Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1877 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1877-08-12 / 32. szám

jobban felvilágosultak, az oktatás terjedt, az értelmi művelődés és az anyagi jólét szükségérzete mindig élénkebb lett, azon mértékben végre, a mint az emberek mindjobban felfogták jogaiknak mennyiségét s azon eszközöket, melyek által azon jogoknak tiszteletben tartását érvényesíthetik, egy uj légáramlat kezdett létrejönni, a rendőrségi rendeletek hatástalanoknak találtattak a közvéleménynyel szemben, a törvényeket módosítani ós szelídíteni kellett és a munka problémái az első helyet foglalták el, épen ugy, a mint azok az emberi élet feltóteleinek ós a jó társadalmi rendszernek első fokát képezik. Csak természetes visszahatás volt az, hogy az egyik szélsőségből a másikba csaptak át és a szabadság szót vévén alapúi, melynek varázsával már oly régóta szokták takargatni nem csak a szabadságnak minden tulcsapásait, hanem még maga a szabadság ellen intézett minden merényletet is, láttuk magasra felemelkedni a munkához való jognak addig nem ismert zászlaját, a mely kétségen kivül nemesebb, nagyszerűbb, mint a segélyezéshez való jognak zászlaja, de kevésbé jogosult, kevésbé szabadelvű, kevésbé észszerű, mivel a munkát rögtönözni nem lehet s mivel sem ipart, sem foglalkozást feltalálni képesek nem vagyunk, midőn a munka a valóságban felfüggesztve vagy paralyzálva van. Nem akarjuk itt felemlíteni azon számos fokozatokat, melyek az első eszmére fokozatosan következtek s melyeket a gyakorlatba igyekeztek átvinni a különböző társulási, nemzetközi ós munkabeszüntetési formák alatt. Csak két dolgot követeltek akkor ; a munkabér emelését ós az államra nézve azon köteleztetóst, hogy adjon munkát azoknak, a kiknek az nem volt. De ezen első lázhoz csakhamar csatlakozott egy másik, hogy azt neutralizálja, de egyszersmind súlyosbítsa. Kezdetben csak a munkáról ábrándoztak, de majd a nyugalomról is ugyanazt kezdték tenni. Ezen második ábránd eleinte a szent heverdel nap (blauer Montag) egy kissé anyagias formája alatt lépett föl; a munkás túlhajtván a munkát, mely „sem ünnepet, sem vasárnapot" nem ismert, jutalmul adta mágának a hétfőt, nem gondolván meg, miszerint magán tekintélyével oly szünidőt teremt, melyről ugy látszott, hogy elvben elkárhoztat, és hogy a házi nyugalomnak csaknem minden terhét magára rakta, a nélkül, hogy annak jótéteményeit élvezte volna. Mindig tovább haladtak ezen az uton s mindenütt ki volt adva a jelszó arra, hogy a munka-órák számának kevesbitését követelni kell. Engedjük meg, miszerint e dolog gyakorlati, lehető, hasznos; miszerint van mód arra, hogy kisebb számú óráért többet fizessenek; miszerint előnyös az, ha a munkások jobb módúak, értelmesebbek, képesek több munkát tenni kevesebb idő alatt s azt még jobban is tenni; ha ezen dolog kivihető, a mit pedig csupán a tapasztalás mutathat meg, mi leszünk az elsők, a kik kalapot fogunk emelni; mi nem vagyunk azok közül, a kik valamely haladástól már azért is visszariadnak, mert az uj valami. De bármint álljon is a dolog azon követelmények gyakorlati jogosultságával, azok igen jellemző fordulatot mutatuak az úgynevezett társadalmi szükségességben, a melynek, hogy jogos legyen, nem kellene mást kívánni, mint csak azt, hogy jobban egyensúlyba hozassék. Először csak azon egy gondolatban éltek, hogy joguk van a munkára; azután az ellenkező oldalra csaptak át s követelték a jogot a nyugalomra. Ez csak az érem visszája volt; azon helytelenséget követték el, hogy két különböző szinü zászlót tűztek ki és azokat szembe állították egymással, a nélkül, hogy egyesítették volna őket. A népies ösztön, a természet, a jó érzék újra magához ragadja jogait egyenlő tekintélylyel állítván, hogy a munkára kötelezve ós a nyugalomra szüksége van. Egyedül a rövid látó vagy az esetleges körülmények által elfogult emberek ismerhették félre ezen két dolog benső összefüggését ós áldozhatták fel most az egyiket majd a másikat a pillanat követelményei szerint s a mint az néha történni szokott, épen a leginkább érdeklettek voltak azok, a kik a legerólyesebben közreműködtek a reájuk annyira szükséges egyensúly tönkretevósón. KÁLOSI LIPÓT. ISKOLAÜGY. Iskolai értesítők. — Negyedik közlemény. — 51) A keszthelyi városi államilag segélyezett polgári fiu-iskola ötödik értesítője. Igazgató Wiese Károly. Tanulók sz. 49. A jövő iskolai évben fogják megnyitni a 6-dik osztályt.