Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1877 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1877-09-16 / 37. szám

azt mutatják, hogy ott egy polgári iskola contiugenssel épen nem birna. Lapokat minden kör olvas. A jövő évi értekezlet helye Galga völgyéről a Tápióhoz, Sz.-Mártonba határoztatott, Lang barátunk szives meghívása folytán. Kisebb érdekű pontok után értekezések felolvasására került a sor. Sok időt vett igénybe már annak a megvitatása is, hogy házi gazdánk humoros felolvasása vétessék-e elő „a természettudományoknak iskoláinkbani tanítása" című tárgy felett, vagy pedig Margócsynak véleménye a zsinati előmunkálatok felett. Minthogy azt mindenki sejté, hogy ez utóbbi dolgozat nem rövid, s hogy annak pontjai oly nézetcserére fognak szolgáltatni alkalmat, a mely a conferentiára szánt időt teljesen felemésztheti, hajlandóknak mutatkoztak többen a humoros irányúnak jelzett munkát vétetni elő. A szóváltást végre a kényszerhelyzet szakította félbe, a mely szerint itt a legfőbb idő arra, hogy esperességüuk az egyházkerületre zsinati véleményét beadja. Hét év óta sürgeti a kerület az esperességek ily tárgyú munkálatait. Hét év folyton szőnyegen volt esp. gyűléseinken ez ügy a nélkül, hogy képesek lettünk volna eredményt fölmutatni. Ha történt is valami, szégyenletes kevés volt az. Egyik bizottság után a másik neveztetett ki s espereségünkhöz méltó munkát egyik sem teremtett. Végre midőn az eredménytelenség miatt már-már azt volt határozandó kényszerűségből esperességüuk, hogy az egyetemes gyűlés által az egyházakhoz beküldött előmunkálatokat ugy a mint vaunak, minden hozzászólás nélkül elfogadja, akadt még is ember Margócsy irsai pap személyébe, a ki esperességünk becsületét a hínárból kimentendő volt: azonban ennek munkáját is különös sors érte. A mig közigazgatási kérdéseket, elveket fejtegetett, módosításokat, javaslatokat tett, mindenki érdeklődő hallgatással figyelt s helyeslő fejbólintásokkal fejezte ki megelégedését. Közbe legyen mondva, volt is ok reá, mert ha új dolgokat hozott is fel, de azok mind egyházunk itt-ott nehézkes igazgatásának könnyítését s az ügymenetek gyorsítását eszközölni hivatvák. Hogy sok közül csak néhányat emlittek: e munkálat szerint az alesperesi hivatal nem lenne többé puszta cim, sinecura, de lenne az iskola ügynek kezelője, valóságos esp. tanfelügyelő, kinek közegei a dekanusok, mind meg annyi iskolai körügyelők, a kik az egyháza, iskolaszékeinek elnökeitől havi kimutatásokat kívánnak be iskolai mozzanatokról, többi közt a mulasztásokról s viszont havonként vagy évnegyedenként kimutatást terjesztenek fel az espereshez a ki aztán a begyült adatok és a vizsgákról adott dekanusi relátiok alapján évi jelentést olvas az esp. gyűlésen, a mi által nélkülözhetővé válnék a tanügy előnyére az esp. iskolaügyi bizottság, a mely eddig csakis a vizsgákról szóló s egyöntetűséget nélkülöző dekanusi relátiok alapján adott, a mint másként nem is lehetett, szintén hiányos, hézagos jelentést, nem állván hatalmában s hatáskörében évközben a felmerült bajok eloszlatását eszközölni. Érdekes volt hallgatni a felolvasónak a kerületek új beosztását illető véleményét, mint osztotta be, vagy alakitotta át az egyes esperességeket, vagy az esperességek egyházait az újból alkotandó kerületek s esperességekbe. Ha kimondanám, hogy mily célból látja ő ezt jónak, tudom, hogy sokan csak helyeselni tudnák célzatát. De nem érintem a darázsfészket Tréfából a testvérek ketteje is megneheztelt, a miért őket egyházmegyénkből kikebelezni célozza s alsó Nógrádhoz osztaná. Az is figyelemre méltó volt, hogy a sátoros ünuepek második napját csakis az úrvacsora kiosztására kívánja egészen igénybe venni. Többi közt, mert az ünnep tárgyára vonatkozó két predikátio az első ünnepnap délelőtt és délutánján untig elegendő s mert az úrvacsora kiszolgáltatása eddig nem volt kellő és ünnepélyes időben tartva, mert az vagy az istenitisztelet rendes idejét megelőzőleg, és így korán, vagy az isteni tisztelet után és igy későn tartatott s így a rendes prédikálás az úrvacsora kiszolgáltatásának, az urvacsorai beszéd léuyegének és céljának rovására történt. Javasolta továbbá, hogy virágvasárnapon s nagypénteken a passió olvastassék s predikátio ne legyen. A kettő együtt az énekléssel 3—4 óráig való templomban maradást igényel, mi mind a lelkészre, mind a hallgatókra fárasztó s a buzgóságot csökkentő. Javasolta a passió olvasását azért is, hogy istenitiszteletünk egyformasága némi változatosságot nyerjen, Krisztus szenvedéseiről s haláláról a bojt más vasárnapján ugy is elegendő alkalom levén papolni. A temetési hosszas szertartást is eltörlendőnek s röviditendőnek véleményezte. Falusi egyházainkban ugyanis egy 12 éven felüli halott feletti temetési szertartás ennyiből áll: először az udvarban két egész ének s közbe ima és szentírási szakasz énekeltetik, az udvarból a menet templomba vonul a mi újra egy kisérő ének mellett történik, a templomban újra egy vagy két egész ének elzengése után hosszú predikátio s verses búcsúztató tartatik, a templomból a temetőig újra egy kisérő ének, a temetőben ismét egy ének lesz elénekelve. Mind össze csak 3 óra szükséges az ily temetéshez. Mit csinálhat ez alatt az iskola s ily temetés után 7 ének és búcsúztató után mit tehet egy kántortanító, könnyű elképzelni. A javaslat szerint a temetési szertartás vagy az udvaron, vagy a templomban menne véghez egy ének s rövid életrajzi mozzanatokat feltüntető s tanulságokat, vagy intéseket és vigasztalásokat nyújtó beszédkével. Míg ily s hasonló dolgokról beszélt a felolvasó, volt csend és figyelem, s midőn azonban az egyház tanokra tért s azok felett olvasá véleményét , volt ugyan csend, de vihar jósló, a mely csakhamar ki is tört, mihelyt a felolvasás véget ért. Egy-két szenvedélyes orthodox támadást kezdett, a nélkül, hogy szerintem jól meggondolták és megfontolták volna a felolvasó által mondottakat. Sajnálom, hogy mindent hiven meg nem tarthattam s hogy az egész szakaszt itt nem közölhetem. Annyit mondhatok, hogy a javitást az egyház érdekében sürgette. Nem