Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1877 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1877-09-16 / 37. szám

PJzen isteniem bizalomhoz fog még mint harmadik vallásos alapérzülefc csatlakozni: „az Isten parancsolatjai iránt való engedelmesség." Ha Isten magát a világ rendjében nyilatkoztatja ki, akkor lelkiismeretünk és gondolkozásunk törvényeiben is nyilatkozik és ezen törvényeknek engedelmeskedni öröm ós élvezet leend, mivel nem a tekintély törvényei, melyeknek csak kényszerítve, akaratlanul vetjük alá maguukat, hanem saját igaz lényegünk kinyomata, ugy hogy, miglen Istennek engedelmeskedünk, csak magunkhoz vagyunk hivek a kikben Isten lakozik. A mi istenfogalmunkból ered a világhoz való erkölcsi magatartásunk is. Az isteni lényeg kétoldaluságának — mint mi értjük — megfelelőleg, erkölcsi világfeladatunk ezen két követelményben, mely egymást kiegészíti, fogja magát kifejezni : világ ku 11ura és vi 1 ágtagadás. Ha Isten a világban mindenütt jelen való lélek? annak rendjében és törvényeiben gondolatját és akaratját érvényesíti; akkor a világ nem a gonoszok országa, nem ördögi háló a mi vesztünkre és romlásunkra, hanem Istennek kinyilatkoztatása. Ennélfogva szent előttünk ezen világ; szellemünk működésének táginezeje az, ama szántóföld, melybe Isten országának drága kincsei vannak rejtve ; buzgó működésünk és benső szeretetünk kedves tárgya. Ép azért távol legyen tőlünk a buddhaistikus világgyűlölet, a klastrom, mely elzár a világ gondjai és örömeitől, távol a pietistikus világszidalom, mely hátat fordit a földnek és síró szemekkel az égre néz; e helyett „bátor megmarkolása a gonosz, az ördögi világnak" a mi jelszavunk, nem mivel a végesség és bűnösség átkát kell hordoznunk, hanem mivel „Istennel tartunk." Ép azért Isten imádásának igazi és tulajdonképeni helye, az igazi templom, nem a klastrom, nem a zsinagóga, hanem a világ, kisérteteivel és feladataival. Az ég csak a föld fáradtsággal hordott köveiből építtetik ás lelkünk a világ durva és ellentörekvő anyagain csiszolódik, igy leend erős, igy leend egészséges, izzadt homlok és kérges kéz jelzik az embert, képezik a jellemet. Az egész világ berendezésével mutatja, hogy az az embernek és tetteinek van szánva. A vizsgálódó szem előtt leleplezi sötéten takaró fátyolát ós a gondolkozó lélek előtt feltárja titkait. Törvényei ós erői mozgókonyak ós az ember céljai előtt szolgálatkészen hajolnak meg, földje az ekének megnyitja barázdáit ós százszorosan jutalmazza a szorgalmas munkát; a durva márványoszlop és a vastag vászon a művész kezében a legmagasabb kópzemónyeinek előállítására szolgálnak. Végre a világ az ember vállaira rakott szükségek és. fájdalmak, nélkülözések és önmegtaga(Jások által eszét ólesiti, akaratját edzi, képzi ós gazdagítja egész lényét, teremtvén a legszebbet, legfensőbbet a világon; az erényt, mely világi jutalmat nem keres, mely a világ fenyegetéseit ós csábjait megvetve önmagának elég, önmagában boldog. Ezen feladatot — a világot épitn;

, kultiválni — a protestantismus eleitől fogva a magáénak ismeri fel ; különös benső előszeretettel ragaszkodott a biblia intéséhez: „mindenek a tieitek, akár a jelenvalók, akár a jövendők, akár az élet, akár a halál, ti pedig a Krisztuséi vagytok, Krisztus pedig az Istené." (I. Kor. 3. 22 — 23.) „Az Úré a föld ós annak teljessége; semmit sem kell megvetni, ha hálaadással élnek azzal." (24. zsoltár I. Timoth. 4. 4.) „A kik e világgal élnek, mintha nem élnének," (I. Kor. 7. 31.) „Ne hallgassatok, ha oly tudományokat tanítanak, melyek embereknek parancsolatjai : ne egyed, ingyen meg se kóstold, ingyen se illesd, melyek jóllehet bölcsességnek láttatnak lenni, mindazonáltal csak látszat szerinti isteni tisztelet és tettetett alázatosság. (Math. 15, 9, Koloss. 2, 22-23.) De jaj nekünk, ha ezen szózatot: világkultúra, mint egyedülit halljuk s tartjuk szemeink előtt. Ha ettől elbájolva a világtagadás hatalmát elfelejtenők, mely a másik ép oly elengedhetleu oldalát képezi a világhoz való erkölcsi magatartásunknak. Mily hamar emelkednék fel akkor ama titkos kéz, mely civilisátiónk mutató táblájára ezt irná: „megmérve szerfelett könnyűnek találtatott." Mily sötéten vádlólag hangzanék, mint túlvilági szózat, amaz ős keresztyéni intelem: „Mit használ valakinek, ha mind e világot megnyeri is, ha az ő lelke megbüntettetik." (Math. 16, 26.) Jóllehet a világ Isten kinyilatkoztatasa. de minden alakjaiban és tüneményeiben folyton változó, ép azért elmúló kinyilatkoztatás. A világ elmúlik az ő dicsőségével, Isten örökké marad, Isten a változatlan, a világ a változandó, Isten az egy, a világ a sok, Isten a maradandó, a világ a mulandó. Ép azért nem lehet, nem szabad az Istenben nyugvó embernek a világban és a világon kielégítést, megnyugvást találni; az ember fiának nem szabad lenni, hová