Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1877 (20. évfolyam, 1-52. szám)
1877-10-14 / 41. szám
felekezetek egyenjogúsága törvény utján szabályoxtatnók, a vallás szabadságáról alkotandó törvény évről évre kilátásba tétetik, hiszik-e helvét hitvallású prot. testvéreink, hogy e kérdések zsinatunkban helyesen megoldhatók lehetnek, végzéseinknek lehst-e gyakorlati órvónyök a jelzett törvények előzetes hozatala nélkül? Nem lehet szándékom e kérdés érdemébe bocsátkozni, annyit azonban mondanom kellett egyházunknak a zsinati ügyben eddigi tartózkodása igazolásáúl. Egyébiránt a mult óvi egyetemes közgyűlés jegyzőkönyvének több pontjaira nézve kibocsátott miniszteri leiratokból látni fogja a tisztelt egyetemes közgyűlés, hogy azon határozata, miszerint az egyetemes tanügyi bizottság egyes esetekben, a körülményekhez képest, némely tantárgyak, nóvszerint a görög nyelv tanulása alól és az osztályugrás eseteiben fölmentvónyt adhasson, miniszter úr által érvényesnek el nem ismertetvén, ezen felmentés végleges megadása kizárólag a miniszter úr hatásköréhez tartozónak mondatott ki; továbbá a katholikus egyházban ágy- és asztaltól elválasztott s később az evangyelmi egyházba áttért és ott uj házasságra lépett egyének házasságának ministeri rendelettel nyilvánított érvénytelensége ügyében tett feliratunknak kedvező eredménye nem volt. Vonatkozólag az egyetemes iskolai, különösen az 5000 frtos Szunyogh-alapítványra jelenthetem, hogy a Szunyog-féle csőd-per 26. óv után valahára befejeztetvén, 13,000 forintnyi összeg egyetemes pénztárunkba be is fizettetett és így a pénzügyi bizottságnak a számadásokról szóló jelentése tárgyalása alkalmával a tisztelt egyetemes közgyűlés a felett is határozni fog, váljon a behajtott 8000 frtnyi kamathátralókkal szaporodott Szunyog-féle alapítvány kamatja a fenálló iskolai ösztöndíjak nagyobbítására vagy ujakra forditandó-e ? Már a mult évi egyetemes közgyűlésnek jelentettem, hogy gróf Blankenstein György végrendeletileg 6000 frtnyi tőkét hagyományozott azon célra, hogy annak jövedelme össztöndíjul adassék egy békés- vagy biharmegyei ágost. hitv. evang. theologusnak, ki a theologiát a jenai egyetemen hallgatja. Ezen örökség ügyvédje ezen tökét teljesen biztosítottnak állítja, de tettleges kiadása azon viszálkodások elintézéséig függesztetett fel, melyek a kérdéses végrendelet érvényessége iránt az özvegy ós az illető örökösök közt támadtak. Báró Baldácsi alapítványára nézve, mely annak halála után hazánk két prot. és áz unitáriusok egyházának szabad rendelkezése alá esnék, annyi sok tudakozások ós folyamodványok érkeztek hozzám, hogy ezen félreértések eltávolitása végett az egyetemes egyház szine előtt ezennel ki kell jelentenem, miszerint ezen adományozási ü gyben báró Baldácsi az egyes egyházkerületeknek küldötteivel értekezvén, a felvilágosítást csakis magok az egyházkerületek adhatják, melyeknek azonban magam részéről azt tanácsolom, hogy ezen adomány nyomán semminemű kezességet vagy szavatosságot, vagy költségeket vagy pereket el ne vállaljanak. Drezdában lakó Sillig Apollonia végrendeletiig 9000 márkot hagyományozott a drezdai Gusztáv-Adolf nőegyletnek azon meghagyással, hogy ezen töke kamataiból legelőször is 600 márk szláv ajkú magyar lelkészek özvegyeinek nyugdíjaztatására szolgáló alapra fordittassók. Ezen összeg az egyetemes pénztárba 370 frttal be is szolgáltattatott, mire a trencséni esperesség az egész hagyományt saját lelkészeinek özvegyei részére igénybe vevé, mivel a boldogult asszonyság, 12 óv óta több nyáron át a teplici fürdőben tartózkodván, a körüllevő evaugeliumi egyházakat mindég meglátogatá és lelkészeinek ilynemű alapítványt kilátásba tevó. E kórdós fölött majd az egyetemes gyűlés fog határozni. Több év előtt tervezett közös prot. theologiai főiskolára, egyházunk hívei részéről aláírt adakozások visszaszerzésére nézve, az egyetemes közgyűlés által hozott határozat folytán a superintendens urak megtévén a lépéseket, 3352 frtnyi összeg adatott vissza helv. hitv. testvéreiuk által, egyszersmind a dunai egyházkerület superintendense, Török Pál úr az akkori adakozásokra vonatkozó jegyzékeket nekem átküldeni szíveskedett, melyek az egyetemes gyűlés elé terjesztetni fognak, mikor saját theologiai akadémiánk felállítása tárgyalás alá kerülend. Ezen akadémiára, ha Pozsony városában felállíttatnék, gróf Pálffy János hozzám legújabban intézett levelében 16,000 frtot ajánlott fel. (Éljenzés.) Fel kell még említenem Pancsova városa evangelicus egyházában f. évi augusztus 12-én felmerült azon szomorú és botrányos esetet, miszerint a papválasztás előmunkálataira vonatkozó egyházi gyűlés a városi hatóság által, a megnyitó ima közben fel lett oszlatva. Az e tekintetben előttem is panaszt emelő híveinket oda utasítottam, hogy először is az