Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1877 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1877-09-23 / 38. szám

mindenütt jelenlévő lény könyörgő szavak, esdő megszólítások és összekulcsolt kezekre nem szorul, tudjuk, hogy az esdő sziv sóhaja, a szem örvendő feltekintése a világ nagyszerűen megragadó rendjére, a komoly önvizsgálat az igazság tükre előtt: mindez némán, szó nélkül is igaz ós Istennek tetsző ima. De kérdem, a buzgóság és imádás azon érzetét, mely az istenházának megfelel: miként ébresszem minden szivekben és a százak vagy ezrekben miként gyújtsam meg egyformán, ha nem a szó által? A predikatiót is megtartá a liberális protestantismus és pedig mint az egész istenitisztelet tulajdonképi magvát ós középpontját. Ki akarja ezt rosz néven venni? Az érzelemnek az ének ós imábani homályos sejtelmei után következik a meggyőződés tiszta kifejezése, a mely ismét meggyőződóst kelt; a roham, az előitélet és balhit sáncai ellen, hogy az igazság fegyverei előtt meghajoljanak, a roham a szív és akarat vára ellen, hogy megadják magokat az isteni szellem fegyelme alá. Igen, megtartá a predikátiót, mint világ-hatalmat, mi azelőtt volt és a mivé ismét fog lenni, ha igazán kezeltetik, különösen egy papir-korszakban, melyben a gondolatok csakúgy nehézkesen járnak s másznak a papír levélen és a szószók az egyedüli hely. melyről rendesen lehet szólni minden néphez! Szemünkre vetették, sőt kigúnyoltak, hogy bibliai textusokat választunk mi is predikátióink alapjául, ezáltal mintegy a hivőség látszatát akarván fentartani, melyet pedig nem birunk és szavainkat egy magasabb tekintély köpenyébe burkolni, melyet pedig nem ismerünk el. Ezen látszatról semmit sem tudunk, de tudjuk, mit cselekszünk. Tudjuk, mily értéke van a mult nagyszerű hagyományaival ós egy úttörő idő nagy horderejű szellemi mozgalmaival összeköttetésben maradni, mely idő és mozgalmak ami kulturánk forrásait nyitották meg jótékony kezekkel; és tudjuk, hogy az emberi lélek vallásos élete a biblia szavaiban és felséges elbeszéléseiben oly változatos gazdagsággal és még is oly meghatóan szép egyszerűséggel és találó praegnantiával van rajzolva, hogy csak ritkán hiányzik a klasszikus kifejezés arra, a mire ma szükségünk van. Ének, ima, predikátió, ezek teszik minden nyilvános knltusnak maradandó alapkellékeit. De a liberális protestántismus ezeken kivül megtartá a prot. egyház hagyományos ünnepeit és jelképes cselekményeit is, mint kultusának kellékeit. Yajon miért ? Mivel azokban maradandó becscsel biró vallásos és erkölcsi hatalmat talál. Igen, ha a csoda volna egyházi főünnepeink magva, akkor mi lennénk az elsők, kik azoknak eltörlését inditványoznók; de ez csak a külső takaró, mint tojásnál a héj, melyet el lehet vetni, ha megérett, ha kifejlett az ifjú élet, ez csak a ködös homály, mely a hegyeket takarja, addig, míg a fénylő nap fel nem kel éji álmából és teljes pompájokban mutatja a tárgyakat. Mily szép ezen ünnepeken a külső és a belső világ, a természet és a szellemszükség összhangzata. Karácsonkor a hosszú hideg téli éj és a barátságos, nyájas családi hajlók ós az édesen boldogító szeretet benső melege ós a zöld karácson fán kis mécsek, melyek azon édes hirt hozzák: „Elmúlt az éj, nappal, világosság van most, járjatok mint a világosság gyermekei." Nagy-Pénteken a távozni készülő télnek viharai, dühöngve a föld gyermeke felett, kinek küzdeni kell a csalékony sors és a hálátlan világgal, hogy belső vóghetetlenségót nem mint ragadományt *vigye magával, hanem mint erkölcsi harcainak megérdemlett jutalmát. Húsvétkor a természet felébredése ós a tavasz lágyan susogó szellői, melyek a szellemvilág számára is új életet hirdetnek. Pünkösdkor a véghetlen szeretet szelleme, kiöntve egy virágtengerben, mely az Istentől áthatott emberi szellem gazdag adományainak jelképe! Es mennyire megható ezen üunepeken a vallás örök titka egyrészről a föld gyarló tévedő gyermeke, másrészről az örök szeretet, mely bajaiban vigasztalja, tévedéseiből jó útra vezeti. Mind ezek oda állítva vallásos tapasztalatokban és szellemes jelképekben, érzelem ós értelemre mindig nagy hatások leend. Ünnepeket nem lehet csinálni, ünnepeket nem lehet az iró asztal mellett kigondolni, ünnepeknek lenni, támadni kell, nagyszerű eseményekből születve. Végre a liberális protestantismus az egyháznak hátrahagyott jelképes cselekvényeit, a keresztelést ós úrvacsorát is megtartá. Jóllehet mindkettővel szemben azon meggyőződósben van, hogy sem az üdvhöz nem szükségesek, sem a keresztyénség lényegéhez nem tartoznak. A keresztyénség élet és igazság, nem egyházi cselekvóny ós külső formai gyakorlat. Csekély szóváltoztatással az apostol szavait fogadjuk el: A Krisztusban sem keresztyónsógnek, sem úrvacsorának nincs értéke, csak az új embernek, vagy a hitnek, mely szeretetben tevékeny. Mi azért nem ismerjük el azon egyházat valódi keresztyón egyháznak, mely a hozzá való tartozást függővé teszi