Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1877 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1877-08-19 / 33. szám

nem az a kórdós, ki értelmezi helyesen az egyházi utasítás egymásnak ellentmondó helyeit, az esperes-e vagy Grosjean úr? hanem, hogy általában ily kétes esetben, az utasítás értelmezési joga az esperességet illeti-e, vagy Grosjean urat? ós hogy a papválasztási módozat megállapításában a rendelkezés joga az esperes úrnál van-e vagy Grosjean úrnál? Hogy nem gondolta meg a magisztrátus, hogy Grosjean úr ez esetben az egyháznak nagy részével szemben álló pörös fél, s hogy az esperessé g, Grosjean úrnak mint helyi felügyelőnek, parancsoló felsőbbs ége? De nem is kellett volna a városi tanácsnak a dolog érdemére nézve semmit sem gondolnia, hanem egyszerűen nem avatkoznia oly dologba, melyhez a mellett hogy nem ért, semmi köze sincsen. Valóban, hogy merő botorságnak ne kelljen az egész esetet mondanunk, csak az az egy lehetőség gondolható, hogy a városi hatóság mint rendőri közeg járt el. Ámde ez esetben meg azt kérdezzük: Ostromállapotban élünk-e, hogy törvényes hatóságok cselekvónyeit vizsgálatianul, rendőri eljárás alá helyezik? Ha ilyeket tehet egy városi hatóság, mi az, a mit nem tehet a hatalom, ós mi értelme marad akkor az alkotmányosságnak ? Szóval akármely oldalról nézzük az esetet, mindenképen csak nagyszerű botrányra lyukadunk ki. Legsiralmasabb a dologban még túlfelől az, hogy a pancsovai városi tanács most a ministerium utasításával fog takaródzni, mintha nem is önálló, saját felelősségére cselekvő közeg volna a városi magistratus, hauem a kormánynak oly végrehajtó testülete, mely annak vak eszközeképen cselekszik. Pedig már egy régi író megmondta: Qui navem gubernant, aliena voce jussuque utuutur; sed qui Rempublicam admínistrant, in seipsis sapientiam habeant oportet, ut non sít opus aliena voce. Az ügy most már illetékes kézben van, és bízunk a superintendens úr ismert erólyességében, hogy az egyházhatóság jogkörén ejtett sérelmet zsebre dugni nem fogja. DR. BALLAGI MÓR. Egy társadalmi kérdés. ín. De helyettük mások őrködtek ós működtek különbözőkópen azon elvek, hagyományok vagy érdekek nevében, ha nem is azért, hogy fentartsák a feledékenységbe sülyedt szabályokat és a zsidó vagy keresztyén szombatnak szigorú és formális szemelőtt tartását, de legalább azért, hogy uj<:a felidézzék a kérdést a végre, hogy az nyílt maradjon s hogy valami eredményt idézzenek elő. Az e nemű első kísérletek, melyekre még emlékezünk, körülbelől ezelőtt negyven évvel történtek. Azok egy pillanatig némi viszhangot keltettek, de csak kevés ideig tartottak, és semmi célt sem értek el. A helyes ügy vódelmezósére nem álltak kedvező téren ós csakis a megtérítettekről prédikálgattak. A vasárnap megszentelésére alakult társulatok működéséről szólunk, melyek a román Svájcban egy időben nagyrn megszaporodtak, egyetemes gyűléseket tartottak s számos kiadványokat bocsátottak napvilágra a célból, hogy az emlékbe felidézzék a vasárnap jótéteményeit, örömeit, előnyeit, a kötelességet és a módot, a mint az „Ur napját* megszentelni kell. Mivel a polgári törvény sok helyt elegendő volt arra, hogy megakadályozzák az isteni rendelmény minden külső megsértését, e tekintetben már alig követelhettek valamit ós azon társulatok működése legális eredmény nélkül maradt; de néhányan figyelmesebbek kezdtek lenni s bizonyos reformok vitettek be a kegyes családok szokásaiba, de a kovász nem hatott be a tésztába s nem volt képes azt felkeleszteni. Kevés idő múlva, 1845-ben másféle dolgok foglalkoztatták a közvéleményt ós a társulatok, a nélkül, hogy felbomlottak volna, sokat vesztettek tevékenységükből. Csaknem kizárólagosan vallásos szempontjuk csak a már meggyőzött személyek eiőtt bírtak némi értékkel, azokat pedig közönyösöknek hagyta, a kik „sem a törvénynyel, sem a prófétákkal" nem sokat gondoltak. Egy másik kísérlet jött létre valamivel későbben Párizsban néhány kitűnő angol és francia egyéniség kezdeményezése által ; Cuchrane nevével egygyé lett azon egészen philautropikus kísérlet, melynek legfőbb hibája az volt, hogy kezdettől fogva nagyon is lokalizálva volt s csakis kinek-kinek jótetszésére volt bízva. Cochrane és barátai a Vivienne és Richelieu 65*