Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1877 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1877-10-07 / 40. szám

Ps. Nagy Mihály késő vénségéig mindég vidám, mindég egészséges, mindig ifjúi erőben volt, mindég maga végezte papi teendőit, 1873 ban azonban cholerinben elgyengülvén, e sorok íróját hivta meg segédül, oly igéret mellett miszerint ha házát rendbe hozza, a magánéletbe vonúl. 1873-ban szept 14-én köszönt le hivataláról, s ezután a nyarat itt Tállyán, a telet pedig rendesen fiánál Kassán töltötte, de a mint ő maga mondta : szive mindig visszavágyott Tállyára, itt volt ő boldog, itt akart ő élni és meghalni, egyháza körében, egyháza tagjai között. Ez év tavaszán már megtörve, megfogyva érkezett haza Kassáról, egy kis ideig ugyan feljárt, meg-meglátogatta a régi jó ismerősöket, de ereje végre megtörött, erős lelke hiába dacolt a gyenge testtel, ezután őt látogatták különösen öreg kortársa és barátja: Szabó József, mignem e hó 8-ikáu éjjel 11 órakor az Úrban csendesen elaludott. Legyen áldott emlékezete! Nem tehetem le tollamat, hogy el ne mondjam még, miszerint kevés emberek születnek e világra, a kik oly egészségesek, oly elégedettek, oly mindenben megnyugvók volnának, mint épen ő volt. A mi egészségét s öregségét illeti, nem egyszer ő maga mondogatta enyelegve : óh igen könnyű egészségesnek lenni, könnyű sokáig élni, csak tessék ezen a hiábavaló testen másnak is ugy uralkodni, mint én uralkodtam; tessék mértékkel bort inni, ha vau is a pincében, én soha sem ittam pincében bort. Midőn 1876. tavaszán elfagyott a szőllő, ő azzal biztatta magát is, másokat is: óh az Isten igen jól tudja, miért teszi a mit tesz, az Isten dolgába mi ne avatkozzunk, majd ad még ő, csak az a baj, hogy az ember — ha az Isten ad — nem becsüli meg. Temetése kis városhoz viszonyítva rendkiviili, mondhatnók imposáns volt; ravatala felett Z e 1 e n k a Pál miskolci lelkész úr mondott oly megragadólag szép imát, hogy saját fia azt mondotta róla: egészen elfelejteté velem subjectiv fájdalmamat; ezután a koporsó a templomba vitetvén, Farbaky József nyíregyházi lelkész úr tartott a halott felett oly beszédet, hogy a jeles szónok mintegy önmagát látszott felülmúlni, a hatás rendkívül volt, egy igen szép műveltségű nŐ másnap elragadtatva mondá előttem: valóban arany a szája, gyémánt a feje; kikísértetvén a halott, a sírnál az elhunyt utódja mondott imát, megáldván a mindenek által tisztelt és szeretett agg lelkész földi maradványait. A ki annyit megáldott, s a kit annyian áldottak, áldja meg azt a magasságban lakozó Isten is poraiban! N. N. A folyó év folytán a halál igazán bőmértékkel vette ki a dézsmát a felső-baranyi ref. lelkészség köréből. Legközelebb Kálmán Farkas megrázóan állította össze a f.baranyai papi árvák statistikáját; igazán setét ez a kép, 28 —30 árva egy pár év alatt, egy egyházmegyében ! — r Es legsötétebb e kép itt Siklóson, hol már 7 özvegy lelkésznő lakik, és a lélszám egyre szaporodik. Domestika, egyetemes gyámintézet, szigorú percentuatió ! mikor vesznek ezek testet '? ! De nem csak a rendes lelkészek száma fogyott; fogyott egygyel a segédlelkészek száma is, még pedig szomorúan, nem választás, hanem halál által ; mely gyászesetről, — habár a közbejött akadályok miatt — ily későn is, kötelességemnek tartom a protestáns olvasó közönséget, s abban már csak néhai Szécsi János bissei ref. segédlelkész ifjú barátait értesíteni. Épen a pályafőnél esett el az Urnák ez ifjú é^ tűz lelkű harcosa. A folyó év mártius hava végén e szavakkal jött hozzám a boldogúlt barátom : „Kedves barátom ... itt szivére tevé kezét, egy 10 percnyi pihenő szünetet tartott — azért jöttem hogy megkérjelek, hogy majd te imádkozz koporsóm felett, a Horvát Miska meg majd énekel." A könny kigördült szemeiből; én biztattam, bátoritottam, hivtam magamhoz pihenni egy fél évre, de hiába, már késő — ugy mond, a szivére mutatva mondá — itt a baj, ez megöl. Es az ifjú korban kapott szívbaj csakugyan kioltá a fiatal életet ápril hó 8-án reggel 4 órakor. Temetése akként történt, a mint óhajtotta. Összejöttek a vidék lelkészei és tanítói, hogy megadják a boldogultnak az utolsó tisztességet. Ott nem láttunk zokogó árvákat, de mégis volt könny elég, azok az egyszerű polgárok, nők, férfiak velünk együtt sirtak, midőn rövid beszédemet a boldogultnak saját szavaival kezdém s midőn ezt kérdezém : Hol a» apa, hol az anya, — A testvérek merre vannak ? — Könnyeivel ki áldozik : E setét gyász ravatalnak. Meszsze, meszsze más vidéken, — Ott a távol kék ég alatt; Nem is sejtik tán, liogy minő Gyászos nekik e pillanat! Eltemettük. A sirnál Máté Balázs kistótfalui lelkész mondott mindnyájunk nevében a boldogultnak utolsó Isten hozzádot. A lelkészlakra, a boldogultat atyai szeretettel, gyermekeként ápoló nt. Nagy István lelkész úrhoz visszatérve, azon inditvány tétetett, hogy a boldogultnak, mi barátai és lelkésztársai, közköltségen állíttassunk egy egyszerű síremléket; az inditvány alúlirtnak körlevélben tett felhívása folytán megtestesült, s a 25' frtba került síremlék aug. 20-kán több lelkésztárs jelenlétében fel is állíttatott, a mikor Mészáros István, a boldogultnak segédlelkész utódja egy gonddal készített beszédet olvasott fel, melyből álljon itt a boldogultnak rövid életrajza : „Szécsi János szül. Besenyődön 1846 március 31-én Szécsi Mihály ref. lelkész és Nagy Amália szüleitől. Alsóbb iskoláit nem tudjuk hol, a felsőbb iskoláit Sárospatakon kitünő sikerrel végezvén, ugyanott 1870-ben letette az első lelkészképességi vizsgát, a midőn a tiszántúli egyházkerület, f.-szabolesi egyh.-megyébe kebelezett ka"