Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1877 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1877-08-26 / 34. szám

Huszadik évfolyam. 34. S5B. Budapest, 1877. augusztus 26. PROTESTÁNS EGYHÁZI ÉS ISKOLAI LAP. Szerkesztő- és Előfizetési cLIj: Hirdetések dija KIADÓ-HIVATAL: • VIII ker. Mária-utca 10. sz. 1. em. Helyben házhozhordással s vidékre postai küldéssel félévre 4 ft. 50 kr., egész évre 9 frt. Előfizethetni minden kir. postahivatalnál; helyben a kiadóhivatalban. 4 hasábos petit sor többszöri 5 kr., egyszeriért 7 kr sorja. külön 30 kr. beiktatásnál — Bélyegdij Teljes számú példány okkal mindég* szolgálhatunk. A temetkezési szertartás kérdéséhez. E lapok folyó évi 31-dik számában azon kérdést veti fel Sántha K. collegánk: „Hogyan temessünk?" s azt tartja : „hogy érdemes lesz e tárgyat megvitatnunk. * Sietve ragadom meg felszólalását, s örömmel üdvözlöm azt én is, és elmondom néhány évi működés után azon benyomást, melyet tapasztaltam, meg említvén előbb, mily kellemesen érintett tisztelt colléga e tekintetbeni első hangja, midőn annak szükségességét már régen éreztem. A temetési szertartásoknál azt mondhatnám, a hány ház annyi szokás. Ezt tapasztaltam legalább azon községekben, melyekben eddig magam is fungáltam, s a lelkész, ha állomását változtatja, uj meg uj szokásokhoz kénytelen alkalmazkodni. Az egyik helyen ugyanis a háznál, az udvaron mondanak halotti (? !) beszédet, másik helyt a temetőben, harmadik helyt a templomban, negyedik helyt a háznál ugyan, de elzárt szobában, a már 2 — 3 napig fekvő halott, mi több nyitott koporsó mellett. En részemről e szokásokban még igaztalanságot is, sok tekintetben pedig az egészségre nézve legkárosabb eljárást találom. Vegyük sorjába. Ha a háznál az udvaron tartjuk a beszédet (mert a halotti beszédről van szó), itt a fedetlen fővel levő hallgatók s a lelkész maga sokszor (hogy ne mondjam mindég) a legveszedelmesebb meghűléseknek, a nyári hőségben pedig a napszurásnak van kitéve. Magam temettem, hogy példával éljek, midőn egy derék hivünk mellém jött az uton, s panaszkodott, hogy feje megfázott, haza ment, lefeküdt, 8 nap múlva őt temettük. Hogy a nyári hőségben számosan kapnak napszúrást, ezt talán nem kell példával illustrálnom, mert ezt mindnyájunk tapasztalta, a ki az udvaron volt kénytelen halotti beszédet tartani. Más esetben a simái mondunk beszédet. Ennek veszélyes voltát nem sokat kell bizonyítgatnunk. Hány lelkész lába hiilt át a fagyos földön s a temetőből betegen jött haza; ismét hány hűtötte át tüdőjét a hideg légnek — sokszor ködös hidegnek — beszivása által, mit orvosok állítása szerint hangosabb folytonos beszédtartása közben veszély nélkül ritkán produkálhatni. Az előbb egészséges lelkész tiidőgyuladásba eshetik, s mit nyert vele a vallásosság ha vagy hetekig ágyban vesztegel (mint épen a mult télen e sorok irója is), mit ha ily szolgálatnak lesz áldozatává?! Ha pedig a templomban tartunk beszédet, ügyeljük meg mily szertartás ez: előbb a háznál kell imát mondani, innét vagy előbb vagy a beszéd után a temetőben is kell imádkozni, a templomban sem lehet a szószékről egy alkalmi ima nélkül le jönni. No már most mondja meg nekem valaki, hol van ebben keresztyénies eljárás ? ! . . . Egy alkalommal három imát, de jó szívből jövő, szivekig és vesékig ható imát ki képes készíteni ?!... Senki!... És az ily hosszú, mint mondám keresztyénellenes, legalább Krisztus tanításával meg nem egyeztethető szertartással, a fennebb elősorolt veszélyek hatványozva vannak összekötve. Ha végre a szobában tartunk beszédet, pláne nyitott koporsó mellett, ez már magában véve is oly eljárás, melyet még hatóságilag is be kellene tiltani. De, ha ezzel összekötve még azt is látjuk, hogy a felzaklatott (a beszéd által felzaklatott) kedélyű szerető rokonok, stb. a már enyó-67