Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1877 (20. évfolyam, 1-52. szám)
1877-10-07 / 40. szám
A bűnös állapot és megigazulásra vonatkozó tana is teljes ellentétben áll az egyház régi tanfogalmával ! Szerinte az üdvöség forrás a soha sem egy ember, hanem maga az Isten. Az újjászületés alapforrásává az önismeretet, bűnbánatot és hitet vagyis az én feltétlen bizalmát a szellem iránt, melyben a maga saját lényegét és rendeltetését ismeri fel, teszi. Ez a felfogás teremtette meg a B magába térés"ről szóló mesteri vallásos beszédét, melyből csak azért nem idézek, mert egyik része szebb, igazabb a másiknál. A halhatatlanság és örök élet felől nyilván mondja: (és ez minden avatag romokhoz ragaszkodó orthodoxia előtt örökre megcáfolhatatlan fog maradni.) Kopernik fölfedezése szétrobbantotta az eget és poklot, mint a föld felett és alatt elterülő két helyiséget, s a világegyetemet ugy tüntette fel, mint egy nemű törvények által uralt egészet. 0 az egyéni szellemnek halál utáni felmaradását ugy fogja fel, mint egy erőnek felmaradását, a mely ha egyszer az okok és okozatok azon szakadatlan összefüggésébe lépett, melyet világnak nevezünk, hatását kénytelen folytatni a végtelenig, minthogy általában lehetetlen egy dolognak nyomtalanul elenyészni.* E hittől áthatva tudja mondani annyi megnyugvással: „ha beteg gyermekeknek ágya felett állsz és léleknyugalomért, férfias erőért küzdesz magadban, és ide oda hánykolódik szived, mignem lassanként hozzászokol ahoz a gondolathoz is, hogy arra bizd a drága életet, ki a felhőknek, árnak és szeleknek meghatározta futását; és ha a legfájdalmasabb megtörténik is, teérted azt, hogy „megtudok nyugodni és magamba térni," avagy nem imádkoztál-e ? stb. Messze vezetne szélesebben és mélyebben tárgyalnom ez alkalommal L. H. tli. álláspontját, célom ezzel is csak az volt, hogy mintegy bevezessem hallgatóimat a vallásos eszmék amaz uj világába, melyet Lang teremtett ; továbbá hogy feltüntessem, mikép theologiát is lehet szószékre vinni nagy hatással és rokonszenvvel annak, ki oly lánglélekkel, oly dönthetlen logikával dicsekedhetik, mint Lang H. O igaz, hogy összetöri a „vihar" erejével az egyház régi munkáját, de nem hagyja egy percre se ingadozni, mert az elvett mankó helyett ad kezébe egy oly biztos vándorbotot, melynek segélyével teljes biztossággal és nyugodt lélekkel haladhat az öröklét virányai felé Az ő uj felfogása olyan forma viszonyban áll a régi theologiához, mint a régi romantikus iskola az uj kor költészetéhez ; valamint az csak a koboldok, manók, beteges regék, szellemekkel telt szent berkek között találta jól magát, ugy a régi theologia is erősen körül vette magát a babonák, csudák, mythologiák képzelt alakjaival, de mint az uj kor költészete hatalmasan zengi meg az örök igaz, jó ós szép eszméit, mitsem törődve a szent berkek kiirtásával, s a manók s egyéb képzelt alakok eltűnésével: ugy a Lang H. uj vallásos eszmevilágával szétcsapkodá a régi ködöket, * L. d. 23Ó. 1. felhasitá a babonák, képtelenségek sötét éjeiét, s kihozta számunkra az örök jó, szép és igaz eszméjét, az örök üde tartalmat az iskolai dogma szent takarója alól! Megeshetett-e ez „vihar" nélkül? Nem! A légkört sötéten megülő tisztátalan epidemikus gőzpárázatok elenyésztetéséhez a természetben is viharok és villámok munkálnak közre: épen ugy a lélek a szellem belvilágában is ily vihar szükségeltetik az élet megújhodásához, felüdüléséhez, s igy fogom én fel azt, a „vihar"-t, melynek ő beszédeit nevezte ! Igen „vihar" ő, meny dörgés, mely a régi tétlen, babonás hit melancholikus álmából felrázza és tettre ösztönzi az emberi lelkeket, miután egészséges levegőt és biztos talajt mutatott ki a munkálkodásra. E bevezetés után lássuk röviden L. Henriknek egy néhány beszédét, valamennyinek megismertetésére nem lévén elegendő idő. Ismétlem, hogy itt leginkább magát a szerzőt fogom beszéltetni. Az I. számú (beköszönő) beszédében : „Hittem és azért szóltam" (I. Kor. IV. 13.) alapján, erőteljes irálylyal saját életrajzából adja azon mozzanatokat, melyek hitének kifejlését, gondolkodásának irányát mintegy teteremték. Előadja mint lett lelkészszé. Ugyebár különös szokatlanság „magunkat prédikálni" mint a másik oldalon mondanák ; de hát ezt csakis Láng tehette meg, ki önéletéről beszélvén, kénytelen volt egy darab korrajzot adni. Igen az ő egyénisége szoros összefüggésben volt különösen az ujabbi években a vallásos reform mozgalommal, sőt épen ő volt annak közép és gyúpontja. Tökéletesen igazolja e beszédében a régi irány nyal való szakitását, kimutatja, hogy az lelke vizsgálódásainak és kutatásának eredménye. A régi hitet darabokra törve, szétszórva látta lábai előtt, de azért nem csatlakozhatott azokhoz, kik aztán az egyház régi hitét képtelenségnek tartva annyira mentek, hogy állítani merészelték, mikép ha az egyház Istene nem létezik, egyáltalában nincsen Isten. „Ha az önkény és csodák Istene — mondja — elveszti előttem hitelét, annak se higyjek-e többé, ki a világ rendjében és törvényeiben nyilatkozik előttem'?® Ki merészli azt mondani: „én nem hiszem őt," „kiben élünk, mozgunk és vagyunk?" S ha ekképen nyilatkozik Istenről, nem kevésbé szép a Krisztusról való felfogása. O azért, — igy szól, — hogy nem hiszi ama legendákat, melyekkel életét az ő tisztelői fel ékesítették, előtte ama szent sziv örök érvénynyel bir. Igy hittem — folytatja tovább, — nem beszélnem kellett-e azéit? Hallgathattam-e arról, melylyel szivem tele volt ? De hát hol volt szabad mind ezeket elmondanom ? .... Németországban nem, mert ott az egyház minden szabad mozgalmat elnyom szorongva néztem te' hát Zvingli földje után stb. Mily magasztaltsággal és lelkesedéssel szól a kathedráról a következő szavaiban: „Én az uj kor reggelének fuvalmától megérintve, beszélek, mert hiszek, mert még ma sem ismerek szebb emelvényt a földön a kathedránál. Oh én — végezi — nem ismerek hivatást, mely szebb, mely mélyebb és kedélygazdagabb volna,