sárospataki főiskolai tápintézetünkben látnók el; a midőn is mi a 3000 frtért már nem 40, hanem 50 ifjút tudnánk köztartásban részesíteni ? Ugyancsak az iskolai ügyekkel összeköttetésben felolvastatott s élénk eszmecserére szolgáltatott alkalmat néhány, superentendensi hivatalunkhoz s ennek utján az iskolai igazgatóságokhoz intézett iskolaügyi ministeri leirat. A vallás és közoktatási ministerium ugy látszik következetesen teljes kiszámítással űzi abbeli politikáját, hogy minél több-több tért foglaljon el autonomiánk határain s mintegy észrevétlenül, jól és ügyesen rejtegett támadás által, minél több rést üssön önkormányzatunk védbástyáin. Oly ügyek, melyek felett eddig szabadon szükségeinkhez, körülményeinkhez képest rendelkeztünk s a minőek például : egyik osztályból a másikba való átlépés föltételei, az osztályok összevonása; némely tantárgyaktól való fölmentés ; a magánvizsgák fölvétele, a jogi tanfolyamnak és tantárgyaknak a körülményekhez képest lehetséges beosztása, valamennyien kivétetni szándékoztatnak, az emiitett ministeri leiratok által kezeink közül; azért méltán emelkedtek fel erélyes, lelkes szavak e jogsérelmek ellen s határozatba ment, hogy a többi testvér egyházkerületekkel egyetértve, intéztessék felirat ez ügyben a ministeriumhoz ; sőt ha ennek kellő sikere nem volna, s önkormányzati jogaink továbbra is ily csekély mértékben részesülnének kíméletben, e tárgyban az országgyűlés is megkeresendő leszen. Egyházi életünkre vonatkozólag mindjárt első helyen kell megemlítenem azt, hogy ez évi tavaszi közgyűlésünk határozatának értelmében, az egyházmegyéknek véleményezés végett adatván ki az alsó zempléni egyházmegyének, a lelkészválasztásokról mutatkozó s a valódi értelemben vett szabad választást is nagy mértékben veszélyeztető visszaélések meggátlása céljából tett azon indítványa, mely szerint mondatnék ki, hogy jövőben a szokásos törvények megtartása mellett megejtett lelkészválasztás ellen kérvényezők, bizonyos meghatáro-